segítség

2021.05.31. 14:00

A környezettudatosságot is szolgálja az újonnan megnyitott gyöngyösi adománybolt

Már a harmadik adományboltját nyitotta meg az Almavirág Összefogás Értékteremtő Kereskedelmi Szociális Szövetkezet. Az új helyiség is a Kincsesbarlang üzletek sorába tartozik.

Szabó István

Aradi Mária, a 2013-ban létrehozott Almavirág Összefogás egyik alapítója a megnyitón elmondta, szövetkezetük ernyőszervezetként segíti más értékteremtő tevékenységek szerteágazó körét. Az egyik húzóágazat a Kincsesbarlang adománybol­tok működése. Egyrészt a munkaerőpiacon kívül rekedteknek teremtenek álláslehetőséget, nyolc alkalmazottjuk van. Másrészt szociális vásárlásra is módot adnak a használt piaci árnál sokkal olcsóbban, és kuponokkal ingyenes támogatást biztosítanak a rászorulóknak.

A szociális szövetkezeti formából adódóan jövedelmezőnek is kell lenniük. Hiába magasztos a cél, az üzlethelyiségek magas bérleti díja és fenntartása, a dolgozóik bére mellett költség, hogy a hasonló vállalkozások között egyedülálló módon gépjárművet is üzemeltetnek közösségi célra.

– A nehéz sorsúakon túl a szerény fizetésből élők járnak ide vásárolni – részletezte Aradi Mária. – Célunk, hogy az egységesen százforintos gyerekruhák megvétele ellenére se érezze magát senki rászorulónak, élményként élje meg azok beszerzését. Tudatos környezetvédő vevőkört alakítunk ki, akik adományozott ruhákból is öltözködnek, s nem mindig a horribilis vízfelhasználású ruhaipar legújabb termékeiből – emelte ki az alapító.

 

Kiemelt cél a szemléletformálás

Az Almavirág Összefogás önkéntes képzéseinek egyik célja, hogy erősítse a személyes adakozásra való hajlandóságot. Partnerszövetségen belül segítik a helyi vásárló eljutását a helyi termék eladójához. Az egészséges életmódot speciális masszázs és ételmenü segíti. Közösségi szinten a szociális egészség javítása a a társadalmi feszültségek oldását célozza. A környék falvaiba kitelepülések indulnak azoknak, akiknek a buszjegy ára drága. Ebben is segít a Kincsfutár névre keresztelt, új közösségi gépkocsi, amellyel, kérésre, az adományokért is házhoz mennek. Egy hagyaték esetén ez húsz zsák ruha is lehet, aminek csak kis része hasznosítható.

Gyermekek nyári táboroztatása

A jövő generációjának szociális gondokkal kapcsolatos szemléletformálását szolgálja az érzékenyítő napközis tábor. A nyári szünet alatt csaknem húsz iskolásnak szervezik. Minden napnak lesz egy kulcsszava az érzelmi intelligencia fejlesztésére. Az arra épülő, életkori sajátosságaiknak megfelelő program, festés, agyagozás, kirándulás a segítőkész személyiségük kialakulását szolgálja. A minimális térítés mellett működő táborba fél napra is lehet jönni. A pandémia miatt sokan máris szűkében vannak a munkahelyi szabadságnak, nekik lehet ez nagy segítség. Terveik szerint hetente három gyermeket térítésmentesen fogadnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában