követendő példa

2021.05.25. 20:00

Poroszlón egyre nagyobb hangsúlyt fordítanak a környezetvédelemre

Fontos kezdeményezés elindítója a poroszlói ­Szepesi Imre és a Tisza-tavi ­Sellő Horgász Egyesület. Úgy döntöttek, nagyobb gondot fordítanak a környezetvédelemre. Az üzlettulajdonos például az egyszer használatos műanyag csalis­dobozokat beszüntette, és „zöldebb” módszert vet be.

Molnár Helga

Tisza-tó, 2019. szeptember 27. Párdy Bence az általa összegyûjtött szeméttel teli zsákot rakja egy motorcsónakba a Tisza partján 2019. szeptember 22-én.. A korábban felszolgálóként dolgozó 32 éves férfi, miután sikeresen kigyógyult szenvedélybetegségébõl, elhatározta, hogy szemétszedésbe kezd a Tisza-tó árterében. Július elején a fõvárosból egy tiszafüredi kempingbe költözött, kezdetekben egy sátorba, késõbb, a hideg idõ beálltával egy lakókocsiba. A kezdetekben megtakarításaiból fedezte kiadásait, majd adománygyûjtésbe kezdett a közösségi médiában. Munkáját a tél elmúltával jövõre is szeretné folytatni az ország súlyosan szennyezett ártereiben. Idáig több mint 440 zsáknyi szemetet gyûjtött össze. Tevékenységével szeretne a környezetszennyezés okozta károkon enyhíteni, valamint példát mutatni másoknak. MTI/Balogh Zoltán

Fotó: Balogh Zoltán

Régi probléma a hulladék előfordulása a vízpartokon, ez ellen próbálunk tenni, amit lehet – kezdte beszélgetésünket Szepesi Imre. Eddig is szívén viselte a tó tisztaságának megőrzését, számtalan alkalommal szervezett már szemétszedést, s kampányolt a környezetvédelem mellett. Most új, egyedi ötlettel állt elő, hiszen a kis dolgok is számítanak.

– Márciustól kivontuk a boltból az egyszer használatos műanyag dobozokat, melyekben élő csali volt. Mindenki saját edénnyel tér be hozzánk, vagy papírzacskóban adagoljuk ki a terméket. Napjainkig közel hatezer egyszer használatos doboztól óvtuk meg a környezetet. Megmaradt az üzletben, s nem vitték a vízpartok felé. Nagyon büszkék vagyunk erre a teljesítményre, s hogy részesei lehettünk egy olyan eredménynek, amit együtt, a vásárlókkal sikerült elérni – hangsúlyozta.

Szepesi Imre elmondta, a horgászok megértették a törekvésük lényegét, nem okoz számukra gondot az újfajta vásárlási szokások elsajátítása.

– Teljes a siker, s itt nem is állunk meg. A beszállítótól kapott nagy kiszerelésű etetőanyagot hordókba töltöttük, a vevőknek saját vödrükbe mérjük ki, s a csomagolt helyett kedvezményesebb áron kínáljuk. Ezzel is arra sarkalljuk őket, hogy a környezetbarát megoldást válasszák. Szerencsére ennek is van keletje, a betérők gyorsan hozzászoktak, és megszerették ezt a formát – taglalta.

Az ötleteknek azonban még nincs vége, hiszen az a jó megoldás, ha a tónál a horgokat, a forgókat, kapcsokat és apró kiegészítőket papírzacskóban adják át a vevőknek. Mindezen túl a használt damiloknak is felállítottak egy átvevőhelyet, s később hasonlót terveznek a PET-palackoknak is.

A Tisza-tó szépségét óvják Poroszlón a horgászegyesület tagjai Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Arról is faggattuk a kereskedőt, volt-e a kezdeményezésnek visszhangja, vannak-e követői. Az ötletgazda elmondta, egyelőre a többi boltos nem próbálkozott ezzel, ők azt gondolják, ártanának üzletüknek. Ám reméli, ők lehetnek az élő példa rá, hogy ez működik.

Szepesi Imre és a Tisza-tavi Sellő Horgász Egyesület –melynek tagja –, nem csak a környezetvédelem mellett elkötelezett, a társadalmi felelősségvállalás más formájában is helytáll. Az egyesülettel úgy döntöttek, megyéről megyére járva segítenek egy-egy kórháznak. Tavaly a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gyermekegészségügyi Központnak adtak eszközöket. Idén az egri Markhot kórházba jutottak el az adományok. Négy légzésfigyelőre is összegyűlt a pénz. Szepesi kiemelte, fontosnak tartja mindezt. A Tisza-tó tisztasága és az adakozás is olyan ügy, melynek a segítőszándék a mozgatórugója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában