vöröskereszt

2021.05.08. 12:39

Rendhagyó véradást szerveznek Egerben a Road zenekarral

Rendhagyó véradásra várják az egrieket május 12-én, szerdán.

HEOL

A Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete és a Road zenekar közös véradási eseményére várják azokat – a magukat egészségesnek érző önkénteseket is – akik védőoltásban részesültek, fertőzésből gyógyultak vagy régóta nem jelentkeztek véradásra – tájékoztatta portálunkat szombaton a Magyar Vöröskereszt.

Mint a közleményben írták, a Road zenekar tagjai is vért adnak majd az egri polgármesteri hivatal üvegtermében 13-17 óra között, és rajongóikat is erre buzdítják. A véradás népszerűsítése most különösen fontos, mert a koronavírus-járvány kezdete óta sokkal kevesebben adnak vért. A véradás, a segítségnyújtás egyik legegyszerűbb módja, egy véradó akár három ember gyógyulásához is hozzájárulhat. A cél, hogy az év hátralévő időszakában egyre többen, köztük sok fiatal csatlakozzon a véradó mozgalomhoz. Ehhez kapcsolóadóan több kampányt is indított a Magyar Vöröskereszt.

A járványveszély miatt a véradás is szigorúbb előírások szerint zajlik. A teremben egyszerre korlátozott számban lehet tartózkodni. A szervezők ezért kérnek mindenkit, hogy részvételi szándékukat akár e-mailben, akár telefonon jelezzék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában