Több ezren éltek a hitelfizetési moratóriummal Heves megyében

Egy éve elérhető a hitelfizetési moratórium lehetősége, amivel jó néhányan éltek. A bankok szerint azonban akinek nem muszáj, annak nem kellene igénybe vennie.

Szabadi Martina Laura

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Közel egy évvel ezelőtt hozta meg a döntést a kormány arról, hogy a járvány miatt felfüggesztheti a hitele fizetését az, akinek anyagi nehézsége akadt a pandémia miatt. Főként azokra gondoltak, akik elvesztették munkájukat, szüneteltetik vállalkozásukat vagy hosszú ideig betegszabadságra kényszerültek a koronavírus terjedése következtében. A józan észen túl a pénzügyi szakemberek és bankok is arra figyelmeztették a hiteltulajdonosokat, hogy ha tudják, fizessék a részleteket, hiszen a tartozás kisebb nem lesz, csak növekedhet. Bankoknál érdeklődtünk arról, hogy lehet-e általánosságban beszélni a jelenségről, mennyien éltek a lehetőséggel és mire számíthatnak.

– A moratórium alapvetően a törlesztési kötelezettség elhalasztását jelenti, nem pedig a tartozás elengedését. Lejártát követően a törlesztési kötelezettség feléled, és az elmúlt idő alatt esedékessé váló kölcsöntartozás tovább kamatozik – közölte a Takarékbank sajtómunkatársa. – Az ez idő alatt felhalmozódott kamatot vagy kamatokat a fizetési haladék lejárta után – a moratórium miatt meghosszabbított futamidő alatt a hátralévő, esedékes törlesztőrészletekkel együtt – évente egyenlő részletekben kell majd megfizetni. Oly módon, hogy a törlesztőrészlet és a megfizetendő kamat együttesen nem haladhatja meg az eredeti szerződés szerinti – aktuális – összeget – tette hozzá. Elmondta, hogy a törlesztőrészlet abban az esetben emelkedhet, ha a moratórium időszakára esik a kamatperiódus-váltás vagy változnak a referenciakamatok és így az eredeti szerződés szerint nő a kamat mértéke.

A Takarékbank egyébként a honlapján részletesen tájékoztatja ügyfeleit a hitelmoratóriummal kapcsolatban, még egy törlesztőrészlet- és futamidő-kalkulátort is elérhetővé tett ügyfeleinek, hogy könnyen ki tudják számolni, mennyivel hosszabbodik meg a futamidő és hogyan változik a hitel visszafizetendő összege a moratórium alatt.

– Február végi adatok alapján a Takarékbank Heves-Nógrád régiójában valamivel több mint 4500 hitelügyletnél éltek ügyfeleink a fizetési moratórium adta lehetőségekkel. A 2020 márciusi bevezetése óta ezen ügyletek számában 1,6 százalékos növekedés tapasztalható. A Takarékbank a lehetőség életbe lépése óta folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy aki a válság miatt nehéz anyagi helyzetbe került, éljen vele. Akinek viszont pénzügyi helyzete megengedi, az fizesse tovább a törlesztőrészleteket az eredeti kölcsönszerződés feltételei szerint, mert ezzel elkerülhető a moratóriumot követő időszakban a futamidő meghosszabbítása – húzta alá a sajtómunkatárs.

Az OTP Csoport kommunikációs osztálya is a visszafizetés meghosszabbított idejét hangsúlyozta.

– Ha a háztartás bevételei lehetővé teszik a törlesztést, akkor javasoljuk annak fizetését, hiszen a további rendszeres törlesztéssel elkerülhető, hogy a fizetési moratórium miatt kamat- és díjnövekmény keletkezzen és a futamidő hosszabbá váljon – szögezte le a kommunikációs munkatársuk. Elmondták azt is, hogy a haladék ideje alatt esedékessé váló kamat, kezelési költség, díj – például rendelkezésre tartási díj – összegét elkülönítetten gyűjti az OTP Csoport. A Moratórium1-ben részt vevő ügyfeleik számára pontos elszámolást is küldtek.

Az országos átlagba tartozunk

Boros Judit, a K&H Bank kommunikációs kampányfelelőse elmondta, ezzel a könnyítéssel sok az olyan ügyfelük is, akiknek nem okozott akkora kiesést a járvány, hogy ne tudná fizetni a törlesztőrészletét.

– A Heves megye szintű adatok arányaiban nem mutatnak eltérést az országos szintű információinkhoz képest. A lakossági kitettség 27 százaléka, a vállalati 25 százaléka vesz részt a moratóriumban országos szinten – tájékoztatott Boros Judit.

Hozzátette, hogy a K&H is részletes tájékoztatást adott mindezzel kapcsolatban az ügyfeleinek melyben hangsúlyozták, hogy a hitel futamideje fog hosszabbodni. Minden esetben azt tanácsolják nekik, hogy ennek tudatában, előre tekintve mérjék fel a lehetőségeiket.

Ajánlóképünk illusztráció. Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában