virágosítás

2021.06.18. 16:28

70 ezer virágot ültetnek Egerben

Egyre szebb és virágosabb a megyeszékhely.

M. H.

Folyamatosan ültetnek a városban

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Huszár Márk

Juhász Géza, a Városgondozás Eger Kft. ügyvezetője lapunk érdeklődésére elmondta, a virágosítás az Eszterházy téren kezdődött május 26-án, majd városszerte talaj előkészítéssel folytatódott a munka s június 4-én már 10 ezer 450 növényt ültettek több helyszínen a kollégái. A munka az időjárás függvényében június ­25-ig tart, mely során összesen – az elmúlt évek darabszámával megegyezően – 75 ezer virágot helyeznek el. A növényeket közbeszerzési eljárásban szerezték be nagyságrendileg nettó 13 millió forint értékben.

Folyamatosan ültetnek a városban Fotó: Huszár Márk / Heves Megyei Hírlap

Érdeklődtünk arról is, hogy mit tesznek az esetleges rongálások ellen.

– Sajnos jellemző, hogy megrongálják a virágágyásokat figyelmetlenségből, de akár szándékosan is, illetve saját felhasználásra kiszedik s elviszik a növényeket. A pótlásokra bizonyos mértékig fel vagyunk készülve. Ha már eltelik a kiültetési időszak, a pótnövényeket már nem tudjuk sokáig tárolni, illetve megvenni, de ilyenkor is megoldást keresünk a virágok pótlására – mondta az ügyvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában