szent donát

2021.07.11. 19:28

A jó termésért könyörögtek az egri szőlősgazdák – Fotók

A hagyományokhoz hűen idén is könyörögtek a szőlősgazdák a jó termésért az egri Donát dűlőben, Szent Donát szobránál.

M. H.

Fotó: Daniel Beran

A vasárnapi eseményen, melyet az egri Donát dűlőben, Szent Donát szobránál tartottak elhangzott, nem csak a hagyományok ápolása a fontos, hanem hogy imádságos lélekkel legyenek együtt a gazdák. A rendezvényen részt vettek a fertálymesterek, a borlovagrend tagjai, s Tarsoly József egri hegybíró.

– Boldog a lelkem, hogy a viszontagságos idők ellenére itt vagyunk. Az Egri Bikavér Ünnep ugyan nem a megszokott időben lesz, augusztus utolsó hétvégéjére tevődött, de reméljük, hogy a még meglévő korlátozások ellenére is sikeres lesz – hangsúlyozta.

Ezek után a boros népdalok zászlóvivői, azaz az Egri Csillagok Népdalkör is énekelt, majd a résztvevők a tavalyi év bortermelőjének, Mándoki Sándornak a nedűivel koccintottak. Szent Donát számos borvidék védőszentje, különösen az elemi károk ellen fohászkodnak hozzá. Kultusza a rajnai borvidéken a legerőteljesebb, de már Magyarországon is erősek a hagyományai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában