Rácz János, a népszerű egri színész szeret kilépni néha a komfortzónájából

– Hogyan kerültél a színpad közelébe?

– Gyermekkoromban nem színész, hanem énekes szeretettem volna lenni. Középiskolás koromban felvételt nyertem a Rock Színház Aranytíz Musical Stúdiójába. Ott viszont eldőlt a sorsom, mert Schubert Éva szárnyai alá vett, s így „megfertőződtem” a színházi szeretetével. A tánc szeretetét édesapámtól örököltem, a humorhoz pedig velem született érzékem van. Miután elvégeztem a Nemzeti Színház Színiakadémiát Peremartoni Krisztina és Bodolay Géza osztályában, a következő évben, 1997-ben Beke Sándor hívására szerződtem Egerbe. Itt az eltelt majdnem negyedszázad alatt számos emlékezetes szerepet kaptam, így többek közt a Charley nénjében Lord Frank Babberley megformálója voltam, a Legyetek jók, ha tudtok! című előadásban Fülöp atya, A kölyökben Chaplin.

– Egyenes út vezetett a zenés, komikus szerepekhez?

-– A dzsungel könyvében Hüse Csaba helyett kellett beugranom, s ez meghatározta a jövőmet. Az első emblematikus szerepemet Moravetz Leventének köszönhetem, ez a Viktória című operettben volt. Később megtaláltak drámaibb figurák is, együtt dolgozhattam például Radoslav Milenković-csal, akit nagyon szerettem és tiszteltem. Ekkor játszhattam Az emésztő tűzben, és Mrožek Tangójában, melyek más feladatok voltak, de meghatározóak, és hálás vagyok ezekért. Később újra zenés darabok, operettek, vígjátékok találtak meg, és ez itt, az anyaszínházban valahogy meg is maradt.

– A Zenthe színházban kipróbálod magad más műfajokban is?

– Érzékeny művész, érzékeny ember vagyok, ezért is vágyom a drámaibb szerepekre. A salgótarjáni években kaptam rá lehetőséget, hogy súlyosabb karaktereket formálhassak meg. A két színház feladatai jót tesznek a lelkemnek, ez a kettősség kiegészíti egymást. Úgy érzem, kicsit belefáradtam a túlnyomórészt zenés darabokba, s nem tudtam úgy fejlődni szakmailag. Jólesett kilépni a komfortzónámból, eleget tenni más típusú feladatoknak.

– Miért éppen Salgótarján?

– Susán Ferenc, az ottani színház művészeti vezetője látott színpadon, és ő hívott meg 2016-ban vendégnek. Szerencsére ez a kapcsolat megerősödött, így már a harmadik évadomat kezdem ott társulati tagként. Dolgoztam Csizmadia Tiborral, a korábbi egri direktorral a Black Comedyben. Egy fiatal rendezővel, Tarnóczi Jakabbal Heinrich von Kleist Az eltört korsó című művében és Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című darabjában. Utóbbit mi Amit akartok címmel adtunk elő, s ma már csak a Szkénében játsszuk. Kis Domonkos Márkkal próbáltuk A tanítónőt, melyben az öreg Nagy István szerepét kaptam, és Vándor Éva a feleségem. Most indult a Zenthe Nyár, ahol a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabban enyém a főszerep. Ez Mikó István rendezése.

– Befogadott a nógrádi társulat?

– Úgy érzem, igen. Azt, hogy el is ismernek, akkor éreztem igazán, mikor tavaly a társulat megválasztott az évad színészének, és megkaptam a Zenthe-díjat. Ez a színház egy nagyon innovatív, bátor kőszínház, amivel úgy érzem, a jövőben számolni kell.

– Milyen évad vár ősztől?

– Remélem, izgalmas és munkával teli. A pandémia időszakát nehezen viseltem, hiába próbáltunk, hiányzott a közönség. A nyár után elkezdjük Salgótarjánban a Kulcskeresők próbáit Kocsis Pál rendezésében, ezt októberben láthatja először a közönség. Szeptemberben lesz A tanítónő premierje, ez már a pandémia alatt elkészült. Egerben a Montmartre-i ibolya bemutatója vár novemberben, utána a hónap végén visszük színre a Zenthében Pirandello IV. Henrikjét Kaszás Gergővel a főszerepben. Majd újra Egerben játszom a Páratlan páros 2. című darabban, Kiss József rendezésében. Idén ezekre az előadásokra készülök. Minden munkámat nagyon várom, és amit még ennél is jobban: a találkozást a közönséggel.