Szociális munka

2021.09.15. 07:00

Hajléktalanokra panaszkodnak a városlakók Heves megyében

Nehéz sorsú embertársaink gyakran kényszerülnek az utcára. Sokak szemét szúrja a jelenlétük, főleg akkor, ha nem a megfelelő módon viselkednek.

Gidai Zsanett

Fotó: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

A közösségi média felületein az utóbbi időben egyre többször bukkantak fel olyan panaszok, melyek szerint hajléktalanok életvitelszerűen tartózkodnak az egri játszótereken. Olvasónk arról számolt be, hogy a Felsővárosban a régi kispiacon is állandó jelleggel megtalálhatóak, és igen zavaróak a fedél nélkül élők. Mint kiderült, a rendőrséghez is érkezett bejelentés.

– Az Egri Rendőrkapitányságra szóbeli jelzés érkezett. Ez a napi eligazítás részét képezi, így a rendőrök visszatérő ellenőrzéseket tartanak és mozgóőri szolgálatot is ellátnak az egri kispiacon – válaszolt lapunknak Mezeiné Kovács Nikoletta, c. r. főhadnagy, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Egerben a Hajléktalanok Gondozó Háza a Tulipán téren található. Vezetője, Varga István elmondta: több lehetőséget is biztosítanak a fedél nélkül maradtaknak. Az itt tartózkodóknak módjuk van fürdésre, mosásra, tiszta ágyneműt kapnak, valamint zárható szekrényt. Napi egyszeri meleg ételt biztosítanak nekik térítési díj ellenében, de van lehetőség főzésre, ruhapótlásra és orvosi ellátásra is. Azokat a hajléktalanokat tudják fogadni, akik életvitelszerűen Egerben tartózkodnak, és negatív tüdő- illetve, bőrgyógyászati lelettel rendelkeznek.

Akad, akinek városi pad az otthona. Képünk illusztráció
Fotó: Berán Dániel / Heves Megyei Hírlap

Az Ápoló Gondozó Otthonban, pedig életvitelszerűen tartózkodhatnak azok, akik rokkantak vagy időskorúak nyugdíjában részesülő egri illetőségűek, és nincs otthonuk. Itt azonban várólista van.

– Az utcai szociális munkás minden lakossági bejelentést kivizsgál, és a helyszínen megteszi a szükséges intézkedéseket. Ha kell, a bejelentőt is megkeresi, hogy pontos információt kapjon. Aki problémát tapasztal, minket keressen, mivel mi tudunk érdemben foglalkozni az üggyel – fogalmazott Varga István. Eddigi tapasztalataik szerint a bejelentők sokszor hatósági munkát várnak el tőlük, amire nincs kompetenciájuk. A feladatuk a segítés, ami akár életmentés is lehet, de a legtöbbször előforduló intézkedés a rászorulók megfelelő helyre szállítása, az intézményi szolgáltatások felajánlása, s gyakran értesítik a mentőt, rendőrséget is.

– Hatvanban jelenleg hivatalosan egy hajléktalanról tudunk. Az önkormányzat közterület-felügyelői észlelték jelenlétét a belvárosban. Egy padon tartózkodott életvitelszerűen. Segítséget nem volt hajlandó elfogadni. A városban a Nagytelek utca 2. szám alatt működik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza, amely a lakosságszám szerinti kötelező ellátást, azaz nappali melegedőt biztosít a hajléktalan személyek számára, de emellett éjjeli menedékhelyként is szolgál – fogalmazott Jagodics Milán, a hatvani polgármesteri hivatal kabinetfőnöke.

Elárulta, korábban több panasz is érkezett a fedél nélküliek miatt. Mindig próbálnak segíteni, s a közterület-felügyelők felveszik a kapcsolatot a hajléktalanszállóval. A város a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal kötött szerződést 16 éve a nappali ellátásra, erre évente kétmillió forintot fordít az önkormányzat.

Gyöngyösön a lakosság segítene

Évek óta működik Gyöngyösön a Hajléktalanok Gondozóháza. Az intézmény a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ (KHSZK) szervezetéhez tartozik. A gondozóház a hajléktalanok több ellátását biztosítja.

– Az önkormányzat és az intézmény közötti napi kapcsolatnak és a hatékony együttműködésnek köszönhetően a jelzések után a gondozóház utcai szociális szolgálatának munkatársai rövid időn belül felkeresik a közterületen tartózkodót. A hajléktalan személynek felajánlják az intézmény szolgáltatásait – mondta Maka Piroska, KHSZK igazgatója. Kifejtette, érkeznek jelzések a városlakóktól, ezekre túlnyomórészt a segítő szándék s az aggodalom jellemző. Amikor zavaró tényezőkről jön hír, gyakran kiderül, hogy a szociális probléma forrása nem elsősorban a fedél nélküli lét.

– A gyöngyösi hajléktalanok fele dolgozik, egyharmaduk állandó munkaszerződéssel rendelkezik. Akinek pedig nincs állandó állása, idénymunkát szokott vállalni – emelte ki a szakember.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában