szemétszedés

2021.09.23. 07:00

Több tonna elektronikai hulladékot gyűjtöttek össze az észak-hevesiek

Nagyszabású elektronikaihulladék-gyűjtési akcióba kezdett a térség meghatározó szolgáltatója, a PEVIK Kft. Az első hetek tapasztalatai nagyon jók. A gyűjtés az elkövetkező hetekben folytatódik. A kezdeményezésről, az eddigi tapasztalatokról Eged Renátót, a cég ügyvezetőjét kérdeztük.

Barta Katalin

– Volt-e korábban hasonló akció a társaság életében?

– Néhány település saját hatáskörében szervezett már elektronikaihulladék-gyűjtést korábban, de a térség történetében most fordult elő először, hogy a PEVIK teljes szolgáltatási területén, egységes színvonalon valósult meg az akció. Az eddigiek alapján kijelenthetem, hogy sikeres a gyűjtés, ezért tervezzük rendszeresíteni, innentől kezdve minden évben szeretnénk a mostanihoz hasonló módon megszervezni az elektronikai hulladékok begyűjtését. Erre óriási szükség van, mivel az elmúlt években ezek a lomok sokszor a védett erdőkben, árok szélen kötöttek ki.

– Hány településen szervezték meg az elmúlt hetekben a szolgáltatást?

– A PEVIK Nonprofit Kft. harminchárom településen végzi a hulladék gyűjtését. Parádsasvártól Pétervásárán át Nagyvisnyóig számos település hozzánk tartozik. Harminc önkormányzat igényelte a szolgáltatást, de a maradék három község – Parád, Egerbocs, Mátraballa – is csak azért nem kérte, mert náluk a közelmúltban volt, éppen zajlott, vagy a szervezés alatt állt ugyanilyen akció. Eddig Balatonban, Bükkszenterzsébeten, Egercsehiben, Erdőkövesden, Ivádon, Kisfüzesen, Mikófalván, Pétervásárán, Szentdomonkoson, Szúcson és Tarnaleleszen történt meg a begyűjtés. A további településeken október végéig, esetleg no­vember elejéig tart az akció.

A várakozásnál is jobban halad az elektronikai lomok gyűjtése Fotó: beküldött

– Mennyire voltak partnerek az önkormányzatok?

– Minden helyhatóság készségesen állt a kezdeményezéshez. Több település már jelezte korábban, hogy igényt tartanának az elektronikai hulladékok gyűjtésére és elszállítására, de azok is részt vettek az akcióban, akik azelőtt talán még nem is gondoltak erre. Igaz, hogy mind a térség közszolgáltatója, az NHSZ Észak-KOM Nonprofit Kft. – a PEVIK Nonprofit Kft. e cég alvállalkozója –, mind az elektronikai hulladék hasznosítását végző karcagi cég, az Elektronikai Hulladékhasznosító Kft. az előző években már értesítette a településeket erről a lehetőségről, azonban ezidáig kevesen éltek vele. Meggyőződésem, hogy az elmúlt egy évben a polgármesterekkel kialakított közvetlen, személyes kapcsolat játszott nagy szerepet abban, hogy minden községvezető pozitívan reagált a kezdeményezésre. Emellett a munka jelentős részében is megbízható partnerek, hiszen minden helyhatóság kialakított a saját településén egy helyszínt, ahova a lakosság beszállíthatta a hulladékot, és azt őrizték addig, ameddig a hulladékhasznosító el nem fuvarozta tőlük. Sőt, egyes településeken még házhoz is mentek az idősebb, mozgásukban korlátozott lakosokhoz, hogy onnan vigyék el a hulladékot. Ezenfelül az NHSZ Észak-KOM is nyújtott segítséget az adminisztratív ügyintézésben.

– Milyenek az eddigi tapasztalatok?

– Hatalmas sikernek örvend az akció, ami a konkrét számokban és a visszajelzésekben egyaránt látszik. Balatonban és Mikófalván például több mint négy-négy tonna, Tarnaleleszen három és fél tonna, Pétervásárán pedig közel hét tonna hulladékot gyűjtöttünk be. Beszállításkor számos lakos jelezte, hogy hasznosnak találja a kezdeményezést, hiszen az elektronikai hulladéktól nehéz megszabadulni. Sem a kommunális kukába nem tehető, sem a lomtalanítás körébe nem tartozik. A begyűjtött hulladékok nagy része, több mint fele TV-kből áll, gyakoriak még a számítógépek és monitorok, hűtők, mosógépek, illetve kisebb számban előfordulnak kerti gépek, de találtunk már DJ-k által használt keverőpultot is. Néhány mobiltelefont is leadtak Pétervásárán. Ezeket különválasztottuk, és a járási hivatalban már korábban általunk kihelyezett, a Passzold vissza tesó! kampány keretében működő gyűjtőpontra vittük. Az ezek újrahasznosításából származó bevételt a Jane Goodall Intézet az afrikai állatvilág megőrzésére fordítja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában