táncverseny

2021.10.27. 11:30

A tánc elsőre a szerelme lett az egri senior bajnoknak

Sokan úgy gondolják, hogy mosolygós, könnyed, „csilivili” sportág a versenytánc, de komoly munka áll mögötte – magyarázza Nagy Noémi, aki nemrég senior magyar bajnoki címet szerzett latin-amerikai táncokban. Táncpartnerével a közelmúltban ők képviselték hazánkat a rotterdami világbajnokságon a senior II. korcsoportban.

Palágyi Edit

Fotó: Eiler_Dora

– Harmincévesen kezdtem táncolni, ez viszonylag későinek számít ebben a sportágban – meséli Nagy Noémi. Segített persze, hogy komoly sportmúlttal bírt: diákkorában versenyszerűen tornászott. Később a tanulás mellett döntött. Utóbbiban is céltudatos és maximalista volt, magáért beszél, hogy már öt egyetemi diplomát szerzett. Az egyetemi évek alatt csak a tanulásra koncentrált. Ötödévesen komoly baleset érte.

– Karácsony napján, ónos esőben elestem egy betonlépcsőn. Gerincre estem, egy hónapig feküdtem, s kaptam egy mélyvénás trombózist, ami miatt már az amputálás veszélye fenyegetett. Erre ugyan nem került sort, de újra meg kellett tanulnom járni – emlékezik. – Mondták, mindent felejtsek el, ami sport. Én viszont elhatároztam, ha ezen túl leszek, sportolni fogok. A tánc szerelem lett elsőre, s tudatosan elkezdtem partnert és tanárt keresni. A versenyzést a legalsó osztályban kezdtem, de mindig egyre jobb helyezést akartam, így lépkedtem felfelé az amatőr versenytánc osztálylétráján. A tánc sportértéke mellett fontos számomra annak szépsége is, amely a harmonikus, kifinomult mozgásban és a nőies, szép megjelenésben is megnyilvánul. Ez részben szubjektív sportág, ahol a megjelenés, a kiállás, a szép ruha nagyon sokat számít.

A sportsikerekből a hivatásában is erőt merített. Ma vállalkozóként pályázatíró. Rájött ugyanis, hogy az alkalmazotti létben nem tolerálják, ha valaki egyéb, a munkán kívüli célokkal is rendelkezik. Nem az a típus, aki reggel fél nyolctól az íróasztalnál ül, s csak délután négykor teszi le a tollat. Inkább a feladat inspirálja, ha kell, akár éjszakákon át is dolgozik.

– Ahhoz, hogy önmagam lehessek, ki kellett lépnem azokból a közegekből, ahol nem támogattak, nem fogadtak el, nem értették vagy nem akarták érteni a célomat – magyarázza. – Mindez rengeteg harccal és fájdalommal járt. Küzdelmes évek állnak mögöttem.

Az időbeosztását az edzésekhez igazítja, de ez sem egyszerű feladvány. Csak a tánc heti három-négy alkalmat jelent, ráadásul e két-három órás edzéseket Budapesten tartják. Emellett ott a futás, az aerobik, a jóga, ezek is segítik formában maradni. S csaknem minden hétvégén helyet követelnek maguknak a naptárában a versenyek.

Nagy Noémi remekül szerepel a versenyeken Fotó: Eiler Dóra

– Felnőttként még több pluszfeladatot jelent, ha valaki komolyan veszi a sportot – mondja Nagy Noémi. – Nekünk, magyaroknak nem is természetes, hogy a sportra áldozzuk a pénzt és az időt. A kontinens más országaiban, például Ausztriában, Németországban vagy Spanyolországban óriási hagyománya van ennek. E helyeken többen táncolnak a seniorok között, mint az ifi vagy junior korosztályban. Amikor az idősek elmennek nyugdíjba, nem magukba fordulnak, hanem elkezdenek élni. Szép ruhákat csináltatnak, és eljárnak akár külföldi táncversenyekre is, hogy társaságban legyenek, világot lássanak. A sportnak óriási életben tartó ereje van, ez lelkileg és fizikailag is érezhető. A versenytánc felvértezett azzal az önbizalommal, hogy igenis helyes az út, amin járok.

– Szeptember végén szereztünk magyar bajnoki címet, nekem ez volt az első ilyen helyezésem. Óriási meglepetés volt, hogy mehettünk a rotterdami világbajnokságra. Mindössze két hetünk volt a felkészülésre. Leginkább arra vagyok büszke, hogy ezt az eredményt ilyen rövid idő alatt értem el. A világbajnokság nagy élményt jelentett, mert olyan impozáns volt a megnyitója, akár egy olimpiáé, a táncosok országzászlók alatt vonultak fel – sorolja. – Ez olyan pillanat volt a táncos számára, hogy elszállt minden küzdelem fájdalma, s azt mondhatta, megérte.

Névjegy

Nagy Noémi Hevesen született, ott lakott 24 éves koráig, jelenleg Egerben él. Végzettsége szerint terület- és településfejlesztési geográfus, középiskolai földrajztanár, környezetvédelmi ökológus és környezetvédelmi szakjogász, önkormányzati szaktanácsadó. Jelenleg pályázatírással foglalkozik, mégpedig vállalkozóként.

Szenvedélye a tánc. Legutóbbi eredményei: idén a Magyar Táncsport Bajnokságon a Senior II. korcsoportban, latin táncok kategóriában magyar bajnoki cím. A rotterdami világbajnokságon a 18. helyen végzett partnerével, Kiss Mihállyal. Edzőik: Váradi Martina és Andrea Silvestri, 13-szoros magyar bajnokok.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában