Ápolja a forradalom emlékét az 56-os szövetség Heves megyei elnöke

– Hányan vannak, és hogyan ápolják az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékét?

– Mostanra huszonegy állandó tagunk van. Sajnos, az életkorunk miatt is egyre fogyunk. Minden városi ünnepségen képviseltetjük magunkat, s ezenkívül is összejövünk: március 15-én, május végén a hősök napján, júniusban Nagy Imre temetésének évfordulóján, s az összetartozás, illetve a kommunizmus áldozatainak emléknapján. S természetesen a forradalom évfordulóján, október 23-án, ahogy a recski tábor megemlékezésein, a halottak napján s az egri sortűz évfordulóján, december 12-én.

– Ön már nem az 56-os generációhoz tartózik. Mi az érintettsége a forradalommal kapcsolatban?

– Nekem az édesapám, Markó Miklós volt az áldozat. A forradalom után fél évig börtönbe került. Akkor tizenkét éves gyereklány voltam, s mint ilyen az egri 2-es iskolába jártam. Az intézmény mellett volt a börtön, s akkor nap mint nap láttam, hogy rabruhában édesapám is ott sétál az udvaron. Annak is tanúja voltam, ahogyan letartóztatták.

– Mit követett el az édesapja?

– Részt vett az egri tüntetéseken. Mi akkor az Arany János utcán laktunk. Annak nem voltam szemtanúja, hogy a főiskola tetejéről levették a vörös csillagot, de annak igen, hogy a tefusok – az akkori szállító vállalat emberei – a szovjet katona hatalmas szobrát ledöntötték, s elvontatták onnan. Ez nagyon erős élményem. Édesapám már nem érhette meg a rendszerváltást, de utána, amikor megalakult az ötvenhatos szövetség, a nevében én is csatlakoztam. Megnyugvással töltött el, hogy az elsőként kapott elismerést, rehabilitálták 1993-ban.

– Mit lehet tenni, hogy az utódok soha ne feledjék el ezeknek az áldozatoknak a jogosságát, valódiságát?

– Koszorúval ott vagyunk a bajtársak temetésén. Ápoljuk azoknak a síremlékét, és szellemi hagyatékát, akik elhunytak, és amikor csak alkalom van rá, elmondjuk, mit történt, hogyan történt. Három éve, a Média Eger munkatársa készített egy filmet és kiadványt a megyeszékhely 1956-os eseményeiről. Az Egri Kulturális és Művészeti Központtal közösen pedig középiskolásoknak hirdettünk vetélkedőt több évben is: szó volt többek közt a forradalmakról és a rendszerváltásról. Egy esztendővel előtte pedig a Vallon utcai általános iskolával közösen emlékeztünk a mártírokra. Ezek mindegyike sikeresen zajlott.

A hatvanadik évfordulón több emlékpont jött létre Egerben.

Így emléktábla az Érsekkertben, a Dobó gimnáziumban, illetve emlékharang a Hősök parkjában, s ezek avatásán is részt vettünk.

– Az idén hogyan zajlik az ünnep a szövetségben?

– Tagja vagyok az országos elnökségnek is, s adminisztratív munkával segítem a szervezetet, hetente kétszer megyek föl a fővárosba. A rászorultakat a tagságból anyagilag is támogatjuk. Minden évben van egy központi megemlékezés. Ez várhatóan október 27-én lesz. Az évfordulóhoz képest általában később tartjuk, hiszen 23-án ki-ki a saját városában emlékezik. Már megkaptuk a meghívót az egri emlékünnepségre és koszorúzásra. Az ezt követő napokban egy emlékezőebéden jövünk össze a tagsággal. Sajnos, a találkozás nem csak az életkor és a közlekedés miatt okoz nehézséget. Minden alkalommal termet kell szereznünk a rendezvényeinkhez. Mióta megszűnt a szerződésünk a Bartakoviccsal, ez külön gond. Reméljük, hogy megkapjuk az ígért termet a Hősök Házában, a Lenkey házban, ha azt felújítják.