helyi termelők

2021.10.23. 19:05

Csipkebogyó fesztiválon mutatta be újra hagyományait Szarvaskő – Fotók

A helyi termelők mellett rengeteg árus érkezett kézműves termékekkel a szarvaskői Csipkebogyó Fesztiválra.

Sz. M. L.

– Idén október 23-ára terveztük a Csipkebogyó Fesztivált Szarvaskőben – fogalmazott Szabóné Balla Marianna polgármester. – Ebből az alkalomból a fellépők hazafias magyar dalokat adtak elő, tisztelegve nemzeti hőseink előtt. Aki ellátogatott az eseményre az túravezetésen is részt vehetett, illetve az egész nap közlekedő Csipkebogyó Járatunkkal is megismerhette településünk környezetét. A helyi termelők mellett rengeteg árus érkezett hozzánk kézműves termékekkel. Mindenkit, aki megtehette, arra kértem, hogy ha alkalmat talál rá, akkor ma itt vásárolja meg a karácsonyi ajándékokat, hiszen tudjuk jól, mit jelent a kistermelőknek az elmúlt másfél év. Sokan a csőd szélére kerültek, és sajnos olyan árus is akadt, aki eddig évek óta fesztiválunk résztvevője volt, de sajnos be kellett fejeznie tevékenységét.

 

A település vezetése természetesen az 1956-os eseményekről is megemlékezett, a helyi emlékműnél koszorút helyezett el a polgármester, a megyei közgyűlés elnöke, Juhász Attila Simon és Szenderei László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Heves megyei szervezetének elnöke. A népes fesztiváli forgatagot a kézműves vásáron túl számos fellépő is tarkította. Az Ostorosi Zsályák, a Kékibolya Honvéd Népdalkör, Vadkerti Imre és a Regélő Fehér Táltos hagyományőrző egyesület is fellépett. Délután a Zinfield népdalmetál zenekar, illetve Tarnai Kiss László és a Tarnai Rock Band lépett fel a gyermekeket pedig a Lóci társulat bábelőadása várta.

Ezek is érdekelhetik