Fejlesztés

2021.10.27. 07:00

Négy Heves megyei település régi álma válik valóra a csatornázással

Három megyénkbeli település: Mezőtárkány, Egerfarmos, Mezőszemere, valamint a szomszédos Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Egerlövő közös szennyvízhálózat kiépítését célzó projektjének nyitórendezvényét tartották az elmúlt héten pénteken Mezőtárkányban.

Sike Sándor

A projektgazda Mezőtárkány polgármestere, Tóthné Szabó Anita a Heol kérdésére elmondta, hogy a 2016-ban elnyert, négy falut érintő beruházás kivitelezése az idén elkezdődhetett. Nagy adósságot törlesztenek ezzel az önkormányzatok, hiszen az itt élők több évtizedes álma válik valóra. Ráadásul olyan módon, hogy az ingatlanok bekötése ingyenes. Ez azért lehetséges, mert a 15 százalékos önrész összegét a magyar kormánytól elnyerték pályázaton és az áfát is az állam vállalta át.

– Az ingatlantulajdonosok ezzel mintegy 300–350 ezer forint kiadás alól mentesülnek – tette hozzá a polgármester.

A pénteki projektnyitó rendezvényen dr. Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője, miniszterelnöki megbízott egyebek között így fogalmazott: sok mindent megmutat a közösséget alkotó emberekről, hogy egy lakóközösség miként bánik a környezetével.

A honatya emlékeztetett arra is, hogy a mai világban egyre fontosabb a környezetvédelem.

– Nem árt emlékezni arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az elmúlt év nyarán mutatta be Magyarország Klíma- és Természetvédelmi Akciótervét. A dokumentum konkrét lépéseket fogalmaz meg – mondta a képviselő.

Tóthné Szabó Anita, Irtó Krisztián,Szepesi Péter, Egerlövő polgármestere és Nyitrai Zsolt a projektnyitón Fotó: füzeshirek.hu

Példákat említve ide sorolta az egyszer használatos műanyagok forgalmazásának betiltását, az üvegpalackok visszaváltását, a faültetési kampányt, az elektromos járművel történő vásárlás támogatását, hazánk vizeinek védelmét és a zöld kötvény kibocsátását. A kormány online párbeszédet is indított, melyet november végéig lehet kitölteni a zold.kormany.hu oldalon.

– Az itt megindult beruházás szintén a lakóhelyünket védi, hiszen használatával megoldható a településeink szennyvizeinek ártalommentesítése, megszűnik a talajvíz szennyezése és az ivóvízbázisunk veszélyeztetése – tette hozzá a miniszterelnöki megbízott.

A projekt előzményeit, műszaki tartalmát Irtó Krisztián, a kivitelező Euroaszfalt Kft. környezetvédelmi igazgatója ismertette. Szavai szerint a négy szomszédos település konzorciumban még 2016 második félévében nyerte el a több mint nettó 2,8 milliárd forintot egy uniós KEHOP pályázaton a szennyvízhálózat kiépítésére.

A közbeszerzések és az engedélyeztetések lebonyolítása után nyáron már el is kezdődhetett a munka.

A munkálatok során Mezőtárkány és Egerfarmos között építik fel a szennyvíztisztító telepet, a településeken pedig összesen 39 kilométer gravitációs gerincvezetéket, 18 kilométer nyomóvezetéket, átemelőket építenek ki.

 

Ezek is érdekelhetik