probléma

2021.11.08. 07:00

Rendszeresen lophatják a vízimadarakat az Érsekkertben

Úgy tűnik, hogy valaki kacsákra vadászik a Szmrecsányi Lajos Érsekkertben. Olvasói jelzés alapján érdeklődtünk az illetékes hatóságoktól, tudnak-e a jószágok ellopásáról, s mit tesznek annak érdekében, hogy megakadályozzák ezt a fajta természetkárosítást?

Szabadi Martina

Lassan igazi turistalátványossággá válnak az egri érsekkert szelíd vadkacsái, amelyek a patakból kisétálva rendszeresen a járdán pihennek vagy éppen az arra járókat próbálják rávenni arra, hogy dobjanak bele száz forintot a közeli etetőautomatába. Egy olvasónk arról számolt be portálunknak, hogy azonban változó időközönként, de, úgy tűnik, rendszeresen lopják ismeretlen emberek a tőkés récéket a Szmrecsányi Lajos Érsekkertben található kacsaetető mellől.

– Nem minden este fordul elő ez persze, de többször is láttuk már, hogy éjjelente valaki lámpával mászkál a környéken. Később jöttünk rá arra, hogy erős fényű lámpával elvakítják a madarakat, amelyek az etető köré gyűlnek táp reményében. Ezt követően egy másik ember hálóval befogja a jószágot. Nem tudom, hogy házi kedvencnek viszik el őket, vagy vacsorának, de nem feltétlenül szerencsés, hogy ennyire szelídek lettek – mondta el érdeklődésünkre egy környéken élő férfi, aki nem árulta el a nevét. Hozzátette, hogy az idén is rengeteg kiskacsa volt a területen, de azt tapasztalja, hogy a kacsák száma nem túlzottan növekszik.

Egy esztendeje, amikor az etetőautomata a helyére került, Hák Flóra, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársa arról tájékoztatta a Heolt, hogy a megfigyeléseik szerint a kacsák etetése felesleges és káros is. Kiemelte, hogy alapvetően eltérnek a vízimadarak és az etetőket látogató énekesmadarak téli túlélési szabályai. Szavai szerint egyre több állatot vonz a bőséges táplálék. Ez pedig az egyedek közötti agresszióhoz, sérülésekhez, fertőző betegségekhez, sok esetben sajnos elhulláshoz is vezethet.

Viselkedésváltozást is okozhat az etetés a vadaknál Archív fotó: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

– A kacsák, ha etetik őket, nem keresnek maguknak természetes táplálékot, s nem vonulnak el az adott helyről télen sem – részletezte korábban az egyesület munkatársa. – Kiemelném, szakemberként nem az a célunk, hogy szélsőségesen képviseljük az álláspontunkat, hiszen senki jó szándékát nem kérdőjelezzük meg a vízimadarak etetése kapcsán. A szárnyasoknak az etetése bizonyítottan káros, megbetegítheti és pusztulásra ítélheti ugyanis az állatokat. Az egyre divatosabb kacsaetető automaták is erősítik az emberek téves etetési hajlamát, holott ezekben a felkínált táplálék ugyanolyan felesleges, értéktelen és viselkedéstorzító hatású, mint a házi koszt. Szomorú, amikor az ember a városban kacsamamákat lát, nyomukban a riadt fiókáikkal. Az etetés kikapcsolja ezekben a madarakban a téli túléléshez nélkülözhetetlen vonulási viselkedést, növeli továbbá a zsúfoltságot, az agressziót, szennyezi a környezetet, valamint elősegíti a fertőző betegségek kialakulását, terjedését – fűzte hozzá Hák Flóra.

A rendőrség nem kapott bejelentést

A Heol a fenti állampolgári észrevételekkel kapcsolatban megkereste a megyeszékhely önkormányzatát. A helyhatóságtól arról érdeklődtünk, hogy tudnak-e hasonló eset megtörténtéről, illetve arról, hogy találhatók-e térfigyelő kamerák az érsekkertben lévő etető környékén. Megkérdeztük továbbá azt is, hogy kinek a tulajdonába tartoznak a vízimadarak, valamint azt, hogy véleményük szerint minek minősül a fent leírt eset, ha valóban bekövetkezett és mit tehetnek ellene? Ám lapzártánkig nem reagáltak.

Hasonló kérdéseket tettünk fel a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság illetékesének is. A testülettől péntek délután Szabó Boglárka r. főtörzsőrmester, sajtóreferens adott választ, e szerint az olvasónk jelezte esettel összefüggésben a rendőrséghez nem érkezett bejelentés.

 

Ezek is érdekelhetik