előzetes

2021.11.24. 17:51

Szombaton tartják a Heves megyei Prima-díjátadó gálaestet

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöke Demján Sándor, több mint 10 évvel ezelőtt megalapította a megyei Prima-díjat, ahol a megyei művész élet kiemelkedő képviselőinek méltó elismerése a helyi vállalkozói közösség összefogásával valósul meg.

HEOL

Fotó: CZIMER TAMAS

A díj rangját jól jelzi, hogy a hozzá kapcsolódó ünnepi estélyek, mindenhol a megyei közélet legrangosabb társadalmi eseményévé váltak, így Heves megyében is – tájékoztatta portálunkat Micski Marianna, a VOSZ Heves megyei Szervezetének elnöke. A megyei Prima-díj gálaestjét idén az egerszalóki Saliris Resort Szállóban tartják, november 27-én 18 órától.

A szervezet elnökségének meggyőződése, hogy Heves megyében is szükség van a vállalkozói közösség összefogásával megvalósuló rangos elismerésre, ahol szűkebb hazánk életében kiemelkedő személyiségeit és közösségeit díjazzák. Ők azok, akik oly sokat tettek – és tesznek folyamatosan – megyénk szellemi, kulturális, művészeti, oktatási, művelődési, tudományos és sportéletének fejlesztéséért, a gazdasági-társadalmi környezetünk jobbá tételének segítéséért.

Az idei jelöltek:

Magyar Oktatás és Köznevelés: Batári Antal (irodalom oktató)

Magyar Tudomány: Dr. Novák Tamás (matematikus, részecskekutató)

Magyar Sport: Lévay Petra (úszó, triatlonista)

Magyar Oktatás és Köznevelés: Major Levente (iskolaigazgató)

Magyar Sport: Gledura Benjamin (sakkozó)

Magyar Népművészet és Közművelődés: Csillag Tamás (hagyományőrző)

Magyar Képzőművészet: Molnár László (festő)

Magyar Oktatás és Köznevelés: Autista Segítő Központ (Intézmény)

Magyar Zeneművészet: Polifónia Vegyeskar

A megyei Prima Díj mellett működő Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díjat a VOSZ megyei elnöksége azoknak ítéli oda, akik a helyi társadalmi és kulturális élet felvirágoztatásáért kiemelkedő és példamutató munkát végeznek. A díj és a díjátadó gálaműsor a helyi vállalkozói közösség összefogásával valósul meg évről évre. Idén az elnökség ezt a díjat Teleki Klári egri művészetpártolónak ítélte oda.

A hagyományoknak megfelelően a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége idén is meghirdette az Országos Év Vállalkozója Díj, valamint a VOSZ területi szervezetei elnökségeinek szervezésében a Megyei Év Vállalkozója Díj pályázatait. Az Év Vállalkozója és Megyei Év Vállalkozója Díjat kizárólag olyan gazdasági szakember – vállalkozó, cégtulajdonos, vállalkozásvezető, üzletember – kaphatja meg, akinek a gazdasági és közéleti szerepvállalása, társadalmi felelősségvállalása, valamint vállalkozói és üzletemberi tevékenységének sikere és hasznossága példaképül állítható a gazdaság többi szereplője és a társadalom minden tagja számára.

Idén a Megyei Év Vállalkozója Díjazásban részesülnek:

Berzsényi Gergely (kisfilm és video média gyártás, Credo Media, Gyöngyös)

Karkus János (mezőgazdaság, K64 FARM Kft., Besenyőtelek),

Gecse István (borászat, egyéni vállalkozó, Aldebrő),

Kovács István (éttermi vendéglátás, Hungarosushi Kft., Eger),

Farkas Gyöngyi (forgácsolás, Brutt Saver Hungary Kft., Gyöngyös),

Ivicz Gyula (számviteli szolgáltatások, Syllabus Bt., Gyöngyös),

Kiss Krisztián (biztonsági rendszer szolgáltatás, Gyöngyösi Őrangyal Vagyonvédelmi Kft., Gyöngyös),

Sulyok Zsolt (kereskedelem és csomagolás, Bakkhosz Bt., Gyöngyös)

Az előírt feltételek megléte esetén az illetékes megyei elnökség dönt a díjak odaítéléséről, amelyet – az Év Vállalkozója díjak előterjesztéseivel együtt – az országos elnökség hagy jóvá. Kitüntetésüket a megyei Prima-díjkiosztó gálaesten veszik át.

Országos Év Vállalkozója Díjban részesül Kósa László (éttermi vendéglátás, Kékes Étterem, Gyöngyös). A díj odaítéléséről a VOSZ országos elnökség döntött. Kitüntetését Budapesten, a december 3-i Vállalkozók Napja ünnepségsorozaton veszi át a Művészetek Palotájában.

Ajánlóképünk archív fotó: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában