téli sportok

2021.12.03. 11:53

A járvány dacára elindulhatott a korcsolyaszezon Hatvanban

A jelenlegi járványstatisztika talán még aggasztóbb, mint a tavalyi, de a hatvani városvezetés idén szabad jelzést adott a játékos-téli indulatoknak.

Litya László

Meghízott a hatvani főtér jege, lendületet vettek a korizók. Sátor alatt körbe-körbe keringőznek apróságok, ifjú lányok és legények, komoly felnőttek. Tavaly a koronavírus-járvány ellehetetlenítette a sátor felállítását, most pedig kiéhezve a pengeélen való száguldás örömére siklik a jónép. Tavaly a selypiek azzal kacérkodtak, hogy egyfajta ellenjégpályát hizlalnak, sátor nélkül. Még internetes közvélemény-kutatást is tartottak: akarnak-e korizni a helybeliek? Naná, hogy igent mondtak, ám semmi nem lett a nagy felbuzdulásból.

Hatvan azonban nem várt tovább, hanem belevágott a fedett jégpálya beüzemelésébe. Advent első hétvégéjén pedig elindította a 2021–22-es jégszezonját. Mindennek van színe és fonákja, a járvány fenyegetése idején fedett helyen való sportolásnak is. Hatvan például ahhoz a trükkhöz folyamodott, hogy a jégsátor ponyváját – ahol lehetett – kinyitotta. A parókia felől nem tudott nyitni, mert ott vannak elhelyezve a jeget felhizlaló gépek.

A fiatalok önfeledten siklottak a jégen Hatvanban Fotók: Albert Péter / Heves Megyei Hírlap

A büfé felől egy kis rést kitárhatott, és az öltöző felől is a szabadtér irányába. A városháza épülete felől sikerült teljesen nyitottá tenni, igaz, az a felület a pálya kisebbik mérete. Kérdés lóg azonban a jégsátor felett: mi lesz, ha a külső hőmérséklet mínusz 10 vagy akár 15, ne adj’ isten, mínusz 20 Celsius-fok alá esik? Van még legalább egy kérdés: mi lesz, ha ideér az új vírusvariáns, a dél-afrikai omikron?

A városvezetés észlelhette ezeket a kérdéseket, mert tétova-furcsa jéghasználatot írt elő: nem kell védettségi igazolvány. Jegyvásárláskor ajánlott a maszk viselése, az öltözőben egyenesen kötelező. Korizás közben pedig mindenkire rá van bízva, hogy visel-e védőeszközt vagy sem. Az nincs leírva, hogy a péntekenként tartott zajos jégdiszkókon legyenek-e maszkok.

A Szent Istvánról elnevezett újhatvani sportiskola fedett pályáján jéghokizó diákok – látható a belső képeiken – egyáltalán nem viselnek maszkot. Tavaly stopot jelentett be a hatvani városvezetés, de idén már szabad jelzést adott a játékos-téli indulatoknak. A mostani járványstatisztika talán még brutálisabb, mint a tavalyi. Arról nem is beszélve, hogy a nyári-őszi hacacárénak már rég vége van. Még akkor is, ha a Zagyva-folyó hajókürtjének vészjelzései nem hallatszanak el a főtérig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában