A gyöngyösi újságíró vallja, a szülőföldtől nem lehet elszakadni

Molnár Pál kerek ötven évvel a könyv megjelenése előtt érettségizett a szülővárosában. A kötet előszavában azt írja, a fél évszázad nem kevés, s bár évtizedek óta Budapesten él, de mindig jólesik neki, ha egy-egy folyóiratban a szerzők felsorolásakor a neve mögé Gyöngyös mint helymegjelölés kerül. A szerző szerint nem lehet, és szerencsére nem is kell elszakadnia ettől a várostól. 

A Féltett kishazák sorozatban megjelent, a Kairosz Kiadó által gondozott műben megelevenednek a szerző ifjúkorának meghatározó színhelyei. Ír a Barátok templomáról, ahol megkeresztelték, a Fő térről, ahol felnőtt, a Vachott Sándor utcáról, amelyen a nagyszülei laktak, a közeli Petőfi utcai házakról, a víztoronyról, az egyes iskoláról és a futballpályáról is, ahol, ahogy fogalmaz, szocializálódott. Képet fest az akkori Orczy-kertről és az abban az időben a könyvtárnak is helyet adó Mátra Múzeumról. Vele együtt látjuk, amint a város nyolcvanasi végén a tizenhat éves kamasz Molnár Pál a toronyház épülését figyeli a strandon. Elénk magasodik az európai viszonylatban is bámulatos nagytemplom barokk varázsa, látjuk az Urbán-templomot, ahová a nagyszülei jártak misére, szó esik a Pestis-kápolnáról, melynek hősies történetét csak negyvenévesen, fővárosi újságíróként visszalátogatva ismerte meg, valamint a kálváriaparti kápolnáról, amelynek leromlását látva a szerző léleksebző emléket kapott. 

A kötet révén dióhéjban végigkísérhetjük Gyöngyös sok évszázados történelmét. Felvillannak a város históriájában döntő, vagy akár csak érintőleges szerepet játszó jeles alakjaink, Károly Róbert, Mátyás király, Rákóczi, Széchenyi, Kossuth és sokan mások. Számos, itt született kiválóságra emlékszik vissza a szerző. Ilyen például Bajza József jeles színigazgató, aki a gyöngyösi ferencrendiek gimnáziumában pallérozódott, Bugát Pál orvos és pazar nyelvújító, akit a helyi ferencesek bújtattak a szabadságharc után, vagy éppen Török Ignác, aki Aradon bátran vállalta a vértanúhalált. Irodalmi ismereteinket frissíthetjük fel azzal, ha olvasunk a könyvben Vahot Imréről, Petőfi főszerkesztőjéről, aki a Kukorica Jancsi helyett a János vitéz címet adta a világhírű elbeszélő költeménynek. 

Molnár Pál hatalmas, múlhatatlan szerelemnek nevezi könyvében a Mátrát. A Sástó kialakítását a kezdetektől követhette Danuviával motorozó nagyapjának köszönhetően, de kedves helyei voltak a Rákóczi-forrás, a Máriácska, Mátraszentlászló, Parádfürdő, a parádi utat övező fasor, a siroki vár. Mint írja, könnyű büszkének lenni Gyöngyösre, a szőlő és bor városára, amelynek elismertséget hoz a bő ezeréves borhistória, s amelyben otthon érzi magát az olaszrizling, színárnyalatot kap a pozsonyi fehér, a zöld veltelini, a kékfrankos, a szürkebarát. 

Molnár Pál azoknak ajánlja a könyvét, akiket vonzanak az ősi templomok, ódon utcák, nemes kastélyok, lombdús fák, barokk vonalak, a friss életkedv, az utcai derű, a szellemi eredetiség, a halvány tájszólás, amelyet csak a beavatott érez, a nyüzsgő piac, a mátrai kékes égvonal, egyszóval, a mindennapi szépség. A szerző a művét azzal zárja, hogy Gyöngyös maga a múlt és a jövő. A neve többféleképpen értelmezhető költői kép, a címere pedig kész regény: ott szalad a régmúltból a messzi jövőbe a farkas. Fölötte derűs fényt sugároz a nap, az örök csillag, és mellette bölcsen, sok mindent tudva, és még többet legalább sejtve, méltóságteljesen elmereng a Hold.