Politika

2022.01.23. 15:20

Az egri Jobbik koszorút kapott volt elnökétől

Megszűnt az egri Jobbik, amely a legrégebbi alapszervezet volt megyékben, ennek oka a tagok szerint, hogy a párt eltávolodott az eredeti irányelvektől. Erősödik viszont a korábban kilépett jobbikosokból álló Mi Hazánk Mozgalom.

Szabadi Martina Laura

Bognár Ignác, aki korábban vezette az egri Jobbikot, úgy véli, választások előtt vagy oszlik a párt vagy oszlatják Forrás: Heves Megyei Hírlap Fotó: Huszár Márk

A Jobbikból is kilépnek a helyi alapszervezetet feloszlató tagok, döntésükről már tájékoztatták is a pártvezetést – tudta meg a Magyar Nemzet. Hamza István helyi elnök azt mondta, döntésük egy hosszú folyamat eredménye, s lényege a Jobbik teljes eltávolodása az eredeti irányelvektől. Az egri alapszervezetnek 27 aktív tagja volt, közel ugyanennyien már csak passzívan szemlélték a párt döntéseit. 

 

– Akik a szervezet feloszlásánál jelen voltak, mind nyilatkoztak kilépési szándékukról, akik nem voltak ott, egyénileg fogják erről értesíteni a Jobbik vezetését – tudatta Hamza István. Aki elárulta, döntésük óta senki nem kereste őket, pedig – mint fogalmazott – 15 év után egy köszönetet igazán megérdemeltek volna. A Magyar Nemzet azt írta, úgy tudják, nem az egri az egyetlen jobbikos szervezet, ahol a tagok szerint elfogadhatatlan a kampányolás a DK-nak. Így nem zárható ki, hogy a választásig hátralévő időben más településeken is tiltakoznak majd a Jobbik tagjai. 

 

Csütörtökön Bognár Ignác sajtótájékoztatón reagált a feloszlásról szóló, számára fájdalmas hírekre. Ő tíz évig volt az egri Jobbik vezetője. Az utóbbi négy évben viszont már Mi Hazánk Mozgalom tagja s annak helyi elnöke. 

 

– Ha választás van, akkor a Jobbik oszlik vagy oszlatják. Négy évvel ezelőtt is ez történt, gyakorlatilag azóta érdemi munkát nem is végzett a szervezet. Az, hogy most külső vagy belső indíttatásra történt-e a feloszlás, nagy kérdés. Ahogy az is, hogy ha külső nyomásra történt, akkor kinek volt ez az érdeke. Mivel Berecz Mátyást egyértelműen nem támogatják, innentől csak kétfelé voksolhatnak a Jobbik szavazók, a Fidesz vagy a Mi Hazánk jelöltjére – vélekedett Bognár Ignác. Az elnök egy gyászszalaggal ellátott koszorút is elhelyezett a Jobbik iroda előtt. 

 

A történtekre egyébként Sneider Tamás volt Jobbik-elnök, az egri alapszervezet alapítója és első vezetője a közösségi oldalán reagált korábban. 

 

– Tizenöt év után egy korszak zárult le a volt pártom fennállásának történetében azzal, hogy az egri szervezet is feloszlatta magát. Mára korábbiakból papíron néhány, a valóságban egyetlen működő szervezet maradt talpon. A volt egri alapszervezeti tagságot nem hibáztatom, amiért nem kívánják folytatni a harcot a meglévő kereteken belül. Hatalmas türelemről tettek tanúbizonyságot azzal is, hogy eddig folytatták a tevékenységüket a Jobbik színeiben – fogalmazott. 

 

Azt írta, azok a volt jobbikosok, akiket évtizedek óta jobboldali, konzervatív emberként ismertek, a saját maguk hitelességét építenék le azzal, ha szemrebbenés nélkül beállnának egy DK-s pult mögé azokban a körzetekben, ahol a DK jelöltje nyerte az előválasztást. Mint fogalmazott, szerinte – ahogy az a sok ezer ember, akik már korábban elhagyták a pártot –, úgy a volt egri alapszervezet tagjai sem fognak tétlenkedni a jövőben. Biztos benne, hogy – ha más keretek között is –, de foglalkozni fognak a közélettel, építik szeretett hazájuk jövőjét. 

 

Vándorló szavazatok

 

Dr. Pápai Ákostól, aki a mozgalom országgyűlésiképviselő-jelöltje, arról érdeklődtünk, számítanak-e arra, hogy a kilépett jobbikosok a Mi Hazánk felé veszik az irányt. 

– Érkezett már ilyen jelzés, de főként a szavazataikra számítok, erre utaló konkrét jelek vannak. Ám ezek az aktív politikai szereplők többnyire most kiábrándultak a politikából – egy időre. Ahhoz, hogy ezek a sebek begyógyuljanak rengeteg idő kell. Nemrégiben tartottunk fórumot a Bartakovics Béla Közösségi Házban, s a terem zsúfolásig megtelt szimpatizánsokkal. Szerinte sokan egyetértenek azzal, amit képvisel a mozgalom. Hozzátette, nagyon sajnálja, hogy Eger megint negatív hírrel került be az országos sajtóba. Kiemelte, hogy már a választási programok, a jelöltek jövőképeinek ütköztetésének lenne itt az ideje. – Szerencsés volna, ha a másik két országgyűlési-képviselő jelölt közös vitán venne részt velem a városi televízióban – húzta alá. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában