Áremelkedés

2022.01.15. 19:39

Drágább lett a hús Heves megyében is a takarmányárak növekedésével

Drágul a sertéshús 2022 elejétől kezdve, mivel a gazdák kénytelenek lesznek emelni az árakat – közölte Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke, kiemelve, hogy az ágazat hullámzó évet zárt 2021-ben, és már tavaly év végén sem tudták lenyelni a takarmányár-növekedést a tenyésztők.

Molnár Helga

Duplájára nőtt a takarmány ára, ezért jelentősebb drágulás sem elképzelhetetlen.

Forrás: Shutterstock

Duplájára nőtt a takarmány ára, ezért jelentősebb drágulás sem elképzelhetetlen.

Forras: Shutterstock

Az elmúlt éveket a sertéshúságazat kettős vírushatás alatt élte, és 2021 is ilyen év volt, ugyanis ezt az ágazatot nemcsak a Covid-hatás, hanem az afrikai sertéspestis megjelenése is nagyon drasztikusan befolyásolta – részletezte Éder Tamás. A bolti polcokon a sertéshúsból készült termékek nem drágultak számottevően, az infláció mértékét meghaladóan tavaly, de mivel az élő sertés ára ma már nem fedezi a gazdák költségeit, ezért most egy nagyobb árrobbanás jöhet azért, hogy a gazdák ne adják tovább veszteséggel a sertést – tette hozzá az elnök. 

Megkérdeztünk néhány megyei szereplőt is, hogyan látják az ágazat helyzetét, jövőjét. Esvég Roland, a tarnamérai Tarnahús Kft. ügyvezetője lapunk érdeklődésére először is leszögezte, az önköltségek, köztük az energiaárak drasztikusan emelkedtek. 

– Míg tavaly 20, 60 forint volt egy kilowatt áram, ez most 47 forint. De a takarmányok ára is elszállt. Tavalyelőtt ötezer-ötszáz volt egy mázsa kukorica, tavaly kilencezer forint. Az árpa szintén sokkal drágább, a korábbi négyezer-ötszáz forintot felváltotta a közel tízezer – részletezte. Mint mondta, tizenöt hónapja veszteséggel állítanak elő húst. Jóslásokba nem bocsátkozott, hogy hogyan jelentkezhet mindez a bolti árakban, de nem tartja elképzelhetetlennek az akár húszszázalékos drágulást. Hozzátette, a termelőknek erre semmilyen befolyása nincs, s nem is lát reményt arra, hogy idén konszolidálódna az ágazat helyzete. 

– Egyáltalán nincs arányban a felvásárlási árak növekedése a drasztikusan emelkedő takarmányárakkal. Mi szerencsésebb helyzetben vagyunk a többi telepnél, mert a jó állományunk miatt nincs értékesítési problémánk, de a kiadásokat nehéz kigazdálkodni. Az üzletek polcain már látható mindennek a következménye, drágábban vesszük már a sertéshúst – tette hozzá Pásztor István. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában