Tervek

2022.01.20. 17:30

Egercsehi után épülhetne Szilvásváradon is bölcsőde

Nyáron nyithatja meg kapuit Egercsehiben az új intézmény, Szilvásváradon pedig abban bíznak, idén pályázatot nyernek és jövőre építkezhetnek.

Tóth Balázs

Szaniszló László mutatja, hogy hová tervezik a szilvásváradi bölcsődét Forrás: Heves Megyei Hírlap Fotó: Tóth Balázs

Tavasszal elkészülhet Egercsehi bölcsődéje, tudtuk meg Kovács András polgármestertől. Az új intézmény építése a múlt nyáron kezdődött el, s a kivitelező nagyjából az ütemtervnek megfelelően halad a munkával. Mivel a piacon hiánycikk volt a tetőcserép, ezért azt decemberben nem tudták föltenni, a polgármester szerint viszont a héten megkapják az építőanyagot, és az rá is kerülhet a tetőszerkezetre. A következő hetekben a külső és belső vakolás is elkészülhet. Az épülettel nyár elejére szeretnének elkészülni, hogy aztán a nyári szünet után már fogadhassa a gyerekeket a tizenkét férőhelyes bölcsőde. Kovács András szerint folyamatosan vannak érdeklődők a bölcsőde iránt, nem csak helyből, a környékről is, tavaly például kilenc gyerek született a településen. A védőnőnek pedig négy gyerek szülei már jelezték is, hogy biztosan hoznák kicsinyüket az intézménybe. Az elmúlt időszakban egyébként Egercsehibe is többen beköltöztek, részben a nevelési, oktatási intézmények miatt is. 

 

Eközben Szilvásvárad is bölcsőde építését tervezi. Mint Szaniszló László polgármester elmondta, az előzetes felmérések alapján náluk is igény mutatkozik erre a szolgáltatásra, így az önkormányzat pályázatot nyújtott be az európai uniós Top Plusz program Gyermeknevelést támogató humán infrastruktúra fejlesztése elnevezésű pályázati kiírásra. A projekt összköltségvetése 250 millió forint, siker esetén akár százszázalékos támogatás is elképzelhető. 

 

– Tizenkét férőhelyes intézményt tervezünk, amelyet helyi és környékbeli gyerekekkel töltenénk meg. Számítunk a nagyvisnyói kicsikre is, de vannak szülők, akik Szilvásváradra járnak dolgozni Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, jelzésük szerint ők is szívesen hoznák ide bölcsődébe a gyerekeiket. Bélapátfalván is működik ilyen gyermekintézmény, de ott is nagy a sorban állás, nincs elegendő hely a gyerekek számára. A jövő azt mutatja, hogy igény lesz ilyen intézményekre a hozzánk hasonló nagyobb településeken is, mert a szülők szeretnének dolgozni – közölte Szaniszló László, aki nem tartja elképzelhetetlennek, hogy akár bélapátfalviak is jöjjenek majd, főleg, ha Szilvásváradon dolgoznak. 

 

A 170 négyzetméteres épületet az óvoda mellett található önkormányzati területre, egy ifjúsági szálláshely mellé tervezik, attól leválasztva. A bölcsőde az óvoda felől is megközelíthető lesz, így akár egyszerre is leadhatók lesznek az ovis és bölcsis gyerekek. A bölcsőde udvarán játszótér létesül, mellette pedig parkoló segítené a szülőket. 

 

Szaniszló Lászlótól megtudtuk, a pályázat értéke körülbelül 250 millió forint, becsléseik szerint ez elegendő lesz az építkezésre, illetve az intézmény berendezésére, eszközök beszerzésére. Bíznak abban, hogy pályázatukat hamar elbírálják. Ha idén elnyernék a támogatást – a terveket közben elkészítik –, akkor 2023 elején megkezdődhetne az építés. Amennyiben minden a tervek szerint alakul, akár a jövő év végén megnyithatja kapuit a nevelési intézmény. 

 

A polgármester elmondta, a községben évente legalább tíz gyerek születik, hozzájuk jönnek még a nagyvisnyói és a szomszédos borsodi települések kicsinyei. A szülők több mint fele beadná bölcsődébe gyermekét. Idén már legalább nyolc gyerek születik majd Szilvásváradon, amiről tudomásuk van. A polgármester szerint folyamatosan költöznek a faluba a fiatalok, akik építenek, felújítanak. Többen Ózdról költöznek ebbe a községbe, de szerencsére vannak olyan szilvásváradiak is, akik helyben maradnak. 

 

Nem minden kicsi járhat bölcsődébe

 

A bölcsődei férőhelyek száma Heves megyében 2000-ben még négyszáznyolcvan volt, ami 2010-re 614-re, 2016-ra 731-re nőtt, miközben a beíratott gyerekek száma 604-ről 660-ra emelkedett a tizenhat év alatt a KSH szerint. Ezt követően a bölcsődék, mini, munkahelyi és családi intézmények férőhelyeit összegezték, így 2017-ben már 999 férőhelyet és 914 beíratott gyereket tartottak nyilván Hevesben. Az elmúlt évre a férőhelyek száma 1127-re, a bölcsődébe járó gyerekeké pedig 969-re nőtt. A KSH szerint megyénkben a legalacsonyabb, 86 százalékos a férőhely-kihasználtság. A Bélapátfalvi járásban csak egy bölcsőde működik, Bélapátfalván, ahová legfeljebb 13 kisgyerek járhat. A járásban 2015-ben 61, két évvel később 76 gyerek született, 2015 és 2020 között összesen 397, éves átlagban 66 újszülöttet anyakönyveztek. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában