Jégpálya

2022.01.15. 13:58

Ha marad a hideg idő, tavaszig korcsolyázhatunk Egerben

A jégpálya akár március első heteiben is nyitva maradhat.

Sz. M. L.

Decemberben nyitott a pálya 

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Huszár Márk

– A tervek szerint február végéig nyitva tart az egri városi műjégpálya. Rendszerint három hónapra tervezzük a működést. Ám mivel volt némi csúszás a nyitásban, így ha az időjárás kedvez és megoldható a jég jó minőségben tartása, akkor akár március első heteiben is nyitva maradhat – tájékoztatta portálunkat Mirkóczki Ádám polgármester. 

Mint ahogy arról már beszámoltunk, a pálya megvalósulását az önkormányzat támogatta, idén a működtetésében az Egri Városi Sportiskola szakmai partnere az intézmény jégkorongszakosztálya is. Ennek is köszönhető, hogy a jégpálya üzemelésének ideje alatt heti több utánpótlás-hokiedzés is zajlik korosztályonként, illetve heti három felnőtt amatőr játék. A nagyközönség előtt minden hétfőn és csütörtökön délután háromtól öt óráig áll nyitva a jég. Keddenként viszont este nyolcig, szerdánként este hét óráig, péntekenként pedig egészen este kilencig várják a korizókat. Hétvégénként délelőtt negyed tizenegytől szintén este kilenc óráig várják a korcsolyázókat az Érsekkertben. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában