Zöldhulladék

2022.01.13. 11:23

Ingyenesen szállítják el a karácsonyfákat Heves megyében

Vízkereszt után kezdték meg a fenyőfák begyűjtését, és február elején fejezik be. Heves megyei szállítókat kérdeztünk, milyen szabályokat kell betartani a fák kihelyezése során, mennyi karácsonyfát szoktak begyűjteni, és az is kiderült, szoktak különös esetekkel is találkozni.

Csiki Andrea Vivienne, Fekete-Vadászi Erika

Vannak, akik már kidobták a karácsonyfájukat.

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Vannak, akik már kidobták a karácsonyfájukat.

Forras: Heves Megyei Hírlap

– Parádsasvártól Pétervásárán át Nagyvisnyóig 33 településen végezzük a fák szállítását, és úgy tapasztaljuk, évről évre lassan ugyan, de növekszik a kihelyezett karácsonyfák száma, de még mindig elég kevesen veszik igénybe a szolgáltatást. Az általunk kiszolgált 11.000 háztartásból körülbelül 200–300 karácsonyfát szoktak kihelyezni a két szállítás során összesen – mondta el lapunknak Eged István Renátó, a PEVIK Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. 

 

Kiemelte, hogy kihelyezéskor nincs szükség a fák aprítására, kötözésére, természetes állapotukban kihelyezhetőek – Önmagában nem feltétlenül gond, hogy kevesen teszik ki a karácsonyfákat elszállításra, hiszen a környezetre az rója a legkisebb terhet, ha helyben kerül felhasználásra, például komposztálás formájában. A díszektől, idegen tárgyaktól mentes fákat szállítjuk el, majd ezeket komposztálják, ugyanakkor a fenyőfa csak más zöldhulladékkal keverve komposztálható, erre az otthoni hasznosítás során is figyelni kell. A fák törzsét dekorációként lehet felhasználni, vagy otthoni aprítással mulcs is készíthető belőle. 

 

Kandallóban vagy kályhában viszont nem ajánlott elégetni, mert magas gyantatartalma miatt balesetveszélyesen ég, és az égető eszközt is tönkreteheti – emelte ki Eged István Renátó. Gyöngyösön és a környező településeken is kérik, hogy a fákat idegen anyagoktól – csillagszóróktól, fényfüzérektől, egyéb díszektől – mentes állapotban helyezzék ki a megadott szállítási napon reggel hét óráig a hulladékgyűjtő edények mellé vagy azok helyére.

 

– A szolgáltatási területünkhöz tartozó 21 településről tavaly 23 tonna kidobott karácsonyfát szállítottunk el. Ebből Gyöngyösön 14,2 tonnát, ami becsléseim szerint 1700–1800 begyűjtött fának felel meg – tájékoztatta portálunkat Kovács Zsolt, az NHSZ Mátra Hulladékkezelő Nonprofit Kft. műszaki vezetője. 

 

A karácsonyfákat egy partnercégükhöz szállítják, ahol aprítják és energetikai célra hasznosítják a funkciójukat vesztett fákat.– Az emberek többsége betartja a fák kihelyezésére vonatkozó szabályokat, de előfordulnak kivételek. Kollégáim találkoztak már teljesen feldíszített fával, amin világítás és díszek is voltak, de tűlevelek már nem. Volt, aki a díszeket ugyan leszedte, de fémtalppal együtt dobta ki a fenyőt. Akadt olyan is, hogy harminc-negyven érintetlen szaloncukorral feldíszített fát kellett begyűjteniük – emelte ki Kovács Zsolt.

 

– A korábbi években Egerből és a hozzánk tartozó 24 vidéki településről 30 tonna fát szállított el társaságunk, ez a mennyiség körülbelül 15–20.000 fenyőt jelent. A begyűjtött fák energetikai hasznosításra kerülnek, fűtési és hőtermelési célokra. Sajnos ugyanúgy, mint a rendszeres hulladékszállítás során is, a karácsonyfákat úgy helyezik ki, hogy a kollégáink nem tudják azokat megfelelően begyűjteni, mert útakadályba ütköznek például a parkoló autók miatt. Ezeknek a fenyőfáknak a begyűjtését egy később időpontban újra megpróbálják a kollégák – emelte ki Nagy Mihály Tamás, az Egri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. 

 

Kétszer szállítják el a fenyőfákat

 

Az Egri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. minden év január közepétől egészen február első hetével bezárólag végzi a karácsonyfák begyűjtését. A szállítási ütemterv megtalálható a cég honlapján és közösségi oldalán is. Parádsasvártól Pétervásárán át Nagyvisnyóig 33 településen a fenyőfák gyűjtését januárban két alakalommal végzik. Először 11. és 14., majd 25. és 28. között. A pontos dátumok megtalálhatók a 2022-es hulladéknaptárban, amit a lakosok már megkaptak a legutóbbi közszolgáltatási számla mellékleteként, illetve elérhető a PEVIK Nonprofit Kft. honlapján is. Gyöngyösön és a környező településeken is kétszer viszik el a karácsonyfákat. A szállítási időpontokat az NHSZ Mátra Hulladékkezelő Nonprofit Kft. honlapján közzétett naptár tartalmazza. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában