Kényszertakarítás

2022.01.20. 14:01

Ismét kitakarították a szomszédjai életét megkeserítő Töviskes téri gyűjtögető lakását

Vélhetően kényszertakarítás volt hétfőn a Töviskes téren, erről már beszámoltunk. Az esetről érdeklődtünk az illetékeseknél.

Sz. M. L.

Kényszer takarítást végeztek a Városgondozás Eger munkatársai

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Fotó: Huszár Márk

– A hulladékról szóló törvény alapján társasházi lakásban a hulladék felhalmozása tilos. Ha valaki ezt a rendelkezést megszegi, a kormányhivatal kötelezi a jogsértés megszüntetésére. Ha a kötelezett ennek önként nem tesz eleget, a kormányhivatal gondoskodik a határozatában foglaltak végrehajtásáról – akár a kötelezett költségére. Idén eddig a kormányhivatal egy ilyen esetben intézkedett – tájékoztatott a Heves Megyei Kormányhivatal. Azt ugyan nem erősítették meg, hogy ez a Töviskes téren történt, ám a lakók elmondása szerint a kormányhivatal hulladékgazdálkodási osztályának munkatársai is a helyszínen tartózkodtak. 
 

Korábban már beszámoltunk róla, a Töviskes téri helyszínre évek óta panaszkodnak a szomszédok. Korábban elmondták, nyaranta elviselhetetlen a bűz, és megjelennek a csótányok. A takarítást végző személyek ottjártunkkor azt mondták, hogy a tulajdonos ugyan együttműködő, de miközben ők takarították a lakást és a szemetet és a romlott ételt a kukákba halmozták, a lakó folyamatosan jelezte, sok mindent megtartott volna inkább. 

 


 

 


 

 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában