Megbeszélés

2022.01.28. 18:10

Lakossági fórumot tartottak Egerben

Lakossági fórumot tartottak pénteken este a Kertész utca felújításáról a megyeszékhelyen.

Sz. M. L.

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Minczér Gábor alpolgármester elmondta, a beruházás várhatóan idén decemberben befejeződik, s ismertette annak tartalmát, miszerint kiépül például a kerékpár út mindkét oldalon, a Homok utca útburkolat is megújul, illetve a Mekcsey utca is.

 

Hozzátette, hogy a projekt részben a Vécsey utcai lámpás kereszteződés felújításával egyszerre zajlik.

 

Dr. Spisák György aljegyző kiemelte, a fórum célja, hogy az elmúlt fél év tapasztalatait áttekintsék, s a visszajelzéseket továbbítsák a projektben résztvevőket.

 

Kása Róbert a Kertész-Homok utca sarkán él. Elmondta az utcák egyirányúsítása ugyan megtörtént, de a gépkocsiforgalom gyakran mindkét irányba zajlik. Ezt már a rendőrségen is bejelentette, de kérte az önkormányzat is, hívja fel erre a figyelmet.

 

- A Kertész úton nagy az autóbusz, a gépkocsi, illetve a teherforgalom is, hamarosan kerékpárút is lesz. Nem lehetne a több tonnás kamionokat elterelni valahogy? - kérdezte. Hozzátette, nem tartja szerencsésnek, hogy a Kertész úton vigyék végig a kerékpárforgalmat, a Károlyi Mihály utat sokkal megfelelőbb helyszínnek tartja, hiszen a nagy forgalom mellett itt rettenetesen sok a baleset is.

 

Gál Sándor beruházási csoport-irodavezető elmondta, megpróbálták az útzárakat úgy kezelni, hogy minél kevesebb kellemetlenséget okozzon.

 

Minczér Gábor rámutatott, hamarosan elindul az Ostoros-Novaj szakasz, illetve az Eger-Miskolc is, ehhez kapcsolódik majd a hálózat.

 

Egy másik egri lakos a burkolatról érdeklődött, a korábban használt térkő ugyanis rossz megoldás, nem szeretik a kerékpárosok. 

 

Kiemelte, nincsenek szintbe hozva az átkelők sem.

 

Dr. Spisák György elmondta, hogy 30-40 százalékos készültségnél jár, sajnos már nem tudnak változtatni a burkolatokon.

 

Josa László arról beszélt, hogy az egri kivitelezéseknél nem esik szó a háttértartalomról, például a csatorna-rendszerekről.

 

- A Homok utca környéke beépült, az évek leburkolták az egész hóstyát, a csapadékvíz elvezetés viszont nem elégséges, el vannak tömődve a betoncsövek. Erről miért nem beszél senki? Kicserélik e a gerincvezetékeket? - kérdezte. Elmondta, hogy emiatt fennáll a veszélye annak, hogy a házakhoz tör be a víz.

 

Gál Sándor elmondta, van, ahol a csövek burkolását írta elő a terv, de semmiképpen nem maradhatnak eredeti eldugult csövek. Az aljegyző ígéretet tett arra, hogy felkeresik és segítségével megvizsgálják a problémát.

 

Az egri férfi arról is érdeklődött, hogy a környéken futó régi, nagyfeszültségű villamos-kábeleket kicserélik-e.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában