Szigorítanak az oltási szabályokon Heves megyében is

Újabb intézkedéseket jelentettek be a napokban a járvánnyal kapcsolatban. ­Összegyűjtöttük a legfontosabbakat. Érdeklődtünk a negyedik oltás lehetőségéről, illetve az új karanténszabályokról is.

Barta Katalin

Akadnak, akik már a hét végén felvehették a negyedik oltást Forrás: Illusztráció/MTI Fotó: Komka Péter

– Szombat délután megkaptuk a negyedik oltást a feleségemmel az egri oltóponton – jelezte olvasónk, aki elmondta, két Sinopharm-vakcina után lassan fél éve annak, hogy a harmadik Pfizert felvették. Miután elmúltak hatvanévesek, s gyakran találkoznak gyerekeikkel, unokáikkal, fontosnak érezték, hogy megerősítsék a védettségüket. 

 

A szabályok szigorítása, illetve enyhítése egyszerre jelentek meg a kormányzati tájékoztató oldalon a járvány jelenlegi szakaszában. Ezeket igyekeztünk számba venni. Ezúttal is dr. Kristofori Györgyöt, Sirok háziorvosát kértük az összegzésre és a helyzet értelmezésére. 

 

Elmondta: „lassan Nobel-díj járna annak, aki képes eligazodni a változó szabályok dzsungelében”. A községben napról napra érezhetően tovább emelkedik a betegszám. Nemrégiben az óvodában és az iskolában is szűrtek Covid-pozitív gyerekeket, akik magas lázzal, fejfájással pihennek otthon. 

 

Megkérdeztük, mikor érdemes a patikákban kapható antigéntesztet használni, és mennyire megbízhatók ezek. Megtudtuk, ma már nagyon sok fajtát kínálnak, ám az eredmények nem mindig megbízhatók. Szükség esetén a rendelőben is tesztelnek. Előfordult már, hogy egy felnőtt dolgozó által otthon készített teszt pozitív lett, ám az orvosi rendelő előtt megismételt, második vizsgálat negatív eredményt mutatott. A legmegbízhatóbb a PCR-teszt, de ezt a háziorvosok nem használhatják. Az esetet jelenteniük kell, s az e feladattal megbízott betegszállítók végezhetik el a tesztelést. Ez így néha időigényes folyamat. 

 

A jelenlegi protokoll szerint, ha pozitív az eredmény – ez a gyorstesztekre is vonatkozik – és tünetek is vannak, karanténba kell vonulni, de az eddigi tíz nap helyett hét napra. Enyhültek a kontaktszabályok. Ha egy családtag koronavírus-tesztje pozitív, hét nap karanténra számíthat, ám ha a többiek tesztje negatív, őket nem érinti a korlátozás. 

 

A beteg diákok azonban csak akkor mehetnek újra iskolába, ha legalább három napja nincs lázuk, és a légúti tüneteik is megszűnnek. A karantént le lehet rövidíteni. Három nap tünetmentesség esetén, a tünetek kezdetétől számított ötödik napon végzett negatív gyorsteszttel a tanuló visszatérhet az intézménybe. 

 

Azoknak, akik már megkapták az oltást, továbbra is be kell járniuk az iskolába, s csak akkor kerülnek karanténba, ha az oltás ellenére pozitív lesz a koronavírustesztjük. Akik nem kapták meg az oltást, azok a tanulók kontaktszemélyként öt napra vonulnak karanténba. 

 

A megye számos településén szervezik már a regisztráció nélküli helyi oltónapokat. Ezt mindenhol kötelesek a háziorvosok megtartani, ellenkező esetben büntetésre számíthatnak. Aki élni szeretne ezzel a lehetőséggel, az tájékozódjon saját lakóhelyén a tervezett időpontról. Sirokban például január 28-án és 29-én fogadják az erre jelentkezőket. Ezeken a napokon tizenkét éves kortól bárki kérhet oltást, s többféle vakcina közül választhat. A negyedik oltásról még nem kaptak hivatalos értesítést. 

 

Megkérdeztük, kinek érdemes a negyedik vakcinát kérnie. A szakember tanácsa szerint a virológusok egyetértenek abban, hogy minél idősebb valaki, annál rövidebb ideig biztosít számára védettséget az oltás. Épp ezért legalább félévente, de inkább négyhavonta javasolt egy-egy újabbat felvenni. Nagy a szakmai egyetértés abban is: ha a például a Pfizer-oltást néhány héten, egy-két hónapon belül adták be, akkor az omikronnal szemben védelmet nyújt. 

 

Meddig érvényesek a kártyák?

 

A kormány döntött arról is, hogy február 15-étől a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá alakul. Ha valaki a második oltását követő hat hónapon belül nem veszi fel a harmadik vakcinát, akkor az ő igazolványa érvénytelen lesz – nyilatkozta a közmédiának György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára. Közel kétmillió oltott veszítheti el így a védettségi igazolványa érvényességét. Ennyien kapták meg legalább fél éve a második oltásukat, de nem vették fel a harmadikat. 

A vírusfertőzésen átesettség után már nem jár a kártya. A gyerekeknél megmarad a két oltás utáni érvényesség, valamint a Janssent kapóknál a második, ismétlő vakcina után lesz elfogadható a dokumentum, tették közzé. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában