Bírálat

2022.02.03. 16:51

Az egri polgármester szerint akadályozzák a fejlődést

A szerdai Pro Agria szakmai gazdasági díjátadón Mirkóczki Ádám polgármester köszöntőjében kitért a város gazdasági helyzetére, de a közgyűlési döntésekkel kapcsolatban bírálatot is megfogalmazott a képviselőkről.

Sz. M. L.

Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere egy korábbi rendezvényen

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Fotó: Huszár Márk

– Még 2020 elején beszéltem arról, hogy milyen terveink vannak a várossal. Akkoriban iparterületek fejlesztéséről, növeléséről és belterületekbe vonásról értekeztünk, mely mind a város javát szolgálta volna. Akkor egyikünk sem hitte, hogy néhány hét múlva a pandémia az életünk részévé válik – emelte ki. Hozzátette, ennek ellenére Eger működik és nem szorul hitelre, ami szerinte nagy eredmény, annak ellenére, hogy az iparűzési adó a kis és középvállalkozásoknál maradt kormánydöntés értelmében.

– Egyébként nagyon helyesen, hiszen ez is segített túlélni nekik. Mindenesetre ha ez rendelkezésre állna, akkor ott folytathatnánk, ahol 2020-ban abbahagytuk. A kormány elgondolása, hogy a beruházásokat ösztönözze helyes, hiszen az építőipar az, ami a gazdaságot lélegeztetőgépen tartja. Ha ezt egri viszonylatban nézzük, akkor egy problémával találjuk magunkat szemben. Képviselőtársaimhoz fordulok, hogy a jövőben amikor feljesztésekről, e célú hitelről vagy beruházási célú ingatlaneladásról kell dönteni, akkor döntsenek felelősségteljesebben. Számos lehetséges befektetés hiúsult meg amelyekkel a kiszolgáltatottságunkat enyhíthettük volna. Ezeket a közgyűlés akadályozta meg. A város szinte csak a turizmusra épül, de több lábon álló gazdaságra van szükség  – vélekedett a polgármester. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában