Továbbtanulás

2022.02.01. 21:34

Fontos dolgokra hívták fel a fiatalok figyelmét Gyöngyösön

Duális felsőoktatási fórumot tartott a minap Gyöngyösön a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, az Eger és Vidéke Ipartestület, valamint az INNTEK Nonprofit Kft.

T. B.

Cégek, iskolák is bemutatkoztak a diákoknak

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Fotó: Czimer Tamas

Az új H2O Kamaraház adott otthont az eseménynek, ahol több céges és egyetemi kiállító is várta a középiskolás diákokat. Az MVM Mátra Energia, a Robert Bosch Elektronika Kft., a Procter&Gamble Hyginett Kft., a Centervill Kft. a gyakorlatorientált képzés vállalati részét mutatták be, míg az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem gyöngyösi és gödöllői campusai, s a Neumann János Egyetem a duális szakjait ismertették. 

 

A rendezvényen a diákok információt kaphattak a duális képzésekről, az ilyen együttműködésben részt nem vevő cégek képviselői pedig a tapasztalatokról érdeklődhettek a vállalatoknál. Egerben február 2-án 11 és 14 óra között tartanak hasonló fórumot az EKKE Bartók téri konferenciatermében. Heves megyében évente kétezer fiatal fejezi be középiskolai tanulmányait, felük felsőoktatásba jelentkezik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában