Fertőzés

2022.02.24. 07:00

Heves megyében is megjelent az influenza

A koronavírus-járvány megjelenése előtt minden februárban az influenzaszezon tetőzése volt a téma. 2021-ben a szigorú védőintézkedések hatására ez elmaradt, de felmerül a kérdés, mi várható ebben az évben, különös tekintettel a gyerekekre.

Molnár Helga

Nem nagy számban, de Heves megyében is jelen van az influenza.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Decemberben kezdődik, áprilisig tart, februárban tetőzik. Ennyire kiszámítható volt 2020 előtt a téli megbetegedések legrettegettebb vírusa, az influenza. Aztán jött a koronavírus, és az influenza szinte teljesen eltűnt. Átlagosan ugyanis egy influenzás ember maximum két másikat tud megfertőzni, a koronavírussal szembeni intézkedések – a maszkhasználat, a gyakori kézfertőtlenítés, a távolságtartás – pedig éppen ennek az esélyét minimalizálták gyakorlatilag a nullára – írja egy elemzés. 

Dr. Kristofori György siroki háziorvos, portálunk állandó szakértője a praxisában tapasztaltakról szólva elmondta, az influenza megjelent. 

– Nem sok esetről tudok beszámolni, de aki megjelent, magas lázra, levertségre, izomfájdalomra, rossz közérzetre panaszkodott. Ezek a tünetek eltérnek a koronavírus delta és omikron változatától, nem kísérte hányás, hasmenés, így ki merem jelenteni, ez az influenza – hangsúlyozta.

A megelőzésre is kiemelten figyelni kell a doktor szerint.

A kezdődő tavaszias időben azt ajánlja, menjünk levegőre, mozogjunk sokat, levegőztessük át a tüdőnket. 

– Szedjünk megfelelő mennyiségű C-vitamint, illetve D-vitamint is, hiszen nyár óta a szervezet raktárkészletei kiürültek. Mindezeknek persze a koronavírus megbetegedés elleni immunitás növelésében is nagy szerepe van – tette hozzá. Kiemelte, a nagy hőingadozás miatt a szív- és érrendszeri panaszokkal küzdők figyeljenek magukra, szédülésre, fejfájásra, vérnyomás-ingadozásra számíthatnak. 

A szülők a kicsik immunerősítésével tehetnek a legtöbbet. Az egészséges, változatos étkezés és a megfelelő vitaminbevitel mellett a gyakori friss levegőn tartózkodás is sokat számít. Ha tehetjük, ne vigyük őket zsúfolt helyre, most inkább nélkülük intézzük a bevásárlást, és a saját egészségünk védelméről is gondoskodjunk, hogy ne tőlünk kapják el a légúti betegségeket. Mindezek mellett érdemes az otthonunkat is felkészíteni, ugyanis a légtisztítók, a párásítók, illetve a gyakori fertőtlenítés szintén nagyban csökkenthetik a megbetegedések és továbbfertőzés kockázatát. 

A Nemzeti Népegészségügyi Központ érdeklődésünkre megosztotta portálunkkal az influenza figyelőszolgálat adatait. A hatodik naptári héten az előző két héthez hasonló számban regisztráltak beteget a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok. A húszszázalékos lakossági mintán végzett megfigyelés alapján megállapítható, hogy február 7-e és 13-a között 16 ezer 300-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A százezer lakosra jutó orvoshoz fordult betegek száma Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg valamint Tolna megyében volt a legmagasabb. Szűkebb hazánkban 126-an mentek orvoshoz ilyen panaszokkal, két héttel ezelőtt 145-en, a tendencia tehát csökkenő. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában