Jelentkezz Te is!

2022.02.10. 17:30

Nagyobb önbizalmat, és remek élményeket adott a Tündérszépek a korábbi versenyzőknek

Páratlan lehetőségben lesz részük azoknak a lányoknak, akik jelentkeznek a Tündérszépek országos szépségversenyre. Erről tanúskodnak a korábbi Heves megyei versenyzők beszámolói is.

HEOL

A verseny, ahogy eddig, úgy most is megyei szinten indul, majd a regionális fordulókon keresztül jut el a legszebb 22 lány az országos döntőig. A megyei fordulóba maximum 30 lány juthat be, ezért sem érdemes halogatni a nevezést. Saját portfólióval is jelentkezhetsz, de profi fotóssal el is készítjük első saját fotósorozatodat, ha kéred! Ezt a jelentkezési lapon jelezd!

A dicsőség mellett értékes nyeremények és élmények is várják a Tündérszépeket: egzotikus utazás két fő részére, értékes mobiltelefonok. 2021 Tündérszépe, Szabó Orsi a 2022-es versenyen tanácsaival segíti majd a versenyzőket. Háziasszony-mentorunk ezúttal Kárpáti Rebeka 2013-as Miss Universe Hungary lsz, két mentortársa pedig a Magyarország Szépe címet 2018-ban elnyerő Szarvas Andrea, valamint a szintén 2018-as BLife szépségkirálynő, Miss Queen első udvarhölgy, divatmodell Eszenyi Eszter lesz.

Kis Klaudia évekkel ezelőtt vett részt a versenyen, de máig benne élnek a fotózás pillanatai, és a plusz, amit a Tündérszépek adott neki élete végégig elkíséri.

–Számomra teljesen új volt ez a helyzet. Sosem voltam fotózáson. Jó hangulatban telt a fényképek készítése, a hölgy profi volt, instrukciókkal látott el bennünket hogyan forduljunk, hogyan álljunk. Mindenki a legjobb arcát kívánta mutatni. Eleinte én nagyon izgultam és görcsös is voltam, utána oldódott a hangulat és egészen bele jöttem. Azóta volt egy pár felkérésem fotózásra, ott már valamennyire tapasztaltabbnak éreztem magam és magabiztosabbnak is, de nyilván a Tündérszépek verseny nagyban hozzájárult ehhez – fogalmazott Klaudia. 

Kis Klaudia élvezte a fotózástForrás: Agardi Anett

Krinszki Gréta tavaly a régiós döntőig jutott, és egyáltalán nem bánta meg, hogy jelentkezett. 

– Ha vissza emlékszem a Tündérszépekre kedves emlékek jutnak az eszembe. A verseny által, sok élményben volt részem, többek között az azt megelőző fotózásokon is, amelyek nagyon jó hangulatban teltek. Az elején bevallom, féltem jelentkezni, de utólag jó döntésnek bizonyult, hiszen a komfortzónámból való  kilépés sokat jelentett  személyiségem fejlődésében. A legszebb pillanatokat azonban mégis a családomnak, és a barátaimnak köszönhetem, akik bátorító szavaikkal végig támogattak a verseny elejétől a végéig – számolt be érdeklődésünkre. 

Krinszki Gréta

Galambosi Natália a tavalyi versenyen vett részt és annak ellenére, hogy nem jutott tovább, sokat jelentett számára. 

– Sajnos nem jutottam tovább, de ez  idő alatt míg versenyben voltam a rengeteg biztatást kaptam ismerősöktől és idegenektől. Kicsit megnövelte az önbizalmam, és egyáltalán nem bántam meg, hogy jelentkeztem erre a versenyre. A szavazatgyűjtési időszak pedig nagyon izgalmas volt számomra, főleg, hogy az elején folyamatosan az élmezőnyben voltam – mondta el érdeklődésünkre. 

 

Galambosi Natália

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában