Ukrán-orosz háború

2022.02.28. 09:32

Összegyűjtöttük, Heves megyében hol várják az adományokat a háború elől menekülők számára

Oroszország csütörtök hajnalban megtámadta Ukrajnát. Azóta is zajlanak a harcok. Megyénkben is sokan próbálnak segítséget nyújtani a jelenlegi helyzetben. Sorra alakulnak a gyűjtőpontok, indulnak a segélyszállítmányok.

Munkatársainktól

Tartós élelmiszereket várnak

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Nem elég a tv és a számítógép előtt ülve borzadni és nézni a háborús képeket, olvasni a beszámolókat. Azokon kell segíteni, akik biztonságot keresve menekítik családjaikat. Megyénkben is számos településen megmozdultak, gyűjtőpontokat hoztak létre.

Ha valaki segíteni szeretne, érdemes tudnia, miként, milyen szervezeteken keresztül jut el leghatékonyabban adománya a rászorulókhoz. Az alábbiakban ezeket próbáltuk összegyűjteni.

 

Tarnaleleszen is gyűjtenek

 

Tarnaleleszen hétköznapokon hétfőtől-csütörtökig 8-15 óra 30 percig, míg pénteken , 8-13 óra 30 percig veszik át a lakosság adományait a Művelődési ház épületében. A felajánlott holmikat a pétervásárai Szent Márton Karitász továbbítja oda, ahol a legnagyobb a szükség a háborús helyzetben.

 

Az állami erdőgazdaságok és a nemzeti park igazgatóságok szállást ajánlottak fel a kárpátaljai menekülteknek

 

Az orosz-ukrán konfliktus következtében kialakult helyzet kapcsán az állami erdőgazdaságok az Országos Erdészeti Egyesület és az Erdészcsillag Alapítvány operatív segítségével közel 100 menekültnek ajánlott fel azonnali szálláslehetőséget ellátással a határközeli erdei iskolákban – mondta Nagy István agrárminiszter. 

 

Az Országos Erdészeti Egyesület az egész országban megkezdte az erdei turisztikai szálláshelyek felmérését az állami mellett a magán erdőgazdálkodók körében is, hogy szükség esetén az egész erdőgazdasági cégcsoport bevonásával további férőhelyeket biztosítsanak az Ukrajnából érkező rászorulóknak. 

 

A miniszter hozzátette: a jelenlegi háborús helyzetben a magyar erdőgazdaságok felelősséget éreznek az ukrán lakosság, de kiemelten a kárpátaljai honfitársaink iránt. Az Országos Erdészeti Egyesület Kárpátaljai Helyi Csoportjával történt egyeztetés kapcsán döntöttek arról, hogy szállást biztosítanak a Magyarországra érkező menekülteknek. A segítségnyújtás operatív lebonyolítását az Országos Erdészeti Egyesület, és az Erdészcsillag Alapítvány közreműködésével kezdték meg. 

 

Az erdészeti szervezetek folyamatosan tartják a kapcsolatot a Kárpátaljai Helyi Csoporttal, melynek tagjaként a kárpátaljai magyar erdészek szinte kivétel nélkül önkéntes munkát is vállalnak a menekültek megsegítésében és ellátásában. Az agrártárca vezetője azt is elmondta, hogy hasonlóképpen felajánlják segítségüket a hazai nemzeti park igazgatóságok, és készek több száz fő elszállásolására, az ország különböző pontjain található létesítményeikben. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 38 fő fogadására, elszállásolására biztosít lehetőséget - tette közzé az AM Sajtóiroda

 

A Parádi Idegenforgalmi és Kulturális Egyesület, a Parádi Önkéntes Tűzoltó Egyesület és Parád Nagyközség Önkormányzata jótékonysági adománygyűjtést szervez az Ukrajnában bajba jutottak megsegítésére. 

 

Március 4-én délután kettőtől hatig, március 5-én reggel nyolctól délig várják az adományokat a polgármesteri hivatalba. A tartós élelmiszereket, plédeket, takarókat, tisztálkodási szereket, állateledelt tartalmazó csomagokat a Pétervásárai Karitász Csoport segítségével juttatják el a Kárpátaljai Karitásznak. - Tisztelettel kérik a lakosságot, segítsenek minél többen felebarátainkon

 

 

 

Összefogással segít az egri egyetem

 

A háború elől menekülőknek szánt támogatásként az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Szociálpedagógia Tanszéke, Családbarát Programirodája és Hallgatói Önkormányzata az Egri Főegyházmegyei Karitász Központtal együttműködve az alábbi felajánlásokat várja.

• tartós élelmiszer (konzerv, víz, keksz, instant kávé, tea, zacskós leves, müzli, gabonapehely, magában elfogyasztható élelmiszerek)

• tisztálkodási szerek (tusfürdő, dezodor, sampon, fogkrém, fogkefe), kötszer

• toalettpapír, nedves törlőkendő

• paplan, párna, pléd 

Az adományokat az alábbi helyszíneken fogadják (hétfőtől péntekig):

• B épület EHÖK Iroda 10:00-15:00

• Líceum Postázó 7:30-14:30 

• Barkóczy úti Gyakorlóiskola 7:30-16:30

• Bartók téri Gyakorlóiskola 7:30-16:30

• Almagyardombi kollégium (hétvégén is) 9:00-12:00, 16:00-19:00

Kapcsolat: e-mail: [email protected], telefon: 0630 0800457

 

Három és fél tonna élelmiszerrel segíti Hatvan a beregszásziakat

 

 Rendkívüli testületi ülésen döntöttek a hatvani képviselők arról, hogy 10 millió forintot elkülönítenek a kárpátaljai testvérváros, Beregszász megsegítésére. A kialakult háborús helyzetben a beregszásziaknak nagy szükség van az élelmiszeradományokra. Hétfő délután ültek össze a hatvani képviselők, ahol megszavazták egy pénzügyi alap létrehozását, annak érdekében, hogy támogatni tudják testvérvárosukat, Beregszászt. 

 

Ukrajnában háború zajlik és a kárpátaljai településen nagy a készültség, minden segítségre szükség van. Horváth Richárd hatvani és Babják Zoltán beregszászi polgármester folyamatosan tartják a kapcsolatot egymással. 

 

– Egy levelet is megfogalmaztak a beregszásziak, amiben pontosan felsorolták, mire van szükségük. Most bruttó 2,5 millió forint értékben vásároltunk, összesen 3 és fél tonnányi tartós élelmiszert. Első körben ezzel támogatjuk őket, de egy 10 millió forintos keretet különítettünk el a költségvetésünkből, így a jövőben is tudunk segítséget nyújtani. A szállítmányt az ökomenikus segélyszervezettel együttműködve juttatjuk el a testvérvárosunkba, így biztosan célba ér Hatvan felajánlása. Gyors munkára, gyors cselekedetre van szükség, hiszen a határ túloldalán háború dúl – jelentette ki Horváth Richárd polgármester.

 

Kerecsend Község Önkormányzata is gyűjtést szervez

 

A szomszédos Ukrajnában zajló, sajnálatos háborús események során menekültek ezrei indultak el mindenüket hátrahagyva, hogy saját és gyermekeik életét mentsék. Szeretnénk segíteni a menekülteknek és az otthon maradt békés polgári lakosságnak egyaránt! 

 

Ruhaneműk és tartós élelmiszerek gyűjtését Kerecsenden, a Fő út 55. sz. alatt, a polgármesteri hivatal udvarán lévő garázsban végezzük, hétfőtől csütörtökig reggel 8 órától 15 óráig, pénteken reggel 8  órától 12 óráig. Amennyiben menekült családok ideiglenes elhelyezésére férőhelyet, szállást tudnak biztosítani, akkor a nevet, telefonszámot, az ingatlan címét, és a befogadható személyek számát feltüntetve a [email protected] címen lehet jelentkezni. 

Pénzadományt a polgármesteri hivatalban elhelyezett üvegkazettába lehet bedobni, ügyfélfogadási időben. Amennyiben, valaki nagyobb összeget szeretne utalni, akkor az alább felsorolt szervezetek valamelyikének a számlájára javasoljuk! Magyar Vöröskereszt bankszámlaszám: 10405004-00026548-00000009 (közlemény: humanitárius válság) telefonos adományvonal: 1359 Magyar Máltai Szeretetszolgálat bankszámlaszám: 11784009-20200776 telefonos adományvonal: 1350 Magyar Ökomenikus Segélyszervezet bankszámlaszám: 11705008-20464565 (közlemény: Ukrajna) Baptista Szeretetszolgálat bankszámlaszám: 10918001-55555555-55555555 (közlemény: Ukrajna) telefonos adományvonal: 1355 Magyar Református Szeretetszolgálat bankszámlaszám: 10702019-85008898-51100005 (közlemény: Nemzeti Összefogás) telefonos adományvonal: 1358 Nemzeti segélyvonal bankszámlaszám: 11711711-22222222 telefonos adományvonal: 1357 - tették közzé a község honlapján.

 

Az Erdőkövesdi Önkormányzat és Katolikus Karitász közös gyűjtést szervez a háború elől hazánkban tartózkodó menekültek megsegítésére. Gyűjtőhely a polgármesteri hivatal. Aki nem tudja behozni, telefonon jelezze, és falubusz begyűjti az adományokat. Amire nagy szükségünk van: -tartós élelmiszerek ( pl. melegítéssel fogyaszthatókonzervek) édesség, ásványvíz, tisztálkodó szerek. - Takarók ( tiszta állapotban) - Baba pelenka, gyerekjáték, kisállateledel Telefonszámok: Hivatal: 568-038 Falugondnok: 0620/253-70-00 polgármester: 0630/243-15-45 A gyűjtés folyamatos! - olvasható a község honlapján.

 

Szombaton öt kárpátaljai édesanyát és öt gyermeket fogadtak be Mátraderecskén, akik a háború elől menekültek. A családokat önkormányzati szálláshelyen, a Sportcsarnokban helyezték el. Kérik a lakosság segítségét, hogy alapvető élelmiszerekkel, tisztálkodási szerekkel, egyéb felajánlásokkal lehetőségeikhez mérten, támogassák őket. Az adományokat leadhatják a polgármesteri hivatalban és a sportcsarnokban - tudatták a község honlapján.

 

Az Egri Karitász Központ is bekapcsolódott a háborús menekültek támogatásába. Árvai Ferenc igazgató tájékoztatása szerint matracokat szállítottak ideiglenes befogadó központoknak.  Eger városban az önkormányzattal együttműködve szervezik az adománygyűjtést.  Tiszabecsen a Karitász Bázist támogatják adományokkal és jelenléti munkával. Plébániai gyűjtési akciók szervezésével, szálláshely felajánlások koordinálásával.

A karitász csoportoknál és a az Egyházközségekben összegyűjtött adományokról jelzést kérnek, s  akár el is juttatják/szállítják, vagy oda irányítják, ahol a legnagyobb szükség van rá. E-mail címük: [email protected]

 

A Pétervásárai Szent Márton Karitász csoport is gyűjtést szervez a Kárpátaljai Karitász csoportnak. A Ivádi Önkormányzat egyeztetve a Pétervásárai plébániával, tájékoztatja az Ivádi lakosokat, hogy a hivatalban és a Hedvig sörözőben, a héten minden nap reggel  nyolctól délig gyűjtik az adományokat, amit eljuttatnak Pétervásárára.

Recsken is gyűjtenek

Recsken a Recskért Hórukk Egyesület vezetője, Vass Imre Zsolt arról  tájékoztatta portálunkat, hogy célzott gyűjtésbe kezdtek. Felvették a kapcsolatot testvértelepülésükkel, a kárpátaljai Rafajnaújfaluval, s velük egyeztetve gyűjtik a legszükségesebb dolgokat. Konzervekre, fél literes ásványvízre, női higiénés eszközökre, pelenkára, tisztálkodási szerekre, takaróra, plédre, hálózsákra, maszkokra, vitaminokra, WC-papírra, csokoládéra,  csomagolt pékárura van szükség. Ezek gyűjtése folyamatos az egyesület Kossuth út 143. szám alatti épületében délután négytől hatig,  illetve a polgármesteri hivatalban. Kedden hajnalban indulnak Barabásra, ahol önkéntesként segítenek a menekültek fogadásában. A községben szállást is tudnak biztosítani néhány családnak. A részleteket most egyeztetik.

 

Csomagos szalámit, vajat, csomagolt sajtot, fél literes literes ásványvizet, kis dobozos üdítőt, wc papírt, papír zsebkendőt, nápolyit, kekszet, kis csokikat, fogkrémet, fogkefét, fertőtlenítőt, popsi törlőt, bébi ételeket, női egészségügyi csomagot, banánt, almát várnak. Segítőik helyben készítik a szendvicseket és osztják szét az adományokat. Egész nap ott tartózkodnak, autóval, négyesével viszik két városba azokat, akik szeretnének tovább menni. Tartós élelmiszer adományok gyűjtésébe is kezdtek. Várják az élelmiszereket - burgonya, zöldségek, konzervek, liszt, cukor, rizs, tészta. Kutya, macska eledelre is szükség van, mert sokan a kedvenceiket is menekítik!

Gyöngyösön is várják az adományokat

Gyöngyös a háború kitörése után azonnal a segítségéről biztosította az ukrajnai Munkácsi járást, amely 2016 óta testvérterülete az önkormányzatnak, tájékoztatott a polgármesteri hivatal. Hiesz György polgármester levélben kereste meg az ottani járási hivatal vezetőjét, és egyebek mellett a mátrafüredi ifjúsági táborban rászoruló gyermekek elhelyezésében ajánlotta fel Gyöngyös segítségét, de kész egyéb módon is a Munkácsi járás számára támogatást nyújtani. A tábort üzemeltető Sportfólió Kft. vezetője, Juhász Péter arról tájékoztatott, hogy már érkeztek menekültek hozzájuk. 

 Hétfőn reggelre már tizenegy Ukrajnából érkezettet szállásoltunk el. A tábor befogadóképessége 45-49 személy, de azt tudni kell róla, hogy alapvetően nyáron üzemel. Ez azért lényeges, mert két olyan egységünk van, ahol hőtárolós villanykályha van, illetve tudunk még villanytűzhellyel fűteni. A jelen pillanatban megnyitott szárnyban két fürdőszoba, két illemhely, konyha és dupla, fülkés hálóhelyiségek vannak. Közvetlenül mellette van még egy olyan másik egység, ahol plusz nyolc-kilenc embert tudunk elszállásolni. Egy másik részben további tíz-tizenkét embert tudunk elhelyezni. Ott szintén saját fürdőszoba és kis konyha van. Ágyneműket, takarókat, plédeket tudunk adni. A főzésre van lehetőség, de az alapanyagok biztosításához kérjük, aki teheti, segítsen a felajánlásával – emelte ki Juhász Péter.

 

Pifkó Tamás, a városháza szóvivője hétfőn reggel arról beszélt a Heolnak, hogy a nap folyamán  valószínűleg újabb menedékkérők érkeznek a mátrafüredi táborba, számuk egyelőre nem végleges.

A következő napokban jelentősen emelkedhet a Gyöngyösre érkező menekültek száma, és az önkormányzatnál rengeteg gyöngyösi érdeklődött arról, hogyan segíthet, ezért a Polgármesteri Hivatal összegyűjti és eljuttatja a segíteni szándékozók adományait a menekültekhez. A városháza Fő tér 13. szám alatti épületében várják a felajánlásokat minden hétköznap 8 és 16 óra között. Érdeklődni a 30/229-50-43-as telefonszámon, vagy a [email protected] email-címen lehet.

A következő adományokkal segíthet: tartós élelmiszerek (liszt, cukor, étolaj, konzervek, stb.), zöldség, gyümölcs, ásványvíz, mosószer, fertőtlenítőszer,

tisztálkódszerek, egészségügyi papír, kölcsönbe szívesen fogadnak elektromos fűtőberendezést (olajradiátor, hősugárzó)

Arra kérnek mindenkit, hogy a listán nem szereplő adományokat ne vigyenek, a családoknak másra nincs szükségük.

Amennyiben pénzadománnyal kíván segíteni, az önkormányzat elkülönített számlaszámára utalva megteheti: 12001008-01519125-02700003. Kérjük, a közleményben tüntesse fel, hogy „Kárpátaljai menekültek”.

 

Folyamatosan nyílnak a gyűjtőhelyek is a térségben. Horváth László országgyűlési képviselő arról adott hírt, a Fidesz és a KDNP adománygyűjtést szervez Gyöngyösön a Hanisz tér 2. szám alatt, hetente hétfőtől-szombatig 9 és 16 óra között. Tárgyi felajánlásokat, tartós élelmiszert, higiénés eszközöket várnak, melyeket a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek adnak át. A honatya arról is tájékoztat, hogy aki pénzbeli felajánlással kíván segíteni, azt az Ökumenikus Segélyszervezet holnapján teheti meg.

Gyöngyösön, a Mátrai Gyöngyszem Nagycsaládos Egyesület gyűjt adományokat a menekültek számára. (Ludányi Andrea 06208286188 ), az önkormányzat pedig Mátrafüreden szállásol el menekülteket.

Hatvanban is szervezkednek

Hatvan polgármestere Horváth Richárd arról tájékoztatott, döntést hoztak arról, hogy az Ukrajnában kialakult hadi állapotra tekintettel testvérvárosuk, Beregszász megsegítésére 3,5 tonna humanitárius adományt juttatnak el.

Szintén Hatvanban a Polgári Hatvanért Közhasznú Alapítvány adománygyűjtést szervez a Kárpátaljai Magyarok számára.

Hatvanban a volt Cukorgyár területén (Radnóti tér 2), 2022. március 4-én, pénteken.

Anyagi támogatásokat a következő számlára lehet felajánlani:

Kedvezményezett: Polgári Hatvanért Közhasznú Alapítvány

Számlaszám: 62100119-14995370 (Centrál Takarékszövetkezet)

Közleménybe kérjük feltüntetni: "Kárpátalja"

 

Hevesen a Művelődési Központban (Erkel Ferenc u.1.) február 28 és március 4. között várják az adományokat.

 

Kerecsendről szerdán indulnak útnak helyi civilek egy autóval, megpakolva adományokkal.

A cél Beregsurány.  Ha a környéken valaki nem tudja leadni adományát a hozzá közeli gyűjtőpontra, segítenek eljuttatni - Szurdokpüspöki - Kerecsend- Eger vonalról. A szállítmányban tartós élelmiszer, bébi étel,  tisztálkodó szerek, egészségügyi betét betétek, pelenka, popsitörlő, takaró, pléd, hálózsák, ruhák szerepelnek. Természetesen konzultálnak a helyi erőkkel, egyeztetnek, hogy minél hatékonyabban tudjanak segíteni - tette közzé Elek Csonka Izabella a Facebookon.

 

Szilvásváradon is várják a felajánlásokat

– Sajnos az elmúlt napok történései, a Kárpátalján kialakult rendkívüli helyzet arra késztette önkormányzatunkat, hogy segítsünk azokon az embereken, akik – egyelőre – nem hagyták el hazájukat, de az Ukrajnában tapasztalható felvásárlási láz, valamint az ellátási zavarok miatt nem jutnak alapvető élelmiszerekhez. A Községházán csütörtökig várjuk a felajánlásokat, elsősorban tartós élelmiszert, esetlegesen pénzadományt. A segélycsomagot Mező Miklós, Kárpátaljáról származó református lelkész szállítja el hétvégén a határig, ahol átadásra kerül a határ túloldaláról érkező és oda visszatérő rászorulók képviselőjének – olvasható az önkormányzat honlapján

Számos településen sorra alakulnak a civil gyűjtőpontok.

Nagytályán Juhászné Horváth Gabriella jelezte, hogy gyűjtésbe kezdtek. A Baptista Szeretetszolgálat vasárnap délután felállította sátrát a Tiszabecsi határátkelőnél, hogy közvetlen segítséget tudjon nyújtani az érkezőknek. Folyamatosan egyeztetnek a már határon dolgozó segítő szervezetekkel. Információik szerint Tiszabecsen sok gyermeket szállásoltak el. Itt gyerekruhára, cipőre is szükség van 1-10 éves korig. Műanyag poharakra, pelenkára, és vény nélkül kapható gyógyszerekre, vitaminokra, köhögés-és lázcsillapítóra is nagy szükség van.  

 

Bükkszenterzsébeten az ukrajnai gyerekek és családok megsegítésére március 3-ig szerveznek gyűjtést, s várják az adományokat az Aprócska Gyerekházba. Itt is a fentiekben felsorolt holmikat várnak.

 

Dr. Voith László Egerből magánemberként tette közzé az alábbi felhívást: - Segélyszállítmányt fogok vinni a beregsurányi határátkelőhöz,  Délután 3 órakor indulunk útnak Addig van lehetőség csomagot eljuttatni.  A beszámolók és a hírek alapján úgy érzem, kötelességem segíteni a valódi menekülteken. Én kétszázezer forint értékben fogok tartós élelmiszert, tisztálkodási cikkeket és egyéb, a mindennapokhoz nélkülözhetetlen dolgokat vinni egy kisteher szállítóval. Az én adományaimon kívül még sok hely lesz benne. Aki úgy érzi, hogy segítene, kérem jelezze, kedden délután három órakor indulok. Addig két helyszínre lehet vinni az adományokat, a Tűzoltó tér 1 szám alá, illetve a az Autómentő Kamionmentő Eger telephelye. Másik lehetőség pedig, hogy útközben is meg tudok állni felvenni Eger-Beregsurány útvonalon! - írta.

 

Hétfőtől indult a gyűjtés az ukrajnai háború károsultjainak részére Abasáron, Markazon és Ludason is. Mindenütt főzés nélkül fogyasztható tartós élelmiszert, például konzerveket, tejet, palackos vizet, tartós kenyeret, készételeket, illetve tisztálkodási szereket, szappant, wc papírt, női higiéniai szereket, pelenkát, továbbá tisztító, fertőtlenítő szereket várnak. 

Abasáron a helyi karitász csoporttal karöltve az önkormányzat is várja az ukrajnai menekülteknek felajánlott segítséget a helyiektől. Szervezés alatt áll az abasári általános iskola tornatermének, menekültek befogadására alkalmassá tétele, ahol 25-30 fő befogadását tervezik, de a magánszállásadókhoz érkezők kapcsán is egyeztetnek.

 

Bélapátfalván az iskolában fogadnak adományokat az Ukrajnából menekülők részére. Az adományok elszállításáról az Egri Tankerületi Központ gondoskodik a pénteken.

 

Bükkszéken az önkormányzat épületében, ügyfélfogadási időben lehet a rászorulók részére csomagot leadni, melyet a hétvégén terveznek eljuttatni el a határhoz. 

 

Feldebrőn az önkormányzatnál is leadható  adomány, ügyfélfogadási időn kívül is megoldják az átvételt.

Kedden elindult Feldebrő Községi Önkormányzat és a segítő jószándékú emberek által összegyűjtött rengeteg adomány Lónya településre, ahol a legnagyobb szükség van a segítségre, melyért nagyon hálásak vagyunk! Jakab Ernő polgármester úr személyesen szállítja le az összegyűlt adományokat – olvasható a település Facebook-oldalán. 

 

Gyöngyössolymoson a Solymos Hagyományőrző egyesület hirdetett adománygyűjtést a menekülő civil emberek javára, itt a művelődési házban fogjuk gyűjtenek, majd szállítanak el segélyszervezet gyűjtőpontjára.

Tiszanánán a Fekete István Könyvtár és Művelődési Házban várják a felajánlásokat.

 

Terpes szintén a Pétervásárai Szent Márton Karitász csoport gyűjtését segítve szervezett meg adománygyűjtést a Polgármesteri Hivatalban valamint a Népkonyha épületében. A héten minden nap gyűjtjük az adományokat, amit eljuttatunk majd Pétervásárára - tudatta Bujáki Ferenc polgármester.

 

Mátraderecskén szombaton fogadott be az önkormányzat öt anyukát és öt gyermeket. Forgó Gábortól megtudtuk, a helyi sportcsarnokban biztosítottak nekik szállást, étkezést. Aki adományokkal támogatná őket, a polgármesteri hivatalban adhatja le. Meleg ruhákra, tartós élelmiszerekre lenne szükség.

 

Poroszló önkormányzata 300 ezer forint pénzadományt és 200 ezer forint értékű tárgyi segítséget nyújt a bajbajutottaknak. Továbbá várják a felajánlásokat is, leginkább tartósélelmiszerre, pelenkára, tisztálkodási szerekre, paplanra és párnára, ruhaneműt egyelőre nem várnak. Az adományok leadására március 4. 16 óráig van lehetőség munkaidőben a polgármesteri hivatalan. Pénzadományt is fogadnak, a számlaszámot az alábbi Facebook-posztban találják.

 

Heréden Ilkó-Tóth András polgármester a Művelődési Házat jelölte ki szükség esetén befogadó helyként, így ez legfeljebb 50 fő menekült elhelyezésére alkalmas. A szükséges előkészületeket – tisztálkodási lehetőség, élelmezés, fekhely biztosítása – az önkormányzat megteszi.

A lőrinci képviselő-testület rendkívüli ülésén egyhangúlag úgy határozott, hogy hárommillió forinttal segítik az ukrajnai háború áldozatait. Pálinkás Péter alpolgármester javasolta, hogy az összeget a Polgári Hatvanért Közhasznú Alapítvány e célra elkülönített bankszámlaszámára utalják. 

Egerszalók is csatlakozik a humanitárius akcióhozAz ukrajnai segítségre szoruló embertársaink és az onnan menekültek megsegítésére elsősorban tartós élelmiszerekre van szükség. (pl. konzervek, keksz, ivóvíz, stb.), de tisztálkodási és tisztítószereket, pelenkát, bébiételt, vény nélküli gyógyszereket, intimbetétet, láz- és köhögéscsillapítót, takarókat és ágyneműt gyűjtünk a Faluházban.  Az összegyűjtött adományokat szervezetten szállítjuk a háború civil áldozatainak. Adományaikat hétköznap 9.oo-16.oo óráig adhatják le a Faluházban – tájékoztattak a Facebookon.

A legegyszerűbben úgy tudunk segíteni, ha azoknak adunk pénzt és eszközöket, akik már profik ezek megszervezésében. Nekik van tapasztalatuk, kiépített hálózatuk, működő rendszerük.

Gyorssegélyt indít és az ukrajnai válsághelyzetben különösen is azok mellé áll a Katolikus Karitász, akik a legkiszolgáltatottabbak. A menekültek ellátására készíti fel kelet-magyarországi logisztikai központját és önkéntes csoportjait a  segélyszervezet. Folyamatos kapcsolatban van a Caritas Ukrajna vezetőivel, akik már 2014. óta támogatják a kelet-ukrajnai háború áldozatait.

 

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az Ukrajnában kialakult válsághelyzetre tekintettel meghirdetett humanitárius akcióinak támogatására gyűjtést indított, aki segíteni szeretne, az adomanyozz.hu oldalon online átutalással, vagy a 1350-es adományvonal hívásával megteheti. Aki egyéb felajánlást tenne, vagy kapcsolatba szeretne lépni a Szeretetszolgálat illetékeseivel, a [email protected] e-mail címre írhat.

Él az 1356-os adományvonal is.

Az Ökumenikus Segélyszervezet Beregszászi központjuk mellett Lembergben is koordinációs központot hozott létre. Folyamatosan kapcsolatban vannak a kelet- és közép-ukrajnai partnerszervezeteikkel, így a szükséges biztonsági feltételek mellett az ország többi régiójában is végre tudnak hajtani humanitárius akciókat – írta az Ökomenikus Segélyszervezet. A szervezetnek honlapjukon keresztül lehet adományt küldeni, akár egyszer- vagy rendszeres adomány formájában.

Adománygyűjtést hirdetett a Magyar Vöröskereszt is, a 1359-es vonalat lehet hívni e célból, vagy utalni a 10405004-00026548-00000009-es számlaszámra. A közleménybe írjuk bele: humanitárius válság.

A Segítségnyújtás (Ukrajna, Kárpátalja) Facebook-csoportnak hétfő  reggelre több mint kilencvenzer ezer tagja volt. Itt segítséget nyújthatnak és kérhetnek az emberek. Jelenleg kizárólag segítségkérő posztokat tudnak megosztani, így irányítottabban látható, kinek van szüksége a segítségetekre, mit tudtok belőle vállalni, ezt pedig célzottan nekik kommentben ajánlhatjátok fel - hívják fel  a figyelmet az oldalon. Az önkéntes munkával kapcsolatban egy táblázatban tüntették fel a fogadó  szervezeteket. A gyűjtőpontokkal kapcsolatban is készül táblázat, kérik, hogy ebben keressék majd meg, ami a segítők számára megfelelő.

Minden egyéb hírt, segítségkérést, adománygyűjtést csak hivatalos forrásból, a hivatalos szervezetek segítségével, velük egyeztetve osztanak meg. Magyarországon belüli szállításban, fuvarozásban segítenek, vagy ingatlanjaikat ajánlják fel az Ukrajnából érkezőknek.

Szombattól hívható a 1357-es nemzeti segélyvonal is, amelynek hívásával 500 forinttal lehet támogatni a Híd Kárpátaljáért összefogást. Ezenkívül egy számlát is nyitott a kormány az adományoknak.

Dr. Pajtók Gábor Facebook-oldalán számolt be, hogy ők is gyűjtik az adományokat. –  A tárgyi felajánlásokat az Egri Polgárok Házában gyűjtjük, majd eljuttatjuk az Ökumenikus Segélyszervezet részére – írta. 

Szabó Zsolt, országgyűlési képviselő is Facebookon számolt be a  gyűjtésről, mint írta a Polgári Hatvanért Közhasznú Alapítvány adománygyűjtést szervez a háború sújtotta Kárpátaljai Magyarok számára. A posztban megtalálhatók az időpontok és helyszínek is. 

Tarnazsadány is segít

Koczka Ferenc, Tarnazsadány polgármestere tájékoztatott, hogy képviselőivel egyeztetve három dologban fog segíteni a jelenlegi

Orosz-Ukrán helyzetet figyelve a háború elől menekülő emberek megsegítésére. Az önkormányzat egyik raktárában létrehoznak egy kis adománygyűjtő pontot, ahová március 1-től várják az adományokat, melyeket továbbítani szeretnénk a nagy gyűjtőpontokra!

1. Az adomány befogadását Marika Nyikolajeva -bevonásával szervezik, aki Tarnazsadányban élő Kárpátaljai Magyar!

2. Marika Nyikolajeva családját hazahozzák Ukrajnából Tarnazsadányba, megmentve őket a háború elől!

A polgármester személyesen megy el értük a képviselőkkel.

3. Létrehoznak egy családbefogadó központot a régi ABC épületében és más önkormányzati épületben, valamint egyeztetnek magánszemélyek felajánlásával kapcsolatban is. 

Balogh Zsuzsanna felajánlotta testvére lakóházát egy család számára.

Ha információja van további lehetőségekről a [email protected] jelezheti. 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában