Súlyos bőrelváltozásokat is okozhat a koronavírus - erre hívja fel a figyelmet a gyöngyösi háziorvos

Dr. Mangó Gabriella, gyöngyösi háziorvos rendszeresen beszámol a Covid-fertőzéssel kapcsolatos tapasztalatiról, most a bőrtünetekre hívta fel a figyelmet.

HOEL

Nagyon sok bőrtünetet látok nap, mint nap, amely covid után a betegeknél jelentkezik. Vannak kisebb, nagyobb területen vöröses erezett foltok, vannak ekcéma-szerű elváltozások, vannak ujjbegynyi lilás elváltozások, vannak hidegre, stresszre jelentkező kéz/láb tünetek, és még sorolhatnám. Ezek a bőrtünetek sokszor hónapokig, esetleg fél évig magmaradhatnak, vagy még tovább is. Nem kell minden bőrtünetnél halálos elváltozásra gondolni, de érdemes komolyan venni őket  – fogalmazott  Facebook-oldalán dr. Mangó Gabriella

– A tünetek egy részének az okát az erek összehúzódása-ellazulása megbomlott szabályozásában kereshetjük. Néha, mintha a kis erek gyulladnának be és tágulnának ki, ez úgy néz ki mintha pókhálószerű elváltozás lenne a pirosas, barnás, lilás bőrterületen. Van, hogy a covid után a megváltozott bélflóra vagy a funkcionálisan sérült bél áteresztőképességének a megváltozása okozná az ekcémás elváltozásokat. Előfordult már szájon, vagy ajak környékén jelentkező, néha a száj nyàlkahártyájára is kiterjedő herpesz-szerű elváltozás is – tette hozzá az orvos.

Mit tehetünk? 

  • Bőrgyógyászatra kérünk beutalót, de mire oda bejutunk addigra már egy tervezett vagy nem tervezett terhesség is lezajlik.
  • Próbálunk sürgös beutalót kérni a bőrgyógyaszatra, és ha ezt kiküzdöttük, ott kapunk krémeket és esetleg góckutatásra küldenek el bennünket.
  • Már a covid-megbetegedés, ami hosszú távon is hatással van az immunrendszerünkre, is jelentős góc, szerintem.

Otthon is segíthetünk a szervezetünknek 

  • C-vitamin szedése, amely megerősíti az érfalakat
  • Ekcéma esetén különböző -gomba, szteroid, antibiotikum tartalmú- krémek használata. Az elején körömvirág vagy popsikrémmel is lehet próbálkozni
  • Érgyulladásra használt, nem vényes kenőcsök kipróbálása.
  • Kihagyni az étkezésből a tejfehérjét, laktózt, glutént, kukorica lisztet és javítani a bélflórát.
  • Naponta olivaolajat inni.
  • Ha a bőrelváltozás levedzik, vagy gennyes, vagy piros csík indul belőle, akkor nincs késlekedés, azonnal lássa orvos!
  • A bőrelváltozások többségének az oka legtöbbször a testünk belsejében keresendő!

– Próbáljátok meg csökkenteni a stresszt, naponta mozogni, gyulladt bőrrel napra nem menni, mert foltos bőrelváltozást okozhattok magatoknak, ha lehet minél kevesebb adalékanyagot tartalmazó szappanokat használni, vigyázni magunkra és a természetre – hívta fel a figyelmet a szakember. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában