Fejlődő falvak

2022.02.25. 17:14

Vécsen minden pályázat lehetőség az előre vezető úton

Vécs a Mátra vidékének alig ismert apró falva, pedig már a XIV. században lakott volt. A nagyvilág zajától távoli festői környezetben fekszik, ám hétköznapjai nem tétlenségben telnek. A település jelentős lépéseket tesz a fejlődésért.

Szabó István

A templomot is pályázati támogatás segítségével újítják fel.

Forrás: Beküldött

Húsz éve még sokan elköltöztek innen, mesélte a faluban jártunkkor Gellén István polgármester. Mint mondta, amikor a szülői házak megüresedtek, a távolba települtek már nem akartak visszajönni, sok ingatlan üresen állt, s így volt ez még öt évvel ezelőtt is. 

 

– Most egyre többen beköltöznek. Még Budapestről is jönnek, nem is értjük, hogy találnak ránk. Van köztük nyugdíjas, de van aktív korú is, aki a közelben kapott munkát. A környékhez képest itt még viszonylag olcsók az ingatlanok. Öt-hat millió forintból lehet lakható házat venni, amit fel tudnak újítani – fogalmazott Gellén István. 

 

A polgármester arról beszélt, hogy az utóbbi két évben sok pályázatot nyertek. Az elmúlt másfél évtizedben kevés utat újítottak fel, de mostanában hármat is. A Magyar Falu Program révén a Széchenyi utat 23 millió forintból, belügyminisztériumi támogatással pedig a Kossuth utat 12 millió, illetve a Petőfi utat 21 millió forintból korszerűsítették. Már pályáztak a folytatásra, az Alkotmány utca következik a sorban. 

 

– Tavaly fejeződött be az orvosi rendelő 29,5 milliós felújítása hárommillió forintnyi orvosieszköz-vásárlással. A polgármesteri hivatal energetikai felújítása 2020-ban kezdődött, közel 62 millió forintból. A közösségi ház fűtését mintegy 12 millióból korszerűsítettük. Ott van a könyvtárunk, az ifjúsági klub, oda tervezzük az idősek nappali ellátását. Több mint hárommillió forint önerő is kellett a költségekhez, mert a kultúrház egy hirtelen mélyedés szélén áll, megcsúszott az alapja, ezért egy támberendezést kellett építeni, ami nem volt benne a pályázatban. A temetőben majdnem hatmillió forintból megszüntettük a ravatalozó nedvesedését, és térkövezés is történt. A polgárőrség januárban kapott új autót. Egy éve indult a falugondnoki szolgálat, sok idős ember igényli az orvoshoz szállítást, a gyógyszerek beszerzését, bevásárlást. A térfigyelőkamera-rendszerünk próbaüzemben van – sorolta Gellén István. 

 

A polgármester a tervekről is beszélt. Szeretnének egy piac­teret kialakítani, továbbá az idei évet már 27 gyermekkel kezdő óvoda, illetve a konyha épületét is tervezik felújítani. A gyerekeken kívül 24 személyre naponta, további 14-re alkalmilag főznek. Egy kis családi bölcsődét is terveznek, hogy a szülők mielőbb visszatérhessenek dolgozni. Gyöngyösön és környékén, illetve a visontai erőműben, a bányánál és az ottani cégeknél van bőven munkalehetőség. Gellén István azt is elmondta, Vécsen nyugodt az élet, gyakorlatilag nem történik bűncselekmény. 

A Táncsics utca nem a faluéGellén István arról is beszélt, hogy a falu jelenleg legrosszabb állapotban lévő utcáját még nem tudják felújítani, pedig a Táncsics utca miatt már többször kapott szemre­hányást az ott élőktől. Az ok egyszerű, az utca ugyanis nem a falué. A rendszerváltás idején felejtették el az önkormányzatnak átadni. Így tulajdonjogilag a Magyar Közúté, ezért a korszerűsítésére pályázatot benyújtani eddig nem lehetett. Ősszel már kezdeményezték a tulajdonba vételét, folyamatban van az ügy. Az átruházás azonban, még ha ingyenes is, 200–250 ezer forintba kerül, mire az összes felmérés, terv elkészül. Ha a falué lesz, akkor azonban felújítják. 

 

A nagy terv

A legnagyobb terv a szennyvízrendszer kiépítése, az elszállítás díjai ugyanis nagyon megemelkedtek. Talán lesz pályázati lehetőség, a múlt héten érkezett a Belügyminisztériumból kérés, hogy a falu adjon tájékoztatást az elképzeléseikről. A polgármester bízik abban, hogy ez egyfajta igényfelmérés a pályázathoz. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában