Autósok

2022.03.19. 06:50

Bolyongtak az első napokban az autósok az egri Vécsey-völgyben

A Vécseyvölgy és a Gárdonyi Géza utca kereszteződésében – március 16-i munkakezdéssel – jelzőlámpás csomópont kialakítását kezdték meg. A rendszert összeköttetésbe hozzák és összehangolják a vasúti biztosító berendezéssel.

Sike Sándor

20220316 - (a képen: Egri Csillagok utca és Liget utca) A Vécseyvölgy utca átalakítása miatt szükséges forgalomkorlátozás okoz jelentős dugót a környéken - Eger - Berán Dániel, BD / Heves Megyei Hírlap

Fotó: Berán Dániel

A csaknem félmilliárd forintos beruházás idején forgalomkorlátozásokra, illetve -elterelésekre kell számítani. Az első két munkanap tapasztalatai alapján erre a helyzetre a közlekedők nem nagyon voltak felkészülve.

 


Munkatársaink az ünnepet követő szerdai munkakezdés napján délután, illetve csütörtökön a reggeli órákban tesztelték a forgalmat a Vécsey-völgyben, illetve a környékén. Elsőként az volt szembetűnő, hogy felettébb kevés tájékoztató tábla segítette a közlekedőket az eligazodásban. Arra, hogy miként is lehet például a Szarvas térről Noszvajra, vagy csupán a Felsővárosba eljutni, csak menet közben sikerült rájönniük a gépjárművel arra haladóknak. A megoldás pedig: az Imola lakóparkon át, ott elsősorban az Egri csillagok utcán át kell menni mindkét cél felé. 

 


Zsuzsa, a Vécseyvölgy utca végén lakó hölgy a Heol kérdésére elmondta, hogy tudott a beruházás megkezdéséről, ennek ellenére szerdán a déli órákban hazafelé tartva mégis érte némi meglepetés. Először is a tájékoztatás hiányossága zavarta, valamint az, hogy a főútvonallá avanzsált Egri csillagok utcán nem helyeztek ki megállni tilos, de legalább a várakozást tiltó KRESZ-táblákat. Így azok, akik az átmenő forgalmat bonyolító utcákban laknak, továbbra is az úttest szélén állnak le az autóikkal, noha van kapubejárójuk, saját garázsuk. 

 


– Délben még gyér volt a forgalom, de elképzeltem, milyen kavarodás, a járművek közötti szlalomozás lesz, amikor a munkából hazafelé igyekvők ellepik az utat kocsijaikkal – mondta olvasónk. 

 


Saját tapasztalataink igazolták Zsuzsa feltételezését. Bizonyosnak látszik, hogy a Szarvas tér környékéről az északi városrészbe tartóknak célszerű elkerülniük az egyébként rövidebbnek tűnő utat, s inkább a belváros felé venni az irányt. Az Egri csillagok utcáról ugyan mindkét irányba lekanyarodhatunk, vagy át is hajthatunk a Vécseyvölgy utcán, ám az elsőbbség megadásának kötelezettsége miatt csak araszolva lehet itt haladni. 

 


Azt is megtapasztaltuk, hogy az a csúcsforgalmi járműtorlódás, ami eddig a Gárdonyi utcában volt, most áthelyeződött a Tetemvár utcába. Itt az autósoknak a Cifrakapu utcába való kijutásért kell hosszas várakozással megküzdeniük. De teljesen váratlanul dugó alakult ki a Tűzoltó tér és a Széchenyi utca kereszteződésében is. A Noszvaj felől érkező, a városba igyekvő autósok ugyanis most nem tudnak a Szarvas tér felé hajtani, a Tetemvár utcán kell lejönniük. 

 


– Eddig gond nélkül időben beértem a munkahelyemre Noszvajról fél óra alatt. Most ennek vége, a vár irányába nem lehet kanyarodni. Remélem, pár nap alatt csak kialakul mindenkiben a rutin, hogy olyan útvonalat válasszon, ami praktikus, nem növeli a torlódásokat – mondta egy középkorú férfi munkatársunk kérdésére. 
 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában