Testületi ülés

2022.03.31. 20:25

Döntött a grémium: új bölcsőde épül a Bajcsy úton Hatvanban

A csütörtöki képviselő-testületi ülésén a hatvani grémium meghallgatta és elfogadta a katasztrófavédelem és a polgárőrség elmúlt éves beszámolóját.

K. B. L.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Horváth Gábor alezredes, hatvani tűzoltóparancsnok megjegyezte, nő azon riasztások száma, ahol rosszul lévő, magányos idős személyekhez kell a bezárt ajtón vagy az ablakon át bejutni. 
A városi civil alap pályázatának is megvannak a nyertesei, az erről szóló határozatot jóváhagyták a képviselők. Horváth Richárd polgármester kiemelte, Hatvan életében meghatározóak a civil szervezetek. 
Mindig törekszünk a kiegyensúlyozott ­támogatásra, jusson mindenhová, ahol szükség van rá. Nagyon jó célokat tudnak a hatvani civilek megvalósítani – tette hozzá. A civil alapból csaknem 9 és fél millió forintot osztottak most szét száz projektre. 

Folyamatosan nő a gyermekek számaA testület döntött a bölcsődei beruházásról is. Teljesen új intézmény jön létre a Bajcsy úton, a volt MÁV-óvoda mögötti területen. Itt ingatlanokat vesz meg az önkormányzat. A kétcsoportos, 24 gyermek számára épülő bölcsőde 347 millió forint támogatást kapott. Horváth Richárd kifejtette, nagy öröm számára ez, hiszen a gyerekek száma folyamatosan nő Hatvanban, ami azt jelzi, hogy jó hatvaninak lenni. 
Képviselői kérdésre közölte, jelentősen közeledtek az álláspontok a kézilabdaklubbal az új sportcsarnok átvételéről, hamarosan megegyezhetnek a fontosabb részletekről.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában