Aggodalmak

2022.03.28. 11:25

Költségvetés híján szankciók fenyegetik Nagyrédét

Nagyrédén a törvényben meghatározott időpontig nem fogadta el a képviselő-testület a település költségvetését. Az államkincstár emiatt bírságot szab ki az önkormányzatra, de áprilistól az illetékes miniszter a községnek járó támogatás folyósítását is felfüggesztheti.

Szabó István

Négy képviselő távolléte miatt a március 23-i rendkívüli ülés is határozatképtelen volt Forrás: Heves Megyei Hírlap Fotó: Czímer Tamás

A történtekről Siposné Fodor Judit polgármester tájékoztatta lapunkat. Mint mondta, február 24-én tárgyalták első fordulóban a költségvetést, de már február 9-én megkapták az előterjesztést a képviselők. 
 

– Ők akkor további adatokat kértek, amiket átadtunk – kezdte a polgármester. – A pénzügyi bizottság elnöke kijelentette, hogy a válaszunk alapos volt. Négy képviselő, Balázs József, Balázsné Kelemen Erika, dr. Kovács István és dr. Tóth Eszter viszont azóta egyetlen testületire sem jött el. A február ­24-i soros ülés volt, azután március 16-ig három rendkívülit hívtam össze, mert törvényi előírás, hogy március 17. éjfélig el kellett volna készítenünk és beadnunk a költségvetést. Ez nem történt meg. Ők négyen a törvényi határidő lejártát követő, március 23-i ülésről is hiányoztak, pedig annak összehívását már a megyei kormányhivatal kezdeményezte. Március 31-én még lesz egy rendes ülésünk, ha akkor sem alkotjuk meg a büdzsét, április elsejétől a finanszírozásunkat felfüggeszti az önkormányzatokért felelős miniszter. A kincstár bírsága már elkerülhetetlen, ami most ötvenezer forint, de ez egyre több lesz – emelte ki Siposné Fodor Judit. 
 

– Állnunk kell a dolgozóink bérét és a működési kiadásokat. Háromszáz gyermeket és ötven felnőttet kell etetnünk, fizetnünk kell a közvilágítást, a rezsiköltségeket. Hiába van a településnek jelentős tartaléka, a költségvetést is 78 millió forint fejlesztési és tízmillió forint általános tartalékkal terveztük meg, s nincs az a pénz, ami egyszer el nem fogy. Méltatlan a képviselőkhöz, akik a falura tettek esküt, ha nem vesznek részt a testületi munkában, a döntéshozatalban. Az önkormányzati törvény szerint ez kötelességük. Olyan van, hogy egy-egy képviselő nem tud eljönni egy ülésre, ezért héttagú a grémium, de ha négyen is hiányoznak, akkor már határozatképtelen. Nagyon érdekes, hogy amikor az én fegyelmimről kellett dönteni decemberben, akkor is én írtam ki a testületi ülés időpontját, mert ez a polgármester jogköre, és lám, akkor itt tudtak lenni. Csak negatívan tudom minősíteni, ha egy képviselőnek nem fontos a költségvetés – hangsúlyozta a polgármester. 
 

Siposné Fodor Judit hozzátette, a büdzsé csak egy terv, ami év közben módosítható. Szerinte olyan költségvetése lehetne Nagyrédének, amilyet a négy szóban forgó képviselő szeretne, náluk van a szavazati többség. Úgy véli, nincs értelme nem dönteniük a büdzséről, hiszen ők négyen bármit meg tudnak szavazni, amit pedig a polgármesternek végre kell hajtani, ha nem is ért feltétlenül egyet vele. 
 

Balázs József, Balázsné Kelemen Erika, dr. Kovács István és dr. Tóth Eszter képviselők a március 20-án kelt közös nyilatkozatukban másképp látják a helyzetet, szerintük a polgármesteri információk erősen torzítanak. Lapunkkal Balázs József ismertette négyük álláspontját. 
 

– A polgármester azt mondja, három alkalommal is szabályosan hívta össze a rendkívüli ülést. A szabályossággal az a probléma, hogy a költségvetés tárgyalása és elfogadása évenként ismétlődő feladat. Ez tehát rendes ülés tárgya, hogy tervezhető legyen a képviselők időbeosztása. Ha Siposné Fodor Judit vette volna a fáradságot, s telefonon értesíti a képviselőket a szándékáról, és nem két nappal az ülés előtt küldi a meghívókat, akkor lehetett volna időpontot egyeztetni. A községvezető arról sem beszél, hogy az alpolgármester sem volt jelen két alkalommal. A polgármester asszony valótlanul állít olyat, hogy a büdzsé hiányában veszélybe kerülnek a kifizetések. A valóság ezzel szemben az, hogy akkor átmeneti gazdálkodás lép életbe. Ez azt jelenti, hogy a tavalyi költségvetés alapján kell gazdálkodnia a hivatalnak. Ezt a büdzsét a polgármester hagyta jóvá egyedül, s például duplájára emelte benne a béren kívüli juttatások összegét, a sajátját is. Erről utólag sem tájékoztatta a testületet, ezért ma is mulasztásos törvénysértésben van. Ha nem látunk tisztán a költségvetési számokban, mi négyen továbbra sem fogjuk ahhoz a nevünket adni – jelentette ki Balázs József, majd folytatta. 
 

– Ha a kormányhivatal felhívására sem lesz költségvetése Nagyrédének, akkor a miskolci közigazgatási bíróság hívja össze a testületit. Ha az az ülés is eredménytelen, a bíróság utasítja a kormányhivatalt, hogy készítse el a falu büdzséjét. Ebben az esetben a felelősség már a kormányhivatalé. A költségvetés létrejöttével egy időben hatályát veszti az átmeneti gazdálkodás, és minden visszaáll a normál kerékvágásba. A bíróság kikényszeríti azokat az adatokat a polgármestertől, amiket nem ad ki a testület tagjainak, s nekik módjuk lesz a kialakult helyzettel kapcsolatos álláspontjuk ismertetésére is – összegezte Balázs József. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában