Vakok és Gyengénlátók Integráló és Sportegyesülete

2022.03.05. 07:00

Sorstársait segítve él teljes életet a látássérülteket segítő egri egyesület elnöke

Idén 20 éves az egri Vakok és Gyengénlátók Integráló és Sportegyesülete (VGYSE). Céljuk a látássérült emberek társadalmi integrációjának elősegítése a sporton és számos, a látó embereknek szervezett programon keresztül. Tóthné dr. Kiss-Orosz Máriával, az egyesület elnökével beszélgettünk arról, hogyan fogadta el a saját betegségét, mi motiválja a munkájában, és hogyan próbálják megismertetni a vakok világát az emberekkel.

Fekete-Vadászi Erika

Tóthné dr. Kiss-Orosz Mária célja az érzékenyítés Forrás: Heves Megyei Hírlap Fotó: Berán Dániel

Fotó: Berán Dániel

Tóthné dr. Kiss-Orosz Mária nyolcéves koráig olyan volt, mint bármelyik másik gyermek. Aztán folyamatosan romlott a látása, és néhány éven belül megvakult. Példaértékű, ahogy éli az életét. Vidám, mosolygós természet, aki szereti a kihívásokat. Családot alapított, több diplomát is szerzett, elnöksége mellett a verpeléti képviselő-testület tagja, sportol, és mindezek mellett ügyvédjelöltként dolgozik. 

 

Óvatosan kérdezem meg, elmesélné-e, hogyan élte meg, hogy elveszítette a látását. Célja, hogy a vakok világát megismertesse a látókkal, ezért nyíltan beszél bármiről. 

 

Elmeséli, hogy mindig jó tanuló volt, ám egy matekfeladatra fekete pontot kapott. Tanára ekkor rájött, hogy rosszul másol a tábláról, mert nem jól lát. Először rövidlátónak hitték, szemüveget kapott, majd a fővárosban további vizsgálatok vártak rá, ahol kiderült, látóideg-sorvadása van, és meg fog vakulni. Szülei sosem mondták meg neki a diagnózist, de érezte rajtuk a szomorúságot. 

 

– Tudat alatt munkált bennem, hogy mi lesz ennek a vége. Kamaszkoromra már alig láttam, ezt rendkívül nehezen éltem meg. Talán emiatt még jobban lázadtam, mint a többi tinédzser. Próbáltam kerülni a sorstársaimat, és nem szembesülni a problémámmal – emlékszik vissza. 

 

Megtudom, hogy a húszas évei elején már könnyebben elfogadta a helyzetét. Amikor elkezdett mentorként dolgozni, az volt a feladata, hogy a fogyatékossággal élőket segítse abban, hogyan töltsék el hasznosan a szabadidejüket. Ekkortájt próbálta ki először a csörgőlabdázást, s rögtön megszerette. Olyan sportról van szó, ahol kézzel gurítják a labdát, és a rajta lévő csörgők segítik a sportolók tájékozódását. A meccs alatt a teremben lévők csendben figyelnek, hogy ne zavarják a játékosokat a koncentrációban. 

 

Sajnos azonban megszűntek az edzések. Ez motiválta abban, hogy egyesületet alapítson, ahol találkozhatnak a látássérültek és együtt sportolhatnak. Így jött létre a VGYSE. 

 

Látva, mennyi diplomája van dr. Kiss-Orosz Máriának, felmerül a kérdés, hogyan tudott tanulni annak ellenére, hogy gimnazista kora óta nem lát. Elmesélte, hogy általános iskolás korában javasolták, menjenek el a Vakok Állami Intézetébe pszichológiai tesztre. 

 

– Nagyon örülök, hogy a felmérés eredményeként nem kellett általános iskolát váltanom. Végig integráltan tanultam. Gimnazistaként édesanyám elkísért az iskolába, édesapám pedig felolvasta nekem a tananyagot, amit én diktafonra vettem, s hallás után tanultam még a főiskolán is. A férjem számítástechnika és technika szakos tanár, ő ismertette meg velem az informatika világát. A szakdolgozatomat már egy felolvasóprogrammal ellátott számítógépen írtam meg, ami óriási segítség volt – meséli. 

 

Idén húszéves a VGYSE. A tagok között több van annál, mint hogy munkatársak, szinte családi viszony alakult ki az egyesületen belül. Kevés energiát fordítanak arra, hogy tagokat toborozzanak vagy maguknak szervezzenek programokat. Minden rendezvényükön az ép társadalomnak akarják megmutatni a látássérültek világát. Céljuk az érzékenyítés. 

 

– A teljes sötétben szervezett programokat nagyon szeretjük, mert ott mi vagyunk előnyben a látókhoz képest, de ami ennél is fontosabb, hogy nagyon népszerűek ezek az események. Arról számolnak be a látogatók, hogy össze sem hasonlítható ez az élmény azzal, mintha csak szemfedőt viselnének – jegyezte meg az elnök. 

 

Szemtelen vacsorát többször szerveztek már, a kilátástalan kísérletet – ami egy sötétben megrendezett szabadulószoba – pedig most először tartották meg. Ezenkívül gyakran mennek az egyesülettel érzékenyítő órákat tartani óvodákba, iskolákba, és többször rendeznek családi és sportnapokat is. A Más megvilágításban című háromhetes kiállításon sérült emberek alkotásait, relikviáit mutatták be. Ez annyira népszerű volt, hogy valószínűleg idén is lesz folytatása. 

 

Névjegy

 

Tóthné dr. Kiss-Orosz Mária - Született: Miskolc, 1975. Lakhely: Verpelét. Végzettségek: általános szociális munkás, szociálpolitikus, jogász, sportjogi szakjogász. Család: férjével két fiúgyermeket nevelnek. Hobbi: az egyesületen ­belüli munkája, csörgőlabda, túrázás, biciklizés. Sporteredmények: Többszörös csörgőlabda-válogatott, 3 évben B csoportos csörgőlabda-Európa-bajnokság 4. hely, csörgőlabda-világkupa 12. hely és női világranglista 13. hely. Kétszer az év sportolója Heves megyében. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában