Közgyűlés

2022.04.30. 06:55

Elismeréseket, díjakat adott át a Heves megyei közgyűlés

A Heves Megyei Közgyűlés soros ülését tartotta pénteken, ám előtte több díjat is átadtak.

Molnár Helga

Mindenki, aki a két év alatt nem tudta, átvette elismerését

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

A koronavírus-járvány miatt két éve nem adhatták át ünnepélyes keretek között azokat a díjakat, melyeket a Heves Megyei Közgyűlés adományoz – ezt dr. Juhász Attila Simon, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke mondta, így pénteken pótolták a 2020-ban és 2021-ben odaítélt elismerések átadását is.

Az ünnepséget követően ült össze a megye közgyűlése, s tizenöt napirendet tárgyaltak meg.

Tárgyalták a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság tavalyi beszámolóját, amelyből kiderült, hogy a megye területén az elmúlt 12 évben csökkent a bűncselekmények száma. A 2010-es adatokhoz képest 59,1 százalékos, 2020-at és 2021-et tekintve 10,8 százalékos bűncselekményszám-csökkenés tapasztalható. 
A megyei katasztrófavédelem is beszámolt a tavalyi évéről. Csontos Ambrus tű. dandártábornok kiemelt egy emlékezetes eseményt, ugyanis tavaly Gyöngyösön új laktanyát adtak át, amire utoljára negyven éve volt példa a megyében. A grémium ezeken kívül elfogadta a megyei polgárőrszervezet és a Közút tájékoztatóját is. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában