Játék

2022.04.30. 07:40

Kompolti olvasót jutalmaztunk - lezárult a nyereményjáték

Lezárult a Húsvéti milliók című nyereményjátékunk.

T. Z.

Tompa Éva szerkesztőségünkbe is ellátogatott

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Fotó: Daniel Beran

Lezárult a Húsvéti milliók című nagyszabású nyereményjátékunk, amely 18 megyében futott március 1. és április 3. között. A kampány ideje alatt hetente százezer forintot sorsoltak ki a szervezők a helyesen válaszoló játékosok között, a játék végén pedig egymillió forint értékű főnyeremény talált gazdára mindegyik megyében.

A játék izgalmas volt, sokféle kérdésre kellett válaszolni, de olvasóink nagy számban és örömmel vállalták a kihívást. Azok a játékosok, akik mindennap játszottak, illetve jól válaszoltak a napi kvízkérdésekre, részt vehettek a főnyeremény sorsolásán. A nyereményjáték abszolút nyertese a kompolti Tompa Éva, aki lapunknak azt mondta:

A Facebookon lettem figyelmes a játékra, regisztráltam, és este már meg is válaszoltam az első kérdéseket. Érdekelt a dolog, minden este nagyon vártam, hogy érkezzenek a kérdések. Nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy én nyertem meg a fődíjat.

– fogalmazott. Hozzátette, hogy rendszeres olvasója hírportálunknak, a Heol.hu-nak.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában