EKKE

2022.04.21. 12:18

Menekülteknek segítenek az egri egyetemen, s megnyílik a kiállítás is

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE) az orosz-ukrán háború elől menekülőknek nyújt segítséget a Katolikus Karitásszal együttműködve.

M. H.

Sajtótájékoztató az egyetemen

Forrás: Szántó György

Dr. Pajtókné dr. Tari Ilona rektor a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, az összefogás példaértékű, amelynek keretében megalakult egy koordinációs bizottság. A testület különböző adománygyűjtéseket és jótékonysági hangversenyt is szervezett. Árvai Ferenc atya, az Egri Főegyházmegyei Karitász igazgatója hozzátette, a háború kitörése óta a határátkelőnél segítenek, illetve Egerben, a Kistályai és a Sas úti kollégiumokban.

Az összefogáshoz a Kis Bocs Baba-Mama Egyesület is csatlakozott. Galyasné Dósa Katalin elnök tudatta, csaknem nyolcvan gyermek kapott ajándékcsomagot húsvétkor. A kapcsolatfelvételt követően állt össze az igényes, értékes meglepetéstasak tartalma. A Lego csoport játékokat, a Stühmer saját termékeit, a Kisbíró Méhészet magyar mézet küldött.

A tájékoztatón emellett a felvételi eredményekről is szóltak. Elhangzott, több mint 7600-an adták be jelentkezésüket az EKKE-re, a zömük Egerbe. Ezen túl a pedagógusképzésben tanulók támogatására a fenntartó Egri Érsekség támogatásával Pyrker János ösztöndíjat alapítanak. A tanulmányi eredménytől függő, a képzés teljes idejére járó havi százezer forintos összeggel is szeretnék biztosítani a pedagógus utánpótlást az Egri Főgyházmegye fenntartásában működő köznevelési intézményekben.

Szó esett a közelgő Tipozóna-kiállításról is, amely április 27-én nyílik a Templom Galériában. Itt az EKKE-vel együtt kilenc egyetem hallgatóinak munkáit lehet megtekinteni.

Végül bejelentették, hogy az EKKE is csatlakozik a Gárdonyi emlékévhez konferenciákkal, irodalmi szalonnal és versennyel is. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában