2022.04.13. 06:50
Oltás a patikában? Így látják a gyógyszerészek és az orvosok
Közel hatszáz gyógyszerész bevonásával készült felmérés arról, hogy vállalnának-e új szolgáltatásokat a gyógyszerellátáson túl.

A gyógyszerészekben bíznak a betegek. A jövőben talán többet is tehetnek értük
Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
A pandémiás időszakban számos településen nagy terhet rótt a háziorvosokra az oltások megszervezése és lebonyolítása. Sirokban dr. Kristofori György háziorvos és asszisztensei mintaszerűen oldották meg a mozgósítást és a vakcinák beadását. Sokszor éjt nappallá téve dolgoztak. Éjszaka adminisztráltak, a reggeli órákban oltottak, majd hozzáláttak a szokásos rendeléshez.
Megterhelő időszak volt ez számunkra, de megoldottuk. A kérdésre, miszerint a patikákban lenne-e lehetőség vakcinázásra, egyelőre az a válaszom, hogy ezt nagyon át kell gondolni
Az oltások beadása komoly felelősséggel jár, előtte célszerű a beteggel konzultálni, ismerni az alapbetegségeket. Az én véleményem, hogy mindenki maradjon a tanult szakmájában, s azon a területen teljesítsen a legjobb tudása szerint – fogalmazott.
A gyógyszerellátásra koncentrálnak jelenleg
Megyénk háziorvosai is nagy nyomás alatt látták el feladataikat a járvány idején. Részben e tapasztalatok miatt merült fel, hogy esetleg a gyógyszertárakat is be lehetne vonni e munkába. A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége (MOSZ) és a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége a tavalyi kutatásával arra kereste a választ, hogy a gyógyszerészek hogyan viszonyulnak a patikai szolgáltatásokhoz, és azok körének bővítéséhez. Jelenleg a patikák többségében a gyógyszerellátásra koncentrálnak, ám ha a feltételek teljesülnének, akár egyéb szolgáltatásokkal is bővülhetne tevékenységük.
Bővített szolgáltatás
Egerben több helyen, így például a Kígyó Patikában igénybe lehetett venni ingyenes vérnyomás- és vércukorszintmérést a járvány előtti időszakban. A pandémia alatt ez a szolgáltatás szünetelt. Parádon a Platán Gyógyszertár gyógyszerésze, Molnár Mária érdeklődésünkre elmondta, pluszszolgáltatásként kérésre ők is mérnek vérnyomást és vércukorszintet. Ha úgy hozná a helyzet, talán a vakcinák beadását is vállalnák, ennek azonban komoly feltételei lennének.
– Egy ilyen feladathoz mindenképp el kellene végezni legalább egy tanfolyamot, és kialakítani egy olyan helyiséget, amely alkalmas lenne erre. Erre a feladatra kizárólag szigorú protokoll kidolgozása után lehetne vállalkozni – nyilatkozta.
Alapos tervezésre van szükség - A felmérés azt támasztotta alá, hogy a gyógyszerész-társadalom a jelenleginél jóval nagyobb segítséget tud nyújtani a betegellátásban. Az eredmény megerősítette a szakmai szövetségeket abban, hogy mielőbb szükséges a döntéshozók bevonásával áttekinteni a patikák egészségügyi szolgáltatásban való szerepvállalását. Ez különösen igaz a gyógyszertári vakcinációra, amely az elmúlt időszakban az egészségügyi szakemberek figyelmének látóterébe került – mondta Lukácsné dr. Fodor Enikő, a MOSZ elnöke. E teendők nagy része tervezéssel, képzésekkel és részletes tájékoztatással megoldható lenne. Fontos, hogy a protokollok kidolgozásánál és a feltételek meghatározásánál a döntéshozók vegyék figyelembe a gyógyszertárak lehetőségeit, terhelhetőségét és ezen szolgáltatások finanszírozását is.
A recski Fontana Gyógyszertár vezetője, Nagy Róbert úgy fogalmazott, jelenleg elképzelhetetlennek tartja, hogy az oltási akciókat a patikában bonyolítsák le. Erre nem alkalmas az épület, egyébként is nagyon sokan megfordulnak náluk. Szerinte erre se idejük, se kapacitásuk nem lenne.
A felmérés eredményei
A múlt évi országos felmérésből az derült ki, hogy a gyógyszerészek közel hatvan százaléka nyitott az alapokon túli gyógyszertári szolgáltatások nyújtására és a hivatás fontos részének tartja azokat. A válaszadók közel kétharmada olyan helyen dolgozik, amely jelenleg is rendelkezésre áll valamilyen szolgáltatással a betérő betegek számára.
Ezek közül a leggyakoribb az állatgyógyászati készítmények forgalmazása illetve a gyógyszerészi gondozási program. A lehetséges újítások közül a legtöbben a házipatika átvizsgálását, és a gyógyszeres terápia menedzsmentjét látnák szívesen. A válaszadók több mint fele véli úgy, hogy a gyorstesztek elvégzése, értékelése és az oltások bevezetése is járható út. A megkérdezett patikusok fele mondta azt, hogy személyesen is részt venne az oltások beadásában.
Koronavírus Heves megyében
- Mangó Gabriella elárulta, kinek ajánlja a koronavírus elleni új vakcinát
- Nem csökkent a koronavírus koncentrációja az egri szennyvízben
- Ismét emelkedik a koronavírus koncentrációja az egri szennyvízben
- Továbbra sem biztatók az egri szennyvízadatok
- 82 koronavírus-fertőzőtett találtak csütörtökön Heves megyében