Válaszra várva

2022.04.12. 13:34

Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte a Fidesz-frakció

Rendkívüli közgyűlést kezdeményezett az egri Fidesz-frakció múlt kedden. Már beszámoltunk róla, úgy döntöttek a képviselők, a március végi rendes ülésüket nem tartják meg a választás miatt.

Sz. M. L.

Az Oroján Sándor által vezetett Fidesz-frakció kezdeményezte az ülés összehívását

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

– Ezzel veszélybe kerültek az önkormányzati pénzből gazdálkodó cégek, amelyek tavalyi támogatási elszámolását még nem fogadta el a grémium. Ilyen például a Média Eger Kft. Míg az előző évi összeg felhasználásáról szóló tájékoztatást nem fogadjuk el, addig nem kaphatják meg az idei összeget, s ezzel likviditási problémák jelentkezhetnek. Azért kezdeményeztük az ülés összehívását, hogy az önkormányzati cégeknél ne álljon elő adminisztratív okból működési nehézség – tájékoztatott Oroján Sándor frakcióvezető. 

– Hogy a papírmunka se legyen „sprintfutás” a hivatalban s a cégeknél, kértük a polgármestert, ne várja ki a törvényi maximum tizenöt napot az ülés összehívásával. Hat nap elteltével egyelőre válaszra sem méltatott minket – emelte ki Oroján Sándor. E hét keddre kérték Mirkóczki Ádám polgármestert, hogy hívja össze a képviselőket. 
Portálunk a városvezetésnél is érdeklődött, mikorra várható a rendkívüli ülés. Arról is kérdeztünk, hogy pontosan mely témák kerülnek a grémium elé, ám kérdésünkre még nem érkezett válasz. Várhatóan nem csak a fenti támogatási elszámolás ügyében kell majd döntenie a képviselőknek. 

Időközben Mirkóczki Ádám polgármester április 13-án 13:00 órára rendkívüli közgyűlést hívott össze, melynek első napirendi pontja a közgyűlés önfeloszlatásának kezdeményezésére vonatkozó előterjesztés. Ennek hátteréről az alábbi cikkünkben írtunk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában