Plágiumvádak

2022.05.25. 11:30

Botrány kerekedik az egri óvodák körül

Egységesítené a város önkormányzata az egri óvodákat. Közben az egyik pályázattal kapcsolatban plagizálási vádat tartalmazó olvasói levelet kaptunk. Előfordulhat az is, hogy a csütörtöki közgyűlésen ejtik az egész összevonási tervet.

Szabadi Martina Laura

Egyelőre nem tudható, hogyan működnek majd az egri óvodák/Archív fotó

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Fotó: Huszár Márk

Csütörtökön dönt az egri közgyűlés az az új vezetői pozícióról, amely az önkormányzati fenntartású óvodák egybevonásával augusztusban jönne majd létre. Pontosabban az is kérdés, hogy újra kiírják-e erre a pályázatot, ugyanis miután az áprilisi közgyűlésen nem született döntés a vezető személyéről, az előző kiírás érvénytelenné vált. Amennyiben úgy dönt a grémium, hogy nem pályáztatnak újra, akkor az előterjesztés szerint a másik lehetőségük, hogy elvetik az egész központosítási tervet. 

Már korábban beszámoltunk róla, februárban született meg a döntés, hogy a jelenlegi óvodai rendszert egységesítsék. Tehát egyetlen intézményhez tartozna a többi, amelyek tagintézményként működnek. Mirkóczki Ádám polgármester tavaly novemberi közgyűlésen azt mondta, az óvodai körzetek átszervezésére azért van szükség, mert nem hatékony a jelenlegi háromkörzetes rendszer. 

Ki is írták a pályázatot, amire határidőig két jelentkezés érkezett. A pályázók intézményvezetők. Gál Judit jelenleg a Benedek Elek Óvoda vezetője, Bocsiné Percze Andrea pedig az Egri Kertvárosi Óvodáé. Portálunkhoz ezzel kapcsolatban érkezett a napokban egy olvasói levél, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy – annak írója szerint – az egyik pályázó gyakorlatilag összeollózta az anyagot, amivel jelentkezett a pozícióra.

A pályázatokat megismerve megállapítható, hogy az egyik pályázó, Bocsiné Percze Andrea mások gondolatait sajátjaként közölte.

A forrásműveket, amelyeket a csatolt dokumentumban a teljesség igénye nélkül húsz helyen felsorolok, nem jelölte meg. Úgy gondolom, hogy Eger óvodáiba járó gyermekek szüleinek, egyáltalán az egrieknek jogukban áll megismerni, hogy egy ilyen magas óvodapedagógus-vezető beosztásra pályázó „más tollával ékeskedik”. Milyen emberi-szakmai morált, milyen követelményt támaszthat a szakmai etika ellen vétő? – írta a névtelenséget kérő férfi. Ő valóban csatolt is egy több pontos felsorolást, amelyben megjelölte azokat a tankönyveket, vagy szakmai weboldalakat is, ahonnan a kisebb-nagyobb szövegrészek származnak. 

Szakértői vélemény érkezett

Bocsiné Percze Andrea érdeklődésünket követően Petróczi Gábor tanügyigazgatási szakértő, címzetes főiskolai docens szakértői véleményét küldte válaszul, melyet a szakember kifejezetten portálunk kérdéseire írt. 

– A pályázó kérésére gyakorlott tanügyigazgatási szakértőként megvizsgáltam a vélelmezett szövegazonosságokat, és megállapítottam, hogy azok egyikében sem merül föl a plágium megvalósulása. Erről mind a húsz pontot taglaló részletes véleményt is készítettem. A pályázatban csupán a pedagógusok minősítésének, önértékelésének és tanfelügyeleti ellenőrzésének értékelési rendszerét taglaló, az Oktatási Hivatal által készített kézikönyvekben szereplő értékelési szempontok egy része szerepel, amelyek kivétel nélkül beépültek a mai pedagógiai és értékelési kultúrába.

Ezzel kapcsolatban a plágiumnak még a lehetősége sem áll fenn egyrészt a fenti szempont megvalósulása, másrészt az immár tízéves kézikönyvek általános használatából adódó „közkincs” jellege miatt.

Tehát a kézikönyvekben szereplő kifejezések, célmegjelölések használata teljes mértékben szabályos, sőt az igényes pályázatokban szükségszerű. Szakértői véleményem megfogalmazásakor nem névtelen olvasóként, hanem nevemet és negyvenéves pályafutásomat, huszonöt éves vezetői gyakorlatomat vállaló, országosan elismert szakértőként nyilatkozom. Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen húsz éve külsős tanárként oktatom a pedagógus szakvizsgára készülő hallgatókat, több ezer oldalnyi szakmai írás szerzője, neves konferenciák előadója vagyok – hangsúlyozta Petróczi Gábor. 

– A levél írója vélhetően a plágium fogalmával sincs tisztában, ennek akár az interneten is utánanézhet.

Ugyanakkor én ennek ismeretében kijelentem, hogy plágiumgyanúsnak találom a Benedek Elek Óvoda továbbképzési programját. 2019. március 8-án elküldtem e-mailen Gál Judit óvodavezető asszonynak az általam készített Kertvárosi Óvodák továbbképzés programját, és az anyag változtatás nélkül az óvodavezető és az intézmény nevének a kicserélésével jelent meg.

Egyébként pedig a személyemet ért igaztalan támadások miatt fontolóra veszem, hogy az ügyet jogi útra terelem – közölte lapunkkal Bocsiné Percze Andrea. 

Gál Juditot is megkérdeztük a továbbképzési programmal kapcsolatos állításról, ám elfoglaltsága miatt egyelőre nem tudott válaszolni, ugyanis az állításra írásban, részletesen szeretne reagálni. 

Reagált az önkormányzat is

Mirkóczki Ádám polgármester arról tájékoztatott, hogy nem tudnak ilyen esetről. 

 A pályázatokat egy szakértőkből álló szakmai bizottság értékelte ki. Mindkettőt rendben találták. A kulturális bizottság is megvitatta az ügyet mielőtt áprilisban a közgyűlés elé került, ők sem találtak a pályázatokban hibát. Utólag újra ellenőrizni ezeket nem lehet, hiszen mivel érvénytelen lett a korábban kiírt pályázat, az anyagot vissza kell küldeni a pályázóknak. Csütörtökön vagy új pályázatot írunk ki, vagy hatályon kívül helyezzük a korábbi közgyűlési döntést az óvodák összevonásáról

– közölte a polgármester. 

Sokan eleve nem támogatták az egységesítést. Dr. Pápai Ákos, a Mi Hazánk Mozgalom képviselője már tavaly novemberben is azt mondta, hogy a visszajelzések szerint a tagintézmények vezetői csoporttal is dolgoznak, s emiatt annyira nagy a leterheltség, hogy nem tudják munkájukat végezni. A képviselő akkor azt mondta, nem összevonni, inkább különálló intézménnyé kéne tenni minden egri óvodát. 

Úgy tudjuk, az összevonást a dolgozók nyolcvan százaléka támogatta, de többükben kétségeket ébresztett. Legalábbis portálunknak ezt mondta egy óvodai munkatárs, aki kérte, hogy nevét ne írjuk le. Olyan szakember is így vélekedett, aki tagóvodát vezet jó ideje. Az óvónők szerint ugyan kérték a véleményüket, ám aztán mégsem találtak meghallgatásra azok érvei, akik az összevonás ellen érveltek. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában