Sport

2022.05.05. 17:28

Egerbe látogatott Liu Shaolin Sándor

Elmondása szerint szerelem volt első látásra a rövidpályás gyorskorcsolya, s 2010-ben még elképzelhetetlennek tartotta, hogy európai siker szülessen olimpiai döntőben. Az azóta már Európa, világ- és olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor vendégeskedett Egerben.

M. H.

Liu Shaolin Sándor megküzdött a sikerrel és a kudarccal is, de folytatja tovább a milánói olimpiáig

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Az Egri Csillag Szalonban időről időre megjelennek ismert közéleti emberek, művészek, sportolók, szerdán este ezúttal Kovács Géza, az Eger Városi Sportiskola vezetője kérdezte Liu Shaolin Sándort. A kötetlen közönségtalálkozón, amelynek az Egri Polgárok Háza adott otthont, több téma is szóba került. A kiváló sportoló a beszélgetés elején karrierje első lépéseiről szólt.

– 2005-ben kezdtünk el korcsolyázni, lementünk (a testvérével, Liu Shaoang, a szerk.) a pályára, s egyből beleszerettünk. Előtte úsztunk, sőt a vízilabdával is ismerkedtünk – mondta.

2006-ban vett részt az első világbajnokságán, ahol a kínai csapat meghívta őket egy edzésre, majd másfél évig Kínában edzhettek, ezt Liu Shaolin későbbi sikerei mérföldkövének, egy remek alapnak nevezte. Ugyan ekkor még elképzelhetetlennek tartotta az ázsiai uralom megtörését, mégis egy 2014-es interjúban leszögezte, olimpiai bajnok akar lenni.

– A legfőbb dolog a magabiztosság. Bár az első olimpiámon, 2014-ben a legjobb helyezésem 16. volt, 2018-ban már sikerült a tapasztalatokból építkezve aranyérmet nyerni a csapattal – taglalta. Felmerült, hogy ezek a sikerek mennyi áldozatot követeltek tőle, de ezt Liu Shaolin megfordította.

– Nem lemondásnak nevezném, hanem okos döntéseknek. Az edzések, az azokba fektetett energia, az esetlegesen lemondott szórakozási lehetőségek mind-mind okos húzások, melyek végül kifizetődtek – fogalmazott.

Elérkeztünk a legnagyobb sikerhez. 2018-ban az 5000 méteres váltó tagjaként olimpiai bajnoki címet szerzett. Akkor 22 éves volt, s megnyerte a legnagyobb címet, s elgondolkodott azon, folytassa-e tovább. Három hónapra volt szüksége, hogy visszanyerje motivációját, s rájött, elvárások nélkül tud versenyezni csak azért, mert szereti sportágát.

Az idei téli olimpián viszont a kudarcot kellett megtapasztalnia, egy megnyert döntő után kizárták.
– Sportkarrierem legnehezebb pillanata volt. Még ma sem értem a döntés okát, de nem vet vissza, büszke vagyok a futamra, mert megnyertem, továbbra is jó eredményeket szeretnék elérni, s Milánóban újra olimpiát nyerni – szögezte le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában