Helyi járat

2022.05.20. 07:00

Hatvanban már nem a Volánbusz viszi az utasokat

A helyi járatok terén alapos változásokon van túl a Zagyva-parti város, hiszen tavaly ősszel ingyenessé tették, majd áprilistól a hagyományos Volán vállalatot felváltva egy magánszolgatóhoz került a városon belüli tömegközlekedés.

Kiss Balázs Levente

Évente több mint száztízezer kilométert tesznek meg a helyi járatok

Forrás: Albert Péter/Heves Megyei Hírlap

Április elejétől Hatvanban már nem a Volánbusz Zrt., hanem egy másik cég, az Inter Tan-Ker Zrt. viszi a város buszos útvonalain az utasokat. A vidéki városok közül eddig jobbára Székesfehérváron, Esztergomban, Kecskeméten vagy Debrecenben működő cég buszai a szerződéses és különjárati személyszállítás területén gyárakban dolgozó munkavállalókat is visznek, de Debrecenben a helyi közlekedésben is futnak járataik. 

Hatvanban a Volán felcserélése az Inter Tan-Ker Zrt.-re prózai okokra vezethető vissza, a városnak egyszerűen lejárt a szerződése a régi, hagyományos szolgáltatóval. 
– Ezt korábban többször is meghosszabbítottuk jogszabály alapján, majd amikor már nem lehetett újból megújítani, akkor kiírtuk a közbeszerzést. Ez egy bonyolult, Európai uniós eljárásrend alá tartozó eljárás volt. Négy cég érdeklődött, azonban ajánlatot végül csak egy társaság adott, így ők nyerték meg a tendert – mondta el Horváth Richárd polgármester. 

Az április eleje óta eltelt időszakban gyűjtik a tapasztalatokat. Az indulást követően volt egy ajtózáródási hiba, amit néhány perc alatt sikerült elhárítani, ezen kívül más problémáról nem érkezett jelzés, vagyis a várakozásoknak megfelelő, igazából zökkenőmentes az új cég személyszállítása a hatvani városháza tapasztalatai szerint. 
Korábban, még 2021 októberében vált ingyenessé a közösségi közlekedés a városban. A buszos szolgáltató ugyanis nem volt igazából érdekelt abban, hogy minél több jegyet és bérletet árusítsanak egy adott évben, így a veszteséget mindenképpen ráterhelte a megrendelő önkormányzatra. 

A Volán vállalatok néhány évvel korábbi átszervezése előtt a hatvani városházának még 5 millió forintot kellett fizetnie a közösségi közlekedésért, az átrendeződés után ez az összeg felszökött a százmilliós összeghatár fölé éves szinten. 

– Hirtelen hússzoros árat kellett fizetni a szolgáltatásért, miközben a másik oldalon ugyanazt kaptuk a pénzünkért, ugyanolyan buszokat, változatlan járatsűrűséget. Ez az áremelkedés nem volt elfogadható a számunkra. Ezt jeleztük a Volánnak is – emelte ki a polgármester. 

Mindezek alapján döntött úgy a képviselő-testület tavaly, hogy tovább ne terhelje a jegyár a hatvaniak pénztárcáját, s ennek kapcsán nemcsak díjmentessé vált a helyi buszozás, hanem még a menetrendet és az útvonalakat is racionalizálta a város egy alapos felmérés után. 

– A menetrendi változásokat az indokolta, hogy a reggeli és a délutáni csúcsforgalom esetében sűrítettük a járatokat. Ez a jelek szerint betöltötte a hozzá fűzött reményeket, hiszen a menetrendek átszabása óta nem érkeznek panaszos levelek a városházára – emelte ki Horváth Richárd. Hozzátette, a Volánnal is megmaradt a jó kapcsolat, még tárgyalnak az elmúlt évek anyagi lezárásán és a pontos elszámoláson, s ebben hamarosan mindkét fél számára megnyugtató megállapodás születhet. 
 

A belvárosi közlekedés zöldítése fontos cél a közösség számára - Az új buszos szolgáltatóval kötött szerződés alapján új autóbuszoknak is meg kell majd jelenniük a hatvani utcákon. Itt még folynak a tárgyalások, hogy ezt milyen módon lehetne megoldani. Felmerült az elektromos vagy a hibrid meghajtású járművek beszerzése is. Az elektromos buszok bekerülési összege jelenleg még többszöröse a dízelüzemű buszokhoz képest, illetve a rendelkezésre állási idejük jóval alacsonyabb.  – Mindenképpen az elektromos járműveké a jövő. Jó volna, ha Hatvanban is legalább egy, a belvárosi állomások közt közlekedő járaton elektromos buszt tudnánk üzemeltetni – mondta el Horváth Richárd polgármester. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában