Összhang Egyesület

2022.05.19. 11:20

Minden a születésről szól ezen a héten Egerben is

A Születés Hetéhez kapcsolódóan az Összhang Összefogás a Szülés-Születés-Szoptatás Humanizációjáért Közhasznú Egyesület számos programot szervez. Céljaik között szerepel, hogy felhívják a figyelmet a természetes vajúdási és szülési folyamat fontosságára. A gyermek születésével megváltozó párkapcsolati dinamikáról is szót ejtenek a programokon.

Fekete-Vadászi Erika

Feithné Krajcsik Ilona (középen) és B. Dobos Judit (jobbra) a születésheti programon

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Fotós: Berán Dániel

Feithné Krajcsik Ilona (középen) és B. Dobos Judit (jobbra) a születésheti programon

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Fotós: Berán Dániel

 A Születés Hete civil kezdeményezésre jött létre, megyeszékhelyünkön 2011 óta az Összhang Egyesület szervezi, s az idei eseményekkel a párkapcsolatra helyezik a hangsúlyt. 

– Ezen a héten a gyermek, gyermekek megszületése utáni párkapcsolati dinamika megváltozását járjuk körbe. Olyan kérdésekre próbálunk választ adni, hogy hogyan találhatnak újra egymásra a párok, hogyan tudják újraépíteni a kettejük kapcsolatát a megváltozott helyzetben – mondta el lapunknak Feithné Krajcsik Ilona, az Összhang Egyesület elnöke. 
Munkájuk során arra próbálnak rávilágítani, hogy fontos az anyatejes táplálás az optimális életkezdethez, s igyekeznek felhívni az emberek figyelmét természetes vajúdási, szülési folyamat fontosságára. Tevékenységükkel szeretnének hozzájárulni egy olyan szemléletváltáshoz, mely az optimális életkezdet általános gyakorlattá válásához vezet. 
– Célunk még, hogy támogassuk a családokat abban, hogy „elég” boldog gyerekeket neveljenek, s ehhez nekik is „elég” boldognak kell lenniük – fogalmazta meg az egyesület elnöke. 

Szerdán az egyesület otthonában a fogantatástól jelen lévő válaszkészségről, a tudatosságról, valamint a kötődő nevelés fontosságáról és annak hosszú távú előnyeiről tartott interaktív előadást Bereczné Dobos Judit háromgyermekes édesanya, SZPT (szocioemocionális pedagógiai terápia) játékmester, gyógypedagógus-logopédus, óvoda­pedagógus. 

– Az esemény célja, hogy a résztvevők megerősödve térjenek haza, abban a szellemben, hogy jól csinálják azt, amit csinálnak – emelte ki Bereczné Dobos Judit. Ismertette, hogy az emberek, a szülők legfőbb célja a boldogság, s igazán boldog csak az lehet, aki szeretve érzi magát. Aki pedig úgy érzi, hogy szeretik, az el is tudja fogadni és ezután tovább tudja adni a szeretetet, s ez vezet a boldog élethez. 

– Manapság azt tanítja a világ, hogy mindent sürgetni kell, ezzel szemben a természet a lelassulásra mutat rá. Minden a maga idejében kellene, hogy történjen, ide értve a szülés folyamatát és a gyermekek fejlődését is, s itt nem a kóros esetekre gondolok – hangsúlyozta Bereczné Dobos Judit. 

Az eseményen kiemelték a hordozókendő előnyeit, valamint az együtt alvás és az igény szerinti szoptatás fontosságát is. 

Az előadó nem titkolta el, hogy a kötődő nevelés „munkás”. Ott van például a dackorszak, amikor a gyermek önállósodásra törekszik. Ha ebben megakadályozzák, frusztrálttá válik, ami pedig agresszióhoz vezet. Fontos hagyni, hogy kipróbálja magát, meg tudja tapasztani, mire képes, és ha segítségre van szüksége, mellette álljunk. Célszerű engedni, hogy próbálkozzon, közben kérdezgetni, segíthetünk-e neki. Lehet, hogy hét elutasítás után fogja belátni, hogy nem tudja egyedül megcsinálni, amit szeretne, s csak ezután fogja a segítségünket kérni. Válaszkészen, kötődően gyermeket nevelni tehát nem az egyszerűbb megoldás, rengeteg munka van benne, de ez meghozza a gyümölcsét. Ugyanis az a gyermek, akit így neveltek, mindent meg fog osztani a szüleivel. 

Vasárnapig lesznek még programok - Szülési élmények, pozitív és negatív tapasztalatok megosztására nyílik lehetőség ma 10 órától az Összhang Egyesületnél Egerben, a Barkóczy utca 11-ben. Ugyanitt délután fél 4-től kötetlen beszélgetést tartanak a mesékről és a mesélésről, 17 órától pedig A családi szerepek változása a gyermekvállalás és a gyermekek születése kapcsán című interaktív esten vehetnek részt az érdeklődők. Pénteken az egyesület irodájában 10 órától arra kaphatnak választ, hogyan készíthető fel a párkapcsolat a szülésre és a gyermekágyas időszakra, s ezzel egy időben a Lisziben, a Kallómalom utca 88-ban szülői szerepekről, kötődésről tartanak beszélgetést, majd 17 órától a Barkóczy utcában az otthonszülésről lesz szó. A további programok a www.osszhangegyesulet.hu oldalon megtalálhatók. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában