Élményfalu

2022.05.27. 17:25

Sportos hétvégével nyílik a szezon a sarudi Élményfaluban

Itt a nyár, sokan a vizes környezetet választják kikapcsolódásul, például a Tisza-tó Aktív- és Ökoturisztikai Központját, a sarudi Élményfalut. Kücsön Gyulával, a komplexum megálmodójával beszélgettünk a szezonindulásról, és arról, mennyi ötletük van még, hogy színesítsék a szórakozási lehetőségeket.

Molnár Helga

A Tisza-tónál található Kalandpart már várja a nyári időszakban strandolni, kikapcsolódni vágyókat

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

A Tisza-tó álomszerű maradványa a Tüskevár világának. Az adja a varázsát, hogy van egy érintetlen természeti környezet, s mögötte található olyan vidéki hangulatú település- és túraútvonal-hálózat, amely kuriózum jelleget ad a térségnek – hangsúlyozta Kücsön Gyula.

Mint mondta, a jó idővel indul a strandszezon, de az idény már elstartol az I. Tisza-tavi Sportpiknik, Tömegsport Hétvégével. Szombaton rendezik az V. Tisza-tavi Prohuman Jótékonysági Összefutást, ahol a korábbi évekhez hasonlóan a nevezési díj egy részét jótékony célra ajánlják fel. 

– Ezúttal a Sarudi Evezős Bázis létrehozását támogatjuk, ahol a sarudi gyerekek ingyen tanulhatnak meg evezni. – Megrendezzük az I. Tisza-tavi Lapátregattát is, hogy felfedezhessék a tó különleges szépségét. A vezetett túra hossza 35 kilométer, motorcsónakos kísérő vigyáz mindenkire a teljes távon – részletezte. – Vasárnap pedig pótoljuk a tavaly elmaradt tókerülést is. A táv hossza 67 kilométer, két frissítőpont áll a rendelkezésre. A vitrolásszezon megnyílt a múlt szombaton. 

A strand is kész a nyitásra, felépül a trambulinpark, zajlik a lovarda felújítása és a mászóbázis is kész a vendégek fogadására. Három gyermektábor is várja a kis horgászokat és a vitorlásokat ezen a nyáron. 

– Kuriózum, hogy egyedül Sarudon lesz nyaralóhajó, amely sétahajózásra alkalmas – folytatta az Élményfalu ötletgazdája. – További siker, hogy a Sulyom Tájétterem alig egy évvel a megnyitása után bekerült a hazai rangos Audi ­Dining Guide 2022-es kiadásába. Nyílt még keszegsütő is, így a gasztronómia vonalán is erősödött a part. 

Kücsön Gyula kifejtette, további terveik is vannak a fejlődésre. Új sportág honosodik meg, az evezés, épül egy evezősbázis. A Tisza-tónál hét jó minőségű strand van, melyek dinamikusan fejlődtek. Hisz abban, hogy a tó lehet az ország új vitorlásközpontja, ehhez szükség van a tárgyi feltételekre. Sarudon kikötő épül. 

Folyamatos a fejlődés

Szeretnék felépíteni a Tisza­füreden egykor működött kalandsziget kilátóját, ehhez háromszáz méteres canopypálya, mászóbázis is tartozik.

– Vízisípálya sincs, meg kell keresnünk az otthonát. Vízipók Csodapók élményparkot is építünk, s vágyunk, hogy lovasterápiás központ is létesüljön. Utóbbi reményeink szerint szeptemberre készen áll – közölte Kücsön Gyula. A tó marketingjén is dolgoznak, kiadványok, magazinok készülnek, a környezetvédelemre is hangsúlyt fektetnek. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában