Járvány

2022.06.19. 07:56

A majomhimlőről kérdeztük a gyöngyösi kórház főorvosát

Május eleje óta számos európai ország ­majomhimlő okozta megbetegedéseket jelentett be az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO), nemrégiben pedig Magyarországon is azonosították a kórt. Megyénk tőszomszédságában azóta újabb fertőzötteket is regisztráltak.

Szabó István

Ismeretlen környezetben használjunk gyakrabban kézfertőtlenítő szereket!

Forrás: HMH

Az elmúlt napokban újabb két betegnél igazoltak majomhimlő-fertőzést a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) veszélyes kórokozókkal foglalkozó Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában, áll a központ június 13-i közleményében. Az NNK tájékoztatása szerint egy 35 éves, életvitelszerűen Budapesten tartózkodó, illetve egy 24 éves Pest megyei férfinak majomhimlőre utaló tüneteik voltak, amelyek enyhék, jelenleg otthonukban tartózkodnak, elkülönítve. A közlemény kitér arra is, hogy a területileg illetékes járványügyi hatóság a vizsgálatokat megkezdte, a kontaktkutatás folyamatban van. A majomhimlővel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról dr. Kassai Endrét, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház infektológus főorvosát kérdeztük. 

– A majomhimlő a WHO által 1980-ban deklaráltan a Földről elsőként eradikált, azaz kiirtott fekete himlőnél döntően enyhébb, legtöbbször speciális kezelés nélkül is néhány hét alatt spontán gyógyuló betegség – ismertette dr. Kassai Endre. – Zoonózisként állatról emberre terjed, főként az állat harapásával. Emberről emberre terjedéséhez általában tartós és szoros kontaktus szükséges. Az eddigiek során, május 7. és 31. között több mint 550 igazolt esetet jelentettek a WHO-nak világszerte olyan országokból, ahol ez a járványos betegség nem folyamatosan fellelhető. A megjelenésében nyilvánvalóan a globális utazás játszott szerepet, hiszen a megbetegedés Nyugat- és Közép-Afrika területén fordul elő szokványosan.

Emberről emberre terjedhet egyrészt cseppfertőzéssel, de nem jutnak másfél-két méternél távolabb a nyálkacseppek. Terjedhet továbbá testváladékkal, illetve jellemzően a kialakult hólyagos bőrelváltozásokkal való érintkezéssel, vagy az azok váladékával fertőzött tárgyak, például lepedő, ruházat közvetítésével.

Az eddigi adatok alapján az egymással szexuális együttlétet létesítő férfiak között fordult elő az afrikai kontinensen kívüli esetek során leggyakrabban. A lappangási ideje öt és huszonegy nap között változhat, leggyakrabban egy-két hét. A bevezető tünetei egy-négy napig tartanak, influenzaszerű betegségre jellemzők, azaz kisebb láz, fejfájás, izom- és hátfájdalmak, borzongás, nyirokcsomó duzzanat. A bőrelváltozások később jelentkeznek, típusos esetben a fejről indulnak lefelé a törzsre és végtagokra, illetve a nemi szervet érintik, ha szexuális úton történt az átvitel. A bőrelváltozás felhólyagosodást jelent, majd a hólyagok kifakadnak és pörkösödnek, végül a pörkök leválnak, eddig tart a fertőzőképesség. A bevezető tünetektől tartják fertőzőnek az érintetteket, a lappangási idő alatt ez nem bizonyított. Kisebb gyermekek és immunsérült egyének esetében fordulhat elő súlyos lefolyású eset, alacsony százalékban halálozás – összegezte a főorvos. 

Dr. Kassai Endre szerint potenciálisan minden magyar lakos érintetté válhat, bár az 1979-ig születettek, akik himlő elleni védőoltásban még részesültek, részlegesen védettek lehetnek a majomhimlő-fertőzéssel szemben. 

Fertőtlenítsünk! - Dr. Kassai Endre felhívta a figyelmet arra, hogy az ismerten hólyagos-pörkös bőrelváltozást mutató egyénekkel, illetve a használati tárgyaikkal kerülni kell a szoros, direkt kontaktust. Az alkalmi szexuális együttlétek is rizikót jelentenek. A halmozottan majomhimlős esetekkel érintett utazási célpontokat kerülni érdemes, javasolt az előzetes tájékozódás. Ismeretlen környezetben tartózkodva használjunk gyakrabban kézfertőtlenítő szereket, bár tudni kell, hogy a majomhimlő vírusa ellenálló burokkal rendelkezik. Ezért a szokásos fertőtlenítő szereket, például a hypo-oldatot, az alkoholos-klórhexidines fertőtlenítőket nagyobb koncentrációban és hosszabb behatási ideig javasolt használni. Az NNK arra kéri a lakosságot, hogy aki majomhimlőgyanús tüneteket észlel magán, mielőbb forduljon orvoshoz. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában