Környezet

2022.06.07. 11:56

Befejeződött a településfásítás az Egererdőnél

2020 óta országszerte 1350 település csatlakozott az Agrárminisztérium által meghirdetett Településfásítási alprogramhoz, mely 2022 tavaszán lezárult.

HEOL

Forrás: Egererdő Zrt.

Az EGERERDŐ Zrt. működési területén összesen 68  település igényelt sorfákat, melyeket a KEFAG Zrt. csemetekertje biztosított. A több éven keresztül futó fásítási programban az Országos Erdészeti Egyesület, mint programkoordinátor, míg az EGERERDŐ Zrt., mint szakmai pártoló szervezet vett részt. 

A Településfásítás alprogram része a kormány országfásítási programjának, melynek fő célja a klímavédelem és az ország fával borított területének növelése. Az erdő klímavédelemben betöltött fontos szerepe jól ismert (hosszú távon széndioxidot köt meg a levegőből, oxigént termel, csökkenti az talajeróziót, árnyékával, párologtatásával hűsít, csökkenti a hőmérsékletet, stb.), de a nagy erdőségek mellett a település fái is sokat számítanak a helyi mikroklíma védelmében.

- Öröm volt látni, mikor egy-egy fásítási program   igazi közösségépítő eseményként valósult meg a településen, mely a falu lakosságának összetartozását és a lakóhelyéhez való kötődését is erősítette - mondta Ifj. Ősz Gusztáv, az EGERERDŐ Zrt. vezérigazgató-helyettese. A közös munka eredményeképpen a falu apraja és nagyja is hálás az új életet is jelképező fákért, mellyel a települések parkjai, játszóterei, sportpályái lettek szebbek, élhetőbbek.

- Bízunk benne, hogy a szakszerű ültetésnek köszönhetően az elültetett fák évtizedekig fogják szolgálni a települések közösségét, árnyékukkal, termésükkel és levegő tisztító hatásukkal -tette hozzá ifj. Ősz Gusztáv.  

A Településfásítási program bár befejeződött, de ősztől a 10 ezer fő feletti települések kapnak lehetőséget a zöldülésre, a VárosFa program keretében. Ennek az alprogramnak a főszervezője a Mol Új Európa Alapítvány, kinek koordinálásával ősszel indul a nagyvárosok zöld programja.

A települési fásítások mellett nem szabad elfeledni, hogy az országfásítási program fő eleme, az új erdők telepítése, melyre a pályázati lehetőségek továbbra is nyitva állnak a földtulajdonosok előtt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában