Sajtótájékoztató

2022.06.29. 19:44

Farkas Attila: a városvezetés ellen akarták hangolni az egrieket

– Az Eger Termál Kft. körül kialakult furcsa ügyekről szeretnék beszélni, egyfelől a jegyárak felemeléséről másrészt pedig arról, hogy a termálfürdő minden szerződést felbont június 30-án a városgondozással – mondta szerda délután sajtótájékoztatón Farkas Attila alpolgármester.

Sz. M. L.

Az egri strandon már drágábban úszhatunk

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Kiemelte, korábban a termálfürdő levélben megkereste Minczér Gábor alpolgármestert a jegyárak témájában. Minczér Gábor és Mirkóczki Ádám válaszolt erre: érthetőnek tartották az emelést, viszont az egri kedvezményes jegyek esetében kifejezetten elutasították, tekintettel a jelenlegi gazdasági helyzetre, s a pandémia egészségügyi és lelki utóhatásaira.

– Majd ezt követően a sajtóból értesültünk az árak növekedéséről, az egrieknek ötszáz forinttal emelték meg. Véleményünk szerint a termálfürdő vezetésének, Molnár Lászlónak megkötötték a kezét, s az ügy mögött az Evat igazgatótanácsát sejtjük, illetve közvetve a Fideszt. Ezzel az lehetett a szándék, hogy a város lakosságát az önkormányzat ellen hangolják. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy ehhez nekünk semmi közünk – mondta, kitért arra is, hogy a szerződések felbontása hosszú vita eredménye. 

– A termálfürdő többször is kifogásolta a városgondozás parkfenntartási munkáját, hiányosságokra panaszkodott. Ugyanakkor Juhász Géza a városgondozás ügyvezetője erre azt válaszolta, hogy nem tudnak olyan munkát elvégezni, amit tőlük nem rendeltek meg. Mi ebben igazságot tenni nem tudunk, de úgy véljük, a File Sándor vezette új Evat igazgatótanács nem igyekszik megoldani a cégcsoporton belüli konfliktusokat, pedig ez is feladata lenne. Korábban ilyesmivel nem volt probléma – fogalmazott. Hozzátette, szerinte beszédes, hogy a Mirkóczki Zita által vezetett termálfürdő-felügyelőbizottság sem a szerződés felbontása, sem az árak emelése ellen nem emelt kifogást.

Portálunk a sajtótájékoztatót követően kereste File Sándort, valamint a Fidesz önkormányzati frakcióját a kérdésben.
– Mi azt várjuk, hogy a strand tisztább és vonzóbb legyen, mert jelenleg sok egri inkább a környékbeli fürdőket választja a városi strand helyett. Az operatív döntésekbe nem szólunk bele, egyelőre türelemmel reméljük, hogy az új vezetésnek sikerül a középkori állapotokat felszámolni, és vonzóbbá tenni a strandot. Ebben a munkában a városvezetéstől is inkább támogatást várnának az egriek az együgyű sajtónyilatkozatok helyett - ezt a következtetést igazán levonhatta volna Mirkóczki és társasága a vasárnapi választás csúfos vereségéből is – fogalmazott Oroján Sándor frakcióvezető. File Sándor még nem válaszolt kérdéseinkre, amint reagál, frissítjük a cikket.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában