Workshop

2022.06.05. 09:37

Interaktív workshoppal is segítettek a hátrányos helyzetűeknek Halmajugrán

A halmajugrai Közösen a Jövőért Roma-Magyar Egyesület közösségi napot szervezett szombaton a település művelődési házában, amelynek a központi eseménye a Közösen könnyebb elnevezésű interaktív workshop volt.

Sz. Sz. I.

Kerekasztal beszélgetés

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Fotó: Czimer Tamas

Váradi Ferdinánd egyesületi elnök elmondta, azt tűzték ki célként, hogy a beszélgetés meghívott vendégei gondolataikkal, tapasztalataikkal segítsék a Halmajugrán élőket.
– A meghívottak nyíltan beszéltek az eddigi életútjukról, bemutatva azokat a lehetőségeket, hogy a romák a tanulás, a kultúra, a művészetek, a sport által hogyan törhetnek ki a hátrányos társadalmi helyzetből, adott esetben a mélyszegénységből. E nap mellett tudatosan, rendezvényről rendezvényre, rendhagyó ifjúsági klubbal és más eszközökkel is igyekszünk, hogy segítsünk ebben az erre vágyóknak példát mutatva, utat törve. Mint a vízbe dobott kicsi kő, látszólag kevés, amit mi tenni tudunk, de alkalomról alkalomra megpróbáljuk, ami tőlünk telik - hangsúlyozta Váradi Ferdinánd.

A beszélgetés résztvevői voltak Borók Szabina és Szilvási István a Dikh televíziótól, dr. Lakatos Rozália, Halmajugra polgármestere, Filep Bertalan helyi iskolaigazgató, dr. Bekecs Andrea gyöngyösi jogász, Karácsony Dávid gyöngyösi szociális munkás, Szászi Ibolya, az ekultura.hu weboldal képviselője és Váradi Ferdinánd. A beszélgetést Aradi Mária gyöngyösi közösségépítő coach vezette. A napot sok zene színesítette, fellépett a Rombus zenekar, Lorenzo, Zsüli és a Szilvási Gipsy Folk Band.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában